Dorian's Sanctuary - A XXI. század minden deviánsának

Üvöltve hülyülsz egy primitív gitárral...

2012-02-17T22:21:00.001+01:00

...hülyíted az embereket a nagy igazsággal

Sok év utána újra belebotlottam youtubon egy koncertfilmbe, amit 1991 karácsony környékén adott le a televízió. Maga a koncert 1991 november 23-án volt. Az az akkori felállású Beatrice első Budapest Sportcsarnokban tartott telt házas koncertjének nagyjából 45 perces összevágott változata volt. Akinek van energiája, ideje nézze meg:) Ezzel kapcsolatban volt is egy kiíráson facebookon, miszerint furcsa érzés, hogy vannak oylan barátaim akik legfeljebb négykézláb kúsztak-másztak, vagy még tervbe sem voltak véve, amikor otthon a TV előtt majdnem minden nap ráztam a fejem erre a Ricse koncertre. Nem is tudom milyen már a hangja, színe (6-7 éve végképp elromlott a régi videónk). Szóval ez indított el sok mindent. Régen is, és most is gondolatokat. Igazság szerint egy picike korrigálásra szorulnak a dolgok, mert 1-2 év alatt visszaesett a lendületem akkoriban, és csak 1994 nyarán a Piramis 1992-es koncertalbumával ragadott magával a rockzene visszafordíthatatlanul, de mindenképpen hatalmas hatás ez a koncert is, mind a mai napig.

Érdekes újraélni az akkori énemet, 9 évesen nem sokat értettem a dalok mondanivalójából. Akár a komolyabb és a mai napig gyakran hallgatott és számomra fontos Ricse dalokat nézzük (XX. század, Túl késő már, Én is egy kicsit tessék csak elolvasni, és/vagy hallgatni, XX század, Túl késő már, Én is egy kicsit), akár a Kommunista blokkba összeválogatott mozgalmi nóták egyvelegét. Nekem már nem sokon múlott, hogy nem kellett ilyeneket énekelnem. 1989ben kezdtem az általános iskolát, de később egyemen lett egy évfolyamtársam, aki szintén akkor, csak éppen Balassagyarmat kissé vörösebb hely volt és nekik még az utolsó pillanatban is nyomták ezt a maszlagot.
Szóval ekkor még csak a zene és a hangulat fogott meg nagyon. Sok évvel később aztán elkezdtem megérteni a szövegeket....meg azt is hogy a mindig kissé irigyelt srácok közül (hát ott voltak ezen a koncerten 17-18 akárhány évesek, nagy többség ránézésre 25 környéke maximum akiket lehet látni az első sorokban) párnak miért van feltartva a középső ujja néha a rockosított mozgalmi dalok alatt:) Miközben persze végre énekelhetik ironikus-cinikus felhanggal, nem kell véresen komolyan énekelni.

Szép történelem órába csap át lassan a bejegyzés, pedig nem ennek szántam. Sokkal inkább annak, hogy mit is adott nekem ez a most már bő 20 csodálatos év amióta megérintett a keményebb fajta rock zene, minden furcsa dolgával negatívumával, amikor az embernek elmegy a kedve a néha túlzásba vitt sárdobálástól, mocskolódástól, ami ezt a közeget is fertőzi. Őszinte kemény rockot játszó zenekarok/zenekartagok évtizedes "barátság" után egy kanál vízben megfojtanák egymást 10 forinton pereskednek. De ott van a puszta zene, ami rengeteget ad. Néha oylan érzésem van, hogy jó volt felnőni megérteni, hogy mikről szólnak a dolgok, de ezzel jött a negatív rész megtapasztalása is, amit igen nehéz néha elviselni.

Nagyon más lett ebből, mint terveztem. Szerettem volna írni albumokról zenekarokról, ahogy jöttek sorban számomra ebben a két évtizedben, aztán konkrét csalódásokról, de túl hosszúra nyúlna a bejegyzés. Egy dolgot megemlítenék, ami konkrétan negatív. Iszonyatos médiafelhajtás van a kedvenc zenekarom klasszikus felállásának újbóli összeállása körül. ( Ez önmagában röhej, hiszen hivatalosan megtették ezt 95-ben a Forbidden album turnéja után, ja hogy nem csináltak semmi? Hát igen...de miért nem?) Mindenesetre a klasszikus felállású Black Sabbath 1978 után újra lemezt készít jelentették be tavaly ősz végén. Csodálatos. Pár hetes hír: Bill Ward a dobos szeretne igazságosabb szerződést, hogy ne tekintsék másodlagos tagnak. Nyilván Ozzy és Iommi a két nagy név...na de könyörgöm ők NÉGYEN csináltak valami egészen újat egykoron. 60-65 éves koruk között, még mindig csak a pénz számít? Bill repült a zenekarból....

"Lehettem volna képviselő!
Lehettem volna gonosztevő!
Azért szar ez az egész világ,
Mert ti emberek szarok vagytok!
És én, én is egy kicsit!
Sajnálom, én is egy kicsit!"

Újra itt

2012-01-11T22:32:00.001+01:00

Azon gondolkodtam, hogy kellene már egy nagyobb lélegzetvételű dolgot írni. Az utóbbi bő negyed évben 2 sovány bejegyzés nem túl sok, még akkor sem ha kényszeredetten nem lehet írni. Akkor kell ugye, ahogy az okosok mondják, amikor "az ember nem tud nem írni". Egyetlen probléma van ezzel; a lustaságom. Rengetegszer voltam úgy hogy most aztán írok, de mindig halogattam valamire ráfogva. Majd fél óra múlva, na még fél óra..majd holnap akkor..Ennek az eredménye pedig látható.

Pedig lett volna ok nem is egyszer. Leginkább az emberekről alkotott véleményem miatt. Ez valahogy mindig kikerülhetetlen számomra. Nagyon ritkán jutok abba az állapotba, hogy valakinek beszóljak az utcán (illetve akárhol). Október elején sikerült, Veszprémben a buszállomáson elbeszélgetnem egy idősebb hölggyel. Az azt megelőző 50 órában nagyjából kettőt aludtam és így kissé ingerültebben fogadtam a lenéző megvető bámulását.
Rendben...ki volt bontva a hajam.. mit zavarja ez?

"Az emberek szeretnek bíráskodni , mivel amíg mások fölött ítélkeznek, addig nem kell a saját nyomorult életükkel foglalkozniuk . Ránk mutogatnak , ahelyett , hogy magukba néznének."

Nem kedveltem őt régebben, de az elmúlt fél évben, talán már lassan egy teljes év is van, megkedveltem, bizonyos dolgait, kiváltképp a Mechanical Animals albumot. Egyes sorok kiváltképpen hatással voltak rám, önpusztításom keményebb pillanataiban. Ki hogyan részegedik le, borral, költészettel, erénnyel. Baudelaire nagyon helyesen ragadta meg a dolgok lényegét, a részegedés nem feltétlenül alkoholok által történhet csak meg, rengeteg útja van, mondhatni szintje, ez helyesebb kifejezés, de kell. Enélkül tényleg az idő leláncolt rabszolgája esz az ember.

Aztán november közepére nem sokkal a születésnapom előtt végre elkészült a gyűrűm. Még tavasszal történt, hogy egy ébredés után teljesen tisztán emlékezem az álmomra, ami elég ritkán történik meg velem, és egy ilyen gyűrű volt az ujjamon. El is határoztam, akkor rögtön, hogy megcsináltatom, csak közbejött egy kisebb baleset, ami felemésztette a pénztartalékaimat. Igazság szerint van még egy gyűrűtervem a másik kezemre is, természetesen hasonlóan "micsoda ökörség" felirattal. Egyrészt nem kell senkinek sem megérteni nem kívánom én, másrészt viszont még nem tudom mikor valósul meg.

Magammal kapcsolatban pedig, annyi történt, hogy az ősz folyamán, újfent feszegettem a határaimat, át is léptem párat. Mennyi, mennyi dolog van, amitől fél az ember, de utána kiderül, hogy mámorítóan jó tud lenni. Csak kell egy hely, ahol ki tud szakadni az ember a mindennapi valóságból, egy teljesen másik világba átlépve, ahol végtelenül tág a csened és a béke. Találtam a városban egy új ilyen helyet az ősszel. Bár lehet inkább azt kellene mondani, hogy ő talált meg engem.

Egy másik dolog is felszínre került az év végén. Mégpedig az emberek értetlensége. Bő egy évvel ezelőtt egy bejegyzésemben, utaltam rá, hogy a kimondott szónak hatalma van. Nagyon sok esetben nincs visszaút, az hogy én határozottan kimondtam valamit 2,5 évvel ezelőtt az úgy is marad. Én sem kérem, hogy változzon meg. Na de mindegy is, nem szeretném magam ismételni itt, nem azért van ez az oldal. Csak egyszerűen meglepett a BUÉK sms apámtól, aminek igazából olyan hangvétele volt mintha pár napja beszéltünk volna utoljára. Legutóbb 2 éve próbálkozott, egy laza várunk karácsonyozni üzenettel, pedig akkor már fél éve nem beszéltünk. Most pedig 2 év kihagyás után küld egy ilyet. Igazság szerint van aki arra tippelt, hogy körüzenetet küldött és véletlenül jött hozzám is az sms. igazából nem is érdekel, bár talán ez lenne a jobbik eset, mert így talán nem tűnne szánalmas nyöszörgő vergődésnek.

Isten fattya vagy, sírva szült anyád

2011-12-29T00:08:00.000+01:00

Ugye milyen biztató már a cím is? Nos mióta nem írtam rengeteg minden történt, kisebb nagyobb pozitív és negatív dolgok is. Ma este viszont némi kihagyás után újra beszélgettem valakivel, aki, hogy is mondjam, igen fontos közvetítő a fizikai és sötét lelki énem között, aminek az lett az eredménye, hogy ez a két felem veszekedett egymással hazafelé a villamoson egy dal hallgatása közben. Azt vettem észre, hogy megszűnik a zene és a pozitív, menekülni akaró felem szövegét mondom magamban és bent üvölt a másik felem. Igen képtelen vagyok megtagadni, pedig néha nagyon jó lenne. Már így is félig átkozott vagyok nem kell ehhez megtagadnom.

Itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem véletlenül az a blogom címe ami, nagyon nem véletlenül. Róla sem gondolt senki túl sok rosszat.

Igen jól mondtad, el kell fogadni néha bizonyos dolgokat, el kell fogadni, hogy nem olyan rossz az. Nem mindig rossz fetrengeni a mocsokban, disznónak lenni. De hát nekem is vannak ilyen dolgaim. Ugyan már...hiszen Dorian olyan ártatlan...óó hát persze, a világ meg jó, szép ártatlan.

Csak egy cinikus mosoly a válasz....

Minden átvirrasztott hajnalon, a mocsokban fetrengő éjjelek után.

Mit hittél? Hisz benned él.

Legyen egy nap gyűlölet,buta torz és mély

2011-09-14T20:49:00.003+02:00

Gondolom mindenki látott már filmekben olyan jelenetet, mikor az illető vállán megjelenik egy kisördög és egy angyalka. Roppant sablonos tud lenni természetesen, lévén filmekről van szó, továbbá néha még poénokkal is próbálják fűszerezni.

Elég nagy próbatétel, amikor néha az embernek hasonlót kell átélnie. Ráadásképpen a rossz sugallatok teljesen alaptalanok. A jó és rossz oldalt adott esetben (mint most is) ketté lehet választani az ember valós, jobbik énjére, ami nem feltétlenül e világi és pontosan tudja, hogy ez így tökéletes ahogy történik. A másik fél pedig, jelen esetben csak a földi létezéssel együtt járó, undorító torzulásokat,használná ki, valamint a felvett, eltanult, alaptalan és mondvacsinált, indokolatlan szokásokra erősítene rá. Mert egyszerűbb a harag, megvetés stb..
Teljesen más az a helyzet, amikor az ember ingadozik, és mindkét oldalnak megalapozott érvei vannak, aztán el kell dönteni, hogy merre lép el az ember. Aztán valamelyik oldal győz és végül is, lezárul a probléma. Vagy, így vagy úgy, de lezárul. De néha nem erről van szó, és ez eléggé szar állapotot tud eredményezni. Kreáljunk legalább egy kis időre valami okot az önző butaságra, valamiféle indokot. "Nincsen, te is tudod, de azért jobb lenne úgy, hagyd, hogy marja a a kicsinyes önzőség, az ereid, vagy feszítsen szét a gy ideig a gyűlölet forró gennye..."

"Benned él legbelül, riasztó lárva
Ö az ős gonosz, bomlott agy álma
Egy veszett dög, ami láncait rágja
Káin bűne, az Isten átka

Akkor tör rád, ha épp, senki sem várja
A lelked farkasa, szellemed árnya
Ha egyszer megvadul, nagy lesz az ára
Testedbe ég a fenevad száma"

Nem is tudom, hogyan zárjam most a soraimat. Erre még sosem volt példa. Talán csak annyi, hogy már kisütött a nap több szempontból is. Már ha egyáltalán volt ennek a bejegyzésnek a saját életemre ráhúzható vetülete.

Liberate vosmet ex infernis

2011-09-10T18:04:00.003+02:00

Az igazat megvallva nem midig szeretem ezeket a fellángoló íráskényszereimet, különösen a mostanihoz hasonló esetekben nem. A tegnapi bejegyzésem után azt terveztem, hogy lefekszem aludni, amit természetesen meg is próbáltam. Jó lett volna ha sikerül lévén a 3/4 7-es vonattal indulnom kellett telekre munkálkodni. Természetesen egy hunyást nem aludtam, de azért tettem róla, hogy lehetőség szerint túlzottan álmos se legyek. Azt nem fejteném ki bővebben.

Az utolsó bejegyzéssel azt hiszem, kissé elvetettem a sulykot, és kiszabadítottam valamit, amit idestova legalább fél éve hogy nem éreztem. Az eredmény annyi lett, hogy a 3/4 6-os kelésig ültem a sötétben az ágyamon és jobb kezemben forgattam a karperecem miközben igen erősen el akartam érni valamit. Egész konkrétan bizonyos megnyugvást. Nos 4,5-5 órai görcsölés után sikerült is elérni, bár kétlem, hogy most pusztán a saját erőmből, valószínűleg a hajnal is segített. Igazából egyetlen személynek mondtam el eddig ezen a földön, hogy ez a fura cselekedet miért van és mi a célja. Igazából legyőzni a legvégső jeges iszonyatot. Furcsa kettősség ez, hiszen érdekel a spiritualitás és az ezoterikus dolgok, de ez az egy tény mindig visszatér évente párszor, és egy kifejezetten kellemetlen küzdelem a vége.

Naivan azt hittem itt vége a napnak.

Hazafelé győzött a biológia és kissé elaludtam a vonaton, nem tudom mennyit, szerintem nem volt több 10 percnél. Nem szokott ez előfordulni, mert általában zenét hallgatok és úgy nehéz elszundítani. Reményeim szerint ebben az időben nem csináltam semmi furcsát, és a pánikszerű felébredésemet sem vették túl sokan észre. Nem bírta ki a reggeli vereséget, most egy nagyobb nekifutás jött. Elvitt a pokolba. Természetesen a sajátomba. A legmélyére. Emberenként változó ki milyennek képzeli, persze nagyrészt forróság, üstök lében kiabáló emberek villás démonok...Rá kellett jönnöm, hogy az eddigi kivetülések, csak a felszínt karcolgatták, most kicsit mélyebbre mentünk. Mondhatni, ahogy a tegnapi bejegyzésből is kiderült vannak bizonyos tekintetben izgalmas megjelenési formái. Ez kevésbé volt az.
Tulajdonképpen egy hűvös, nyirkos párás jégverem, ahogy nincs semmi, és senki, csak ködszerű anyag lebeg a levegőben és néhány, nem kimondottan pozitív töltésű asztráltest lebeg. Továbbá ott van még a jeges iszonyat az egyedüllét és az ismeretlen félelme, mennyi mennyi csodás élmény. Az asztráltestekkel való érintkezés pedig csupán a jéghideg érintésük, amire az egyetlen reakció a fülsiketítő, kétségbeesett sikoly...Lenne. De nem de hallatszik, bennakad, néma..csak az ide került személy belső énje hallja és őrül bele. A többi pusztán néma jeges csend.

Még sosem örültem ennyire, a zenéim hangerő-ingadozásának. Egy hangosabb dalra felriadtam. Volt egy pozitív hozadéka is ennek a dolognak bármilyen furcsán is hangzik, egy ilyen bejegyzésben. Végre tudom ki vagy. Baalberith. Elárultad a verem mélyén és egyszer ki fog derülni a miért is. Ha erre is választ kapok eltakarodsz örökre. Bár a betöltött szerepedből nem túl bonyolult, összerakni a dolgokat. (Eskütevés, pokoli alku, démona, ceremóniamester, ő írja alá a halandókkal kötött szerződéseket)

Minden történést egybevetve, ami az utóbbi időben történik, egy hullámvasúton érzem magam. Egyik pillanatban szétfeszít valami megmagyarázhatatlan energia, mert dolgom van. A másik pillanatban pedig hihetetlenül gyengének érzem magam. Nem emberi ez a hullámvasút.

Szepes Mária írta a Vörös Oroszlánban, hogy "az emberek általában nem nélkülözhetetlenek, mert ha azok volnának, nem cserélgetné őket szüntelenül, forgalomból kivont pénzek gyanánt a halál."

Valamint: "A félelem, a megismerés bizonyos fokán túl valóban fölösleges tehet, amelyet le kell vetni, hogy a lélek fölszárnyalhasson. Addig azonban szükséges nehezék. Aki súlytalan belül, azt minden ösztönszélroham elsodorhatja."

Azt hiszem mindkettőben tökéletesen igaza volt.

Deo Volente, I may survive

The yearning for time, the yearning for eternal life...

2011-09-10T00:13:00.001+02:00

Sok idő után újra jelentkezem. Nem tudom mi fog ebből kisülni ma egy hosszú tartalmas beszélgetés utána, de meglátjuk.A címet az egyik kedvenc dalomból vettem. Korunk egyik selejtes terméke, egy hosszú szőkített műhajú szilikonbaba, és nyakában függő medálok kapcsán jutott eszembe. Az egyik egy playboy nyuszi volt. Nos igen manapság elkorcsosult világunkban ez képes valakit igen magasra emelni, megőrizni az örökkévalóságnak. Bár lehet mégsem bízott viselője eme modern "mindenható" jelképben, mert alatta függött egy ANCH ("Ez ilyen egyiptomi izé, nem?" Nem írom ide ki mondta a karperecemre bökve, de igen az..egyiptomi meg még izé is... rettenet), de nincsenek nagy illúzióim, hogy mennyire van tisztában a hölgy a jelentésével.

Más tészta. Volt ma este több hónap után egy nem rövid , bár a szokásosokhoz képest igencsak kurta, 3 órás beszélgetésem valakivel. Fogalmam nincs, hogy hol írtam azt amiről -részben - beszéltünk. Visszaolvastam levelezésünket bejegyzéseimet és nem találom. Pedig szoktam emlékezni az itt leírtakra. Így, hogy nem találom, nem tudok érdemben reagálni rá.

Beteg ez a város szóval, "Holnap reggel elutazom, remélem lesz kocsma a vonaton, a hosszú utat nem bírnám, hogy is bírhatnám, ilyen szárazon".

Végezetül az elmúlt pár napom, hetem esszenciája:

Megjártam a poklot, és magammal hoztam!

Fizikai nyoma mások számára nincsen, csak érzem, itt van, körbevesz. Érzem, ahogy ülök az éjszakában, a sötétben gondolkodva és jeges érintés fut végig a vállamon, hátamon. Persze a zenék, gondolatok, hangulatok csak még inkább rátesznek és sűrűsödik bűzölgő fertőt rothadást eregetve magából, a sötét kriptám behatárolt területén. Torzítani akar, akar...furcsa érzés de jó. Félelmetes és csodálatos, szeretlek és gyűlöllek. Félelmetes, hogy ami körbe akar venni az a belső legeldugottabb énem, és bővebb magyarázat nélkül is érthető gondolom, hogy ez miért csodálatos. Önmagunkba merülni a legmélyebb bugyorba. Meglátjuk mit változtat rajtam legsötétebb árnyaim asztrálcsürhéje.

What's the use?

2011-07-28T23:52:00.005+02:00

Nem szoktam ennyire aktív lenni, de néha megrohannak bizonyos gondolatok és pár lejegyzetelt, hányaveti félmondat után úgy érzem ki le kellene írnom tisztességes formában is. Két nagyon különböző dolog jutott eszembe, az első egy észrevétel a zenei világból, a második egy spirituális dolog.

A zenei téma nem bonyolult. Miért élvez Japán kiváltságokat? Nem mintha bajom lenne velük, csak érdekes módon évek sőt inkább évtizedek óta már szokás, hogy a japán piacon megjelenő kiadványokon szerepel egy bónusz dal. Azért jutott ez eszembe, mert teljesen véletlenül 2 ilyen dal jött egymás után ma a lejátszómon, hogy jöttem hazafelé. Mindkettő Black Sabbath.

Az első az 1989-es Headles Cross albumon szereplő Cloak and dagger,a mi szerintem különösen jól sikerült. Igaz azzal az albummal foglalták el újra az őket megillető helyet, szóval a teljes album gyakorlatilag tökéletes, mind zene, hangszeres teljesítmény, mind a megszólalás tekintetében. Számomra.

A következő dal pedig a öt évvel későbbi Cross Purposes albumon, azaz japán kiadásán hallható. What's the use címmel.

Eltelt a két dal között egy kis idő, meg két album, és természetesen nem is a róluk beszélnénk, ha ez az öt év nem hozott volna vargabetűket a zenekar történetébe, újra egy bónusz dal amivel engem annak idején nagyon megfogtak, lendületes király riff, és ének.

Sajnos azért merült fel bennem ez a kérdés, mert pont két ilyen általam nagyon is kedvelt dalról van szó, ami ugyan sajnálatos módon nem érintett engem élőben, de a rengeteg - köztük sok igen jó mindenségű - bootlegemen keresztül igen; mégpedig ezek a dalok soha nem hangzottak el élőben, pont a szűk réteghez eljutott mivoltukból fakadóan. Akkoriban azért nem volt triviális feltétlen hozzájutni csak a világ túl felére szánt kiadványokhoz.

A másik témának legfeljebb annyi köze van a zenéhez, hogy hallgattam egy dalt közben és pont ránéztem a szobám falán függő Anubis képre. Gondoltam megírom egy bejegyzésben, nem várok vele pár napot, nem szedem szét két különálló írásra.

Itt látható Ő, a sakál fejű isten, a holtak birodalmának főistene, egyben a végső ítéletkor bíróként van jelen az istenek termében, mikor is megméri a lelket, hogy igaz ember volt-e az elhunyt.Ő kísérte a lelkeket a túlvilágra az ítélethozatal után, igaz Oziris kultuszának terjedésével némileg háttérbe szorult. Igaz Oziris hirtelen nagyon nagy népszerűségre tett szert Egyiptom szerte, néha már a napisten Amon-Ré kultuszával is vetekedett.

A dal pedig amit hallgattam itt hallható, az Empire zenekar, Al-sirat-the bridge to paradise című dala. Ez a későbbi túlvilág kép az arab világból származik, miszerint az utolsó ítélet, a lélek számára egy próba. Át kell jutnia egy hajszál vékony "hídon", ez az egyetlen út a paradicsomba. Vagy átjut vagy az alvilágba zuhan.

Azon gondolkodtam, hogy ezek a túlvilág képek mennyivel közelebb állnak hozzám jelen pillanatban, mint a katolikus-keresztény, miszerint mindenki megítéltetik a tettei szerint. Ez is nagyon fontos, de ez a két vallási elképzelés egy objektív mérce. A katolikus megközelítést nem tartom annak. Isten, jobbján Jézussal valamiféle normarendszer szerint megítéli az embereket. Ehhez hozzájön egy érdekes gondolat, hogy az egykor egységes egyház sokfelé szakadása után, mindenki másképpen magyaráz bizonyos dolgokat.

Sok év után megnéztem a Luther című filmet, mert állítólag jó. Valóban tetszett, és volt benne egy idevágó rész, amikor Luther teológia tanulmányai alatt már kritikusan közeledik az egyház sok tanításához, és a professzor az egyik zsinat döntését mondja el nekik, miszerint nincs üdvözülés, csak a Római Katolikus egyház keretein belül. A fiatal Luther visszakérdez, hogy ezek szerint a Görög-keleti szentek nem tekinthetők szentnek, hiszen az egyházszakadás miatt számukra nem volt üdvözülés? Érdekes kérdés és nem is kapunk választ erre a kérdésre, mert annyi a reakció a professzor részéről, hogy "Nem érti a lényeget fiam!" . De, sem választ nem kapunk, sem a lényeget nem tudjuk meg.

Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy gyakran nincsenek egyértelmű válaszok, valamiféle vitában egyszer ez, egyszer az a normarendszer, a túlvilág kívánatos felének eléréséhez. Természetesen nyilván mélyen lehetne vizsgálni olyan okokat, hogy egy gonosz embernek nyilván nem lesz könnyebb a lelke Maat tollánál...stb stb. De számomra akkor is sokkal érdekesebb, mindenféle szempontból egy olyan világkép, ahol egy valamiféle objektív próba kiállása a tét, mint Anubis mérlegénél, vagy Al-sirat hajszálvékony hídjánál.

Rettenetes sötét, sötét van....

2011-07-26T00:25:00.000+02:00

Nem is tudom előfordult-e már, hogy két egymást követő nap írtam, ellenben most egy kis kiegészítést szeretnék tenni az előző napi bejegyzésemhez. Kiegészítést, mert nem magyarázat bármennyire is annak tűnhet esetleg. Elszámolással magyarázattal két embernek tartozom, már ha tartozom. Az egyik saját magam. Ezen kívül legfeljebb valamiféle felső erőnek. Egyszer majd megmérik mit hoztam, mit vittem, de az még nem most lesz.

Hogy ez amiről írtam nehezebb lesz-e mint Maat tolla azt még nem tudom. Az biztos, hogy bizonyos értelemben közelebb kerültem önmagamhoz a történtekkel. Megbánni nem bántam, és nem is fogom soha, sőt kifejezetten örülök, hogy történt ami történt. Ideje volt.

Rettenetesen gyűlölöm, mikor valaki félreért mondatokat és a saját nézőpontjából reagál dolgokra meglehetősen furcsa stílusban. Le szeretném szögezni, hogy nem véletlenül van minden úgy megírva itt, ahogy. Vannak barátaim akiknek a nyilvános blogjukban nincsenek többértelmű mondatok, homályos fogalmazások, azt megtartják a titkos, adott esetben kézzel írt naplójuknak. Én csak ezt azt egyet írom, ezért nagyon gyakran szándékosan úgy fogalmazom meg a gondolataimat, hogy mindenki gondoljon amit csak akar. Aki ismer kicsit, az megért bizonyos dolgokat, aki nem, az talán érdekesnek találja.
Egy dolgot utálok, amikor mindenáron vissza akarja valaki vetíteni rám a saját értelmezését. El lehet erről normális keretek között beszélgetni, izgalmas ez is. Volt már rá példa, érdekes utazás mások elméjébe, hogy miért értette úgy amit itt olvasott, ahogyan, holott tulajdonképpen köszönőviszonyban sem volt az én szándékommal. Számomra is érdekesek ilyen formában mások gondolatai.
Ma egy barátom azt mondta, olvasta a tegnapi bejegyzést és majd kérdezne valamit mert sejtései vannak. Mondanom sem kell, tudom, hogy pontosan tudja mi mit jelentett a tegnapi szavakban. Láttam rajta, anélkül, hogy kimondta volna. Tudja. Ennyi. Szavak nélkül.

Van aki szavakkal próbálkozik vadul, értelmetlenül, dühödten, anélkül, hogy ismerne. Ha ismerne pontosan tudná mekkora bődületes baromsággal vádolt meg. De persze különbözőek vagyunk. Emiatt írom ezt a kis kiegészítést.

Nos először is le kell szögeznem, nem léptem át rossz értelemben visszafordíthatatlanul egyetlen határt sem. Nem is nevezném határnak, inkább csak egy vonal volt. Ettől nem változott meg semmi, nem mentem át semmiféle rossz, lecsúszott térfélre. Szeretném leszögezni, nem a herka volt ez a vonal. Az, hogy valaki a tű alapján egyetlen dologra tud gondolni, az önmagában nem probléma. Amikor lesajnálóan vadul közli, hogy nem kéne ezzel élni mert tönkreteszed magad, na ez már baj. Ha a felületesnél kicsit is jobban ismerne tudhatná, hogy mi a véleményem a hernyóról.
Én sem vagyok szent. Megvannak a magam tudatmódosítói, első két helyen az Absinthe és a Doors, de a lista még folytatódik és nem is feltétlen rövid. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy ki mit szív vagy iszik, bárki bármit is mond minden dolog mértékletes használata emberi akaraterőn műlik. Ez az egész hozzáállásom alapja. Ki ebben, ki abban gyengébb, de akaraterő kérdése. Tudjuk, hol vannak a saját határaink, mit viselünk el, mi az ahol még meg tudunk állni. Tudjuk mikor elég a pia és nem kellene még az a feles mert baj lesz, vagy nem kéne még az a pohár bor, vagy nem kéne még egy....mindenki gondoljon amit akar. Ki ebben ki abban erős, én nem állítom, hogy mindenki az élet minden területén erős ember. De amíg van akaraterő addig mindent kézben lehet tartani. Akaraterővel semminek nem lesz rabja az ember. Persze egyszerűbb kibúvókat keresni. Egyetlen dolog van ami kellően aljas, hogy ne ezen múljon. Ez pedig pont a hernyó. Aki kicsit is jobban ismer pontosan tudhatja, hogy valóban így gondolom a fent leírtakat, mindenre, igen azokra a dolgokra is amiket nem neveztem meg. Nagyon sok dologra. És azt is tudhatja, hogy ha bárki hernyóval közeledne egy barátomhoz, nos lehet, hogy nagyon gyorsan egészségügyi problémái lennének.

Amikor fogalmaztam ezt az írást eszembe jutott az egyik kedvenc filmem: Casino. Van benne néhány örök érvényű mondat, ezek egyikével zárnám ezt a bejegyzést.

"Ha puszta kézzel mész Nicky ellen, ő kést ránt. Ha te is kést rántasz, ő pisztolyt ránt. És ha nálad is pisztoly van, hát jobb, ha megölöd, mert ő nem áll le addig, míg egyikőtök meg nem hal. "

Bőröm alá mélyen szúrd a tűt...

2011-07-25T00:54:00.001+02:00

Annak, hogy nem írtam egy ideig rengeteg oka volt. A címnek kettős értelme van, valami visszavonhatatlanul megváltozhat egy "tetoválástól". Nos ez az az téma amit itt most nem fejtenék ki részletesen, de az a lényeg hogy a múltkori bejegyzésem óta történt ilyen dolog is. Néhányan tudják, hogy ez mit takar. Teljesen privát magánügy az a lényeg. Mindenesetre benne van a viszonylag hosszabb hallgatásomban, volt egy rövid idő amíg magamba fordultam emiatt. Nem volt ez rossz, inkább csak egy csendes elgondolkodás volt pár napig. Valami véget ért véglegesen. Mint amikor az ember átlép egy határt és rájön, hogy ez is ő csak eddig nem merte megtenni. Olyan messzinek tűnt az ami a túloldalon lévő dolog mivel kokettál egy ideje. De ennél megfoghatóbb részletekbe itt és most nem mennék bele. De inkább idézzük fel Pósalaky Úr szavait és ugorgyunk.

Valóságban is belém szúrtak pénteken egy tűt. Életemben első ízben véradáson voltam. Szégyen nem szégyen, nem tudom, de még soha nem voltam, mindig megnyugtató a tudatban voltam, hogy rothadó, széthulló magyar egészségügyünk utolsó általam masszívnak vélt védőbástyája, a vérellátás még stabilan áll. Így véltem eddig a hétig, mert amikor nagyjából félévente felröppen a szokásos körlevél, miszerint hihetetlen vérellátási zavar van kicsiny hazánkban és mindenki menjen vért adni, azonnal cáfolják odafentről a vérszakik. Van elég készlet, eleget adakoznak azok az önkéntesek akik időközönként eljárnak emberbaráti szeretetből, vagy sörért csokiért mifenéért.

Meg kell jegyeznem, ez a körlevél még ha ugyan terhet is ró egy intézményre a sok lelkes ember miatt akik megrohannék a véradó helyeket, az értelmesebbek közé tartozik, talán van valamiféle haszna. Szemben a kupakgyűjtéssel és hasonló baromságokkal, miszerint figyelik a levelezést és ha továbbküldöd pénzt kapsz, vagy utalnak át valami "fontos" célra. Igen a levelezést sok helyen figyelik...csak nem az ENSZ és nem Bill, hanem az FBI CIA illetve különböző nemzetiségű társaik.

Térjünk vissza a pénteki véradásra, ami nagyjából 2,5-3 órát vett igénybe. Rögtön kisebb adminisztráció, személyi adatok, valamint egy kérdőív kitöltése, semmi probléma ezt tudja az ember hogy így megy, azt már nem, hogy minderre fél órát kell várni, négyen vannak az ember előtt, őket ugyan lezavarják 10 perc alatt...de bő negyed óráig őket sem szólítják, ők is csak várnak a semmire, pontosabban arra, hogy az illetékesnek legyen kedve nekiállni a feladatának. A nővérke csak ül, ül ül...biztos ezért is megfizetik, de azért mégiscsak.
Újabb 20-25 perc várakozás mire bejutunk a következő öt perces vizsgálatra. Megbökik az ember ujját és egy csepp vérből pár dolgot megállítottnak, tényleg öt perc az egész.
Majd újabb fél óra várakozás mire megmérik mindenki vérnyomását és elkezdődik maga a művelet amiért jöttünk. Onnantól hogy az ember felfekszik a kettő darab(!?!) véradó hely egyikére 15 perc alatt végzünk is. 4,5 deci vér levétele utána pár perc pihenés. Megy ez...csak jusson el idáig az ember. Csak akkor problémás, ha sokan vannak az ember előtt, mert egyszerre csak két embertől vesznek vért. Lehet ezért "jó" az ország vérellátása papíron mert sokan nem akarnak dolgozni feszített tempóban. Mi lenne ha lelkes véradók árasztanák el a kórházakat. Nem lehetne pasziánszozni.
De túléltem, kipihentem utána magam még aznap. Fura érzés ennyi vérveszteség. Nem szédültem vagy bármi komoly probléma sem merült fel, egyszerűen csak rettenetesen fáradt voltam egész nap.

Lényegre térve, hogy miért csak véltem, hogy a vérellátás jó hazánkban, és egyáltalán miért mentem el vért adni...Az elsőre a válasz naivan, hogy elhittem. Mégiscsak orvosok mondják, nem politikusok. Szép, hogy ott az országzászló, meg ilyesmi, de egy politikus a pártjára esküdik fel, gondoltam, hogy orvosok talán valami fontosabbra. A miértre pedig egyszerű a válasz, mert megkértek. Fura volt hallani az okot. Egy nagyon jó ismerősünk kért erre a szívességre, mert egyik rokonát rákkal műtenék, és kerek perec megmondták, neki, hogy akkor tudnak belevágni a műtétbe, ha annyi egység vért hoz, amennyi kell a beavatkozáshoz. Ez jelen esetben hat egység, azaz hat véradó. Vércsoport mindegy, csak mennyiségben hozzon és a kedves rokon már kapja is a műtéthez a neki megfelelő vért.
Elhiszem hogy nem hülye körlevelekkel, bombáznák az embereket, hanem normális csatornákon tv-ben, rádióban szólnának az elégtelen vérellátásról, de akkor miért nem? Miért kell az embernek azt hinnie, hogy ez az egy dolog még üzemképes a rogyadozó egészségügyünkben? Amikor pedig valakinek ilyen problémája lesz, amikor még egy kisebb korai stádiumban felismert kevésbé veszélyes ráktól is fél az ember, akkor megkérik, hogy kegyeskedjen már vért szerezni...teljesen érthetetlen és felhárító. 10-15 éven belül lehet a szikét, kötszert is a páciensnek kell majd szállítani és odabent csak a "szakértelmet" fogják adni. Gratulálok.

Tomorrow we enter the town of my birth I want to be ready'

2011-07-03T12:30:00.247+02:00

"A filmművészetet otthagyta zenéért,
a zenét otthagyta a költészetért,
aztán mindent otthagyott velünk együtt
valami másért, amiről mi még nem tudunk."

40 éve ment el James Douglas Morrison. Bár ezen a néven valószínűleg csak néhány fontosabb hivatalos irat említi. Volt mellette Lizard king, Mr. Mojo Risin (vajon minek az anagrammája?), de leginkább csak Jim. Jim, akinek túlzott gyerekkora nem volt. 2 évnél többet nem igen töltött egy helyen a család, az apa tábornoki rangja miatt. Egyszer ide, másszor oda vezényelték. Barátok hiányában csak örök útitársai a könyvei tartottak vele. Évente átrágta magát annyi könyvön, mint egy átlagember egész élete folyamán. Nyilván ez fontos alap volt a korabeli fennmaradt iskolai tesztek által mutatott kimagasló értelmi képességeihez. Már persze olyan esetekben amik érdekelték. Az egyetemes kultúrából, különösen a XVIII- XIX.századi angol-francia irodalom illetve a görög mitológiához. A XX. századi kultúrából pedig a filmművészet volt rá legnagyobb hatással, mint totális művészet. Kép, zene, beszéd, minden egyben. Nem véletlen, hogy rengeteg verse nehezen érthető elvont, vagy éppen egy összefüggéstelennek tartható tudatfolyam, mint pl. a The End, When the music's over, The celebration of the lizard, melyek igen lazán - sőt néha sehogyan sem kapcsolódó részletekből összeálló színházi előadások. Rockszínházi előadások. Felvezetéssel, drámával, katarzissal.

Aztán a 60asévek első felében összhalálozásozott az UCLA filmes szakán összetalálkozott Ray Manzarekkel és valami elkezdődött. Első lépsében otthagyta a filmművészetet, a zenéért. Viszonylag hamar meg is találták a másik két embert, John Densmore-t és Robby Kriegert. A zenekari tagok kvalitását nem hiszem, hogy elemezni kellene most, Robby egyedi gitárjátékát és természetesen Jim személyét leszámítva átlagosak voltak. De nem ez a lényeg, hanem a kohézió ami áradt a zenekarból. John beismerte többször is, hogy lövése sincs Jim miről énekel, de az ő precíz dobolása adott masszív alapokat, Manzarek "borult" előadásmódú laza billentyűjátéka szintén fontos része volt a zenének, technikailag biztos találhattak volna jobbakat, de az nem ez a zenekar lett volna.

Tulajdonképpen minden dalszövegüknek legalább a magja, Jim egy verse volt. És a siker minek köszönhető? Erre a válasz rettenetesen egyszerű. Nem tudok egyetlen zenekart sem mondani, aki őket próbálta volna utánozni az elmúlt negyven évben. Egyszerűen elütöttek minden akkori zenekartól az egyedi hangvételükkel témáikkal szövegvilágukkal, nyers zenéjükkel. A 60as évek közepén, második felében az amerikai társadalmat, lefoglalta a háború, ebből nőtte ki magát a hippi mozgalom a maga jelszavaival. A Doors tökéletesen szembe ment a korabeli zenei ízléssel, persze megmaradt néhány kábítószeres vízió elszállt dal, mint pl. az End of the night, ellenben a szövegek és a zene nem a hippi jelszavak irányvonala mentén születtek. Az albumokról csak pár szót írnék, nem a zenekarról szóló bejegyzést szándékozom írni, de azért pár sort megérdemelnek, hiszen ezeken is lemérhető Jim változása.

Az első album egyértelműen a fenti okok miatt repítette az akkor elérhető legmagasabb csúcsra zenekart. 1967-ben ez a lista második helye volt, mert az elsőt kibérelte a Beatles a Sgt. Pepper albummal. Az albumon található minden idők egyik legjobb nyitódala a Break on through és a végén az a dal ami egy nemzedéket változtatott meg. Egy finom indiai motívumra épülő tudatfolyam; The End. A vasat pedig addig kell ütni...

Ennek szellemében még ugyanebben az évben megjelent a második album Strange Days címmel és nagyjából hasonló színvonalat képviselt mint az első. Kicsit letisztultabb hangzással, próbálkoztak, valamint ezen jelent meg a zenekar egyik legelső dala a Moonlight Drive amit még a kezdetek kezdetén dúdolt Jim Raynek a tengerparton és ez adott nagy lökést a zenekar megalapításának. A Love me two times sláger, az album végén pedig ott lapul a When the music's over ami a The End testvérének tekinthető.

Itt meg is törik a zenekar története, leginkább Jim alkoholizmusa miatt elindul a lejtmenet. A harmadik albumot még kihozták Waiting for the sun címmel melyen a zenekar egyik legnagyobb slágere ugyan ott van Hello, I love you címmel valamint az egyetlen tulajdonképpen erősen politikai töltetű daluk az Uknown solidier amihez a zenekar klipet is forgatott. Elég a dalhoz annyi, hogy nem játszották a rádiók televíziók. Nem fért bele a háborúval kapcsolatos - akkor még nem teljesen elutasító - közhangulatba. Ezen kívül egy kimagasló dal szerepel már csak az albumon Not to touch the earth címmel valamint elég jó a Spanish caravan, ezt leszámítva mézesmázos limonádé dalok és unalmas szenvelgő dalok sorakoznak. Elfogytak a régi dalok, és Morrison is alkotói válságba került, csak abszolút másodrangú dalokat sikerült összehozniuk, amelyek persze nem rosszak önmagukban. Az egyetlen probléma, hogy ők túl nagyot dobtak az első két albumukkal, hogy ez a harmadik ne okozzon azonnali lecsúszást, érezhető minőségbeli különbséget.

Utaltam rá, hogy Jim állapota is lemérhető az albumokon. Nos a negyedik album, amit egy szürreális csillogó képekkel, dalokkal telepakolt dalcsokornak szántak a legnagyobb bukás lett a 6 vele készített album közül. Tulajdonképpen 2 értékelhető dal van az albumon, és még 2 ami szódával éppen csak elmegy kategória, a többi teljesen értelmezhetetlen próbálkozás, ezekhez képest az előző album limonádé szenvelgései telitalálatok. Morrison eddigre egy spirálba került. A hippikorszak társadalma gyakorlatilag megvetette őt, az alkoholizmusa miatt. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy nem élt kábítószerekkel, de alapvetően alkohol párti volt, és ez abban az időben megvetendő volt. Sokkal "nemesebb", "elfogadhatóbb" dolog volt tudatmódosító szerektől nem tudni az embernek magáról, mint alkohol miatt. Ez a spirál magával rántotta. Még több alkohol még mélyebb válság... Valamint ekkoriban zajlott egy szeméremsértési per ellene, amivel példát akartak statuálni a legrenitensebb lázadón. A vád szerint elővette koncert közben. A fényképek pedig olyanok voltak, hogy ha akarom kint van, ha akarom nincs. Elég egyértelmű, hogy a bíróság melyik álláspont felé hajlott. Ez mind mind belejátszott, hogy a kor legnagyobb zenei ünnepére sem hívták meg a zenekart.

Az utolsó másfél év pedig újra a sikerekről szólt. Valamiféle csoda folytán összeszedte magát a zenekar és egy új csúcstámadásra indultak a Morrison's hotellel (semmi köze hozzá Jimnek, ez egy olcsó hotel volt leginkább pásztorórákra és lepukkant embereknek). Az albumon viszont megfigyelhető, hogy tolódott a zenekar a blues, bluesrock irányba, leginkább Jim bluesba fordulása miatt. A kezdő Roadhouse blues lüktetése egyből megadja az alaphangot, a You make me real egy pörgős r&r nóta Peace frogot Robby gitárja és Ray billentyűjátéka teszi nagyon izgalmassá. Az Indian summer és a Blue Sunday két lassú merengős dal mind mind nagyon jó dalok. A két legnagyobb durranás a The spy egy félelmetesen laza elegáns blues Ray zongorajátékával, Jim is leviszi a hangját az alagsorba a végén, az album egyik csúcspontja. A legvégére Maggie McGill egy újabb feszes bluesos nóta. A Doors új útra lépett és elindult újra a csúcs felé, hogy az utolsó két kiadvánnyal fel is érjen újra és bezáruljon a kör. De ennek a miértjéről később.

Először is kiadtak egy élő albumot Absolutely live címmel. Az album nagyon jó, bár botlottam olyan véleménybe miszerint nem mutatja meg igazán a zenekart. Ebben is van valami, mert Paul Rothchild, a producerük iszonyatosan sok felvételből, igen aprólékos munkával rakta össze az albumot. Cél volt egy olyan képzeletbeli koncert-összeállítás létrehozása, amin az egyes dalok legjobb felvételei, illetve van, hogy csak legjobb részletei szerepelnek. Rothchild szerint az egész album több mint 2000 vágással készült. Ezek után már csak a végső csúcshódítás volt hátra, az utolsó visszavonhatatlan zuhanás előtt.
1970 december 12-én lépett fel a zenekarral utoljára, azon a napon mindenki pontosan tudta érezte, hogy örökre vége. 11-én még eljátszottak pár dalt az utolsó albumról úgy mint a címadó L.A. Woman-t, és a The changelinget. Mire az album megjelent, ő már Párizsban élt és vissza sem jött...Ekkorra Jim végérvényesen elfordult a r&r zenétől, hazugnak és halottnak tartotta (ma mit mondana?!?), és sokkal inkább mindennek a gyökerébe, a néger bluesba merült el. Ennek igen erős
nyomai az albumon olyan erős dalok, mint a lágy Car hiss by my window, valamint egy elsöprő erejű börtön blues a Been down so long az album végén még Crawling king snake örökle legyőzi a Sárkánygyík királyt. A zenekarnak pedig vége egy olyan dallal, amit valószínűleg mindenki ismer. Riders on the storm.
Innentől kezdve csak az örök szerelem, a költészet marad. De az is csak fél évig...

Még a zenekar első szakaszában 1966-ban, amikor a szövegeit és hozzájuk képzelt dallamot dúdolta Jim a tengerparton Los Angelesben Raynek, beszélgettek, hogy ki mi szeretne lenni? A földhözragadtabb Ray csillag szeretett volna lenni ami örökké ragyog, Jim ezzel szemben egy üstökös, amit mindenki csak egy pillanatra lát de örökre emlékszik rá. A zenekar ugyan újra az őket megillető helyen volt, Jim sem zárta ki egy újabb album készítését, valamint többé kevésbé össze is szedte magát az Európában töltött idő alatt, de Párizsban 1971 július 2-ról 3-ára virradó hajnalban bezárult a kör.

"No more money, no more fancy dress
This other kingdom seems by far the best "

Kell a barátság, hej, add tovább!

2011-06-19T00:44:00.000+02:00

Nem is tudom hol kezdhetném ennek az utóbbi bő egy hét a történésének mesélését. Volt öröm és iszonytató keserűség, csalódás, félelem bizonyos dolgok kimondásától. Ezekből bizonyos dolgokra utaltam már az előző bejegyzésben is, most viszont, hogy lezárult a hét és úgy néz ki újra helyére került minden, azt hiszem finomítani kell kissé az akkori indulatos dolgokon. Hiszem, hogy minden mocsok és félelem ellenére amik ezen időhöz társultak mindkét érintettel csak még inkább megszilárdult az amúgy sem éppen felületes barátságunk, kötődésünk. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem mindkettő megtörhet és ha nem is visszafordíthatatlan a következmény, semmiképpen sem lehet olyan mint előtte. Jelen állás szerint viszont erősebbnek érzem mindkettőt. Erősebbnek mert mind akartuk, hogy ne legyen végleges a törés bármekkorát is hibáztunk illetve más - itt nem szükséges ezt részletezni, hogy milyen - már kissé sejtett dolgok kerültek felszínre meg tudtuk őszintén beszélni.

Lóri neked azt tudnám, mondani, hogy igen szükség volt rád bizonyos dolgok megoldásához, az, hogy utána egy irdatlan böszmeséggel az életkedvemet is levetted...hát tartott 1 napig a harag mert hallottam-olvastam hírét, hogy más miatt milyen állapotba kerültél és ki lett volna akire igazán szükséged volt akkor....aki persze nem volt ott. Itt inogtam meg elég erősen, és adtam kezdtem feladni részben a saját hülye önbecsülésnek nevezett baromságomat, egy darabot a rosszabbik énemből mert láttam, hogy te is szenvedsz bármit is tettél. Persze a teljes kiteljesedéshez kellett még más is...

...tehát G-nek Fehérvárra meg azt, hogy köszönöm a hátam mögötti "kavarásodat". Ha az nincs valószínűleg sokkal jobban megsérül ez a dolog. Nem tudom pontosan mi vett rá, hogy egy számodra ismeretlen emberre ráírj és ott tartsd valahol, amíg engem elrugdosol - kissé módosult állapotomban hozzá - de tényleg önzetlen dolog volt tőled. Hálás leszek érte és Lóri is az.

Miki neked meg csak annyit, hogy a te eseted volt a legfélelmetesebb "utazás". Mert annak a megbeszélésébe nem egy külső erő rántott bele - már amennyire az önmagunk őszintére ivása nem az:) - hanem igen is ki kellett mondanom, ha nehezen is és félve a következményektől dolgokat. Nagy könnyebbség volt, hogy azért volt némi fogalmad róla már mint kiderült.

Mozgalmas hét volt bizonyos tekintetben meglátni mások rejtett arcait, szembenézni önmagunkkal és a végén, amikor már azt hittem bedől minden két olyan emberrel aki a 4-5 legközelebbi barátom közé tartozik valamilyen érdekes csoda - hiszen véletlenek nincsenek - folytán reményem szerint kapcsolatainkat megszilárdítva kijönni belőle Furcsán működik ez a világ.

Ennek örömére két dal. Az első egy jazz-rock nóta. Csak, hogy ne mindig rock-metál legyen és új dolgokat mutassak magamból. Köszönöm nektek, mert kell a barátság:)

A második dal, nagy kedvenc....ígérem nincs több kísérletezés. Ugye értitek mire gondoltam;)

Fáradt és törött, végtelen körök, hajnalban hazafelé....

2011-06-13T04:27:00.003+02:00

Miután hazaértem volt némi okom, hogy megbontsam a lassan három hónapja érlelődő aszalt szilván pálinkát. Bátran mondhatom, hogy fantasztikus zamatot adott neki a plusz gyümölcs, persze ehhez azért kellett a minőségi pálinka is. Harmadik napja már, hogy folyamatosan nyomom magamba a nem éppen egészséges - legalábbis ilyen mennyiségben már nem az - dolgokat, de ez a pár nap most így sikerült. Voltak jó hozadékai is, mert sikerült kibeszélni magamból fontos dolgokat valakivel, valamint másokkal való kapcsolatomban érdekes dolgok kerültek felszínre. Újból kiderült, hogy az emberek bármit is mondanak tesznek képesek egyetlen perc alatt szembeköpni magukat. Viszont kiderült, hogy valószínűleg csökkentenem kellene két fővel a pár bejegyzéssel korábban összeállított hat emberes listát. Ezen a héten elhalványodott rajta a halak egy kicsit a sok piszkálódással, és ami komolyabb baj... az egyik nyilas egy számomra értelmezhetetlen tett miatt.. Még nem tudom mi lesz.

"Tegnap még jó barát - ma ellenség
Kívül még jó a máz, de belül rohad rég
Benned is bíztam egykor, mint mindenkiben
Azt hittem, jóban és rosszban is ott vagy velem"

Az azonban a dolgok groteszk voltában egy hangyányi apró becsülendő dolog, hogy legalább képes voltál a szemembe is kimondani, azt ami szöges ellentétben állt az elmúlt három nap orrvérzésig sulykolt állításaival. Persze bizonyos szempontból köszönetet kellene mondanom, mert ez oda vezetett, hogy lerendeztem egy olyan beszélgetést ami már hónapokkal ezelőtt aktuális lett volna, és hiszem hogy megérte mert megerősít bizonyos dolgokat egyfelől, másfelől meg felszínre hozta a valódi énedet. Nem lehet köztünk semmi, innentől nem gátol holmi barátság, szabad a pálya, normális esetben ennek nem szabadna tényezőnek lennie. Normális esetben finoman szólva is illetlenség ez. Különösen ilyen gerinctelen elintézési módon. Nem véletlenül tartottam titokban dolgokat, bíztam benned. Hittem hogy őszinte barátsággal mondod azt amit mondtál. "Ő tabu mert a barátom vagy és ez többet ér mindennél". Aztán úgy alakult, hogy őszintére ittam magam és megbeszéltük vele....és ezután hátamba vágtad a késed vigyorgó fejjel, mondván innentől már nem számítok, mert ez a tabu téma csak addig volt fontos amíg titkosak voltak az egykori érzelmeim, de most már akkor nem számít. Ez az köpj le rúgj belém, és köpd le saját magadat is.
Soha semmi nem történik véletlenül. Hónapokkal ezelőtt ígértem neked, valamit amit ereklyeként kezelhetsz. Rám üvöltött, hogy nincs szükségem rá többet, levethetem örökre, nem kell, hogy takarjon, rólad pedig tudtam hogy érdekel. Most már tudom és értem miért üvöltöttek rám odaátról....
A napokban megkaptam mástól, hogy évekig nem ilyennek ismert, és most álarc van rajtam szerinte. NEM. Eddig volt rajtam de levetettem örökre szabadulni akartam tőle. Nincs több fantom maszk, örökre a tiéd, neked ígértem megkaptad, hogy két napig takarhassa a lelked és utána leköphess. Gratulálok. Remélem egyszer azért lekerül majd rólad is majd.

Nem tudom, hogyan tovább, akarom-e, hogy ez a dolog helyre legyen tolva és ha igen mikor és hogyan... sok mocsokban volt már részem de ez most egy picit sok volt.

"Ördög és angyal. Szent háborúk.
Mindenki vesztes. Nincs máshogy út."

Right here on my own

2011-06-07T00:03:00.001+02:00

Igen kimondtam neked, mert kiprovokáltad a ma estével. Félre ne érts nem haragszom érte egy cseppet sem. Talán még örülök is neki, hiszen így az egész este emlegetett álarcot tudtam cáfolni. Nem mostanában vettem fel...hanem mostanáig volt takargatva a valódi énem. Persze állítólag így is szeretsz. Most rajtad a sor...én 2,5 év után megkerestelek lássuk te mikor keresel.
Na másik díszpintynek meg azt üzenem, hogy IGEEEEEEEEEEEEEN azért hívlak fel este 11 előtt, mert opcionális, hogy jó lenne beszélgetni...nem, nem, véletlenül sem az életem múlik rajta és te vagy az egyetlen az közül akik a térben is időben is egyaránt elérhetőek ama 2-3 ember közül akikkel egyrészt összehozható egy találkozás, másrészt vágyom a társaságukat. De sebaj eddig is egyedül voltam a gyémánt mennybolt alatt...ezután sem számít..kibírom.

Nézz rám nézz rám, az elkárhozott lélekre, itt vagyok és élek, még ha fáj is...

Az egoizmusom netovábbja....igen és kibaszott magányos leszek egész életemben Eszter...de legalább a saját értékrendemet, és ezen keresztül saját magamat nem köpöm pofán.

Nem vagyok hajlandó utólag megváltoztatni semmit sem. Ha megbántottam valakit, az a mostani állapotomból jött, vállalmom természetesen bármikor, hogy kissé kiakadva ezeket mondtam.

There will never be another one like you

2011-05-28T02:15:00.001+02:00

Éjjel kettő van és megváltozott a tudatállapotom:) Igazából ez egy öngerjesztő folyamat volt, elkezdtem gondolkodni, aztán betettem 3 dalt folyamatos lejátszásra és ez kicsit felturbózta a folyamatot. A Doors negyedik stúdióalbuma hatalmasat bukott, de két értékelhető dal azért így is található rajta.

Shaman blues

Wild child

A harmadik dal a Celebration of the lizard 17 perces élő felvétele volt, amihez jó felvételt nem találtam, amit beágyazhatnék. Nem véletlenül nem került fel egyetlen stúdióalbumukra sem. 17 perc rettenetesen sok egy bakelit lemez esetében. Másfelől viszont a The End sem üt akkorát stúdióban felvée mint élőben és ez hatványozottan igaz a Lizardra.
Érdekes élmény csukott szemmel mozdulatlanul feküdve hallgatni ezeket. Különösen azért mert majd kiszakad a mellkasom....Aludni kellene.

Ezerszer megírták: egyikük a Sátán

2011-05-23T22:52:00.001+02:00

Ma érdekes élményben volt részem a városba menet a villamoson. Ebben a jó időben kész élmény volt kimozdulni a városba. Az időre való tekintettel a nyári őszi bulizós farmeromat vettem fel. Pár éve készült egy jobban sikerült kocsmázás közepette. Két metálos csaj a társaságból kérdezte „átalakíthatnak-e”. Igazából nem álltam ellen akkor (más dolgok mellett ennek sem). Nos tehát az eredmény egy csodálatosan kitépett kivágott farmer lett bokánál is kissé letépett szárral. Azóta is nagyon jó szolgálatot tesz pedig ennek már legalább 4 éve. Bár egy mellékes szálként megjegyzem lehet már nem sokéig szegény, ugyanis kezd egyre nagyobb lenni rám:D Szóval lassan, ha így mennek tovább a dolgok nyugdíjaznom kell és gondolkodni az utódláson. Nos tehát a jól bevált csizma mellé jól bevált farmer, kissé kigombolt ing a meleg miatt napszemüveg, szakáll és némi borosta. Karkötő, fog láncon a nyakamban, és irány a város. Teljesen r&r hangulatban voltam. Míg nem egy 55-60 közötti tipikus kispolgár úriember nem kezdett el bámulni a 41-es villamoson. Félelmetes, hogy nem tudják feltűnésmentesen megoldani, persze lehet, hogy ő ezen a téren a legjobbját akarta hozni, csak nekem volt túl kifinomult az érzékelésem. Pedig még nem is tisztogattam a Blake által emlegetett ajtóimat jótékony Absinthe segítségével. Hogyhogy nem észrevettem eme kedves ember furcsa pillantásait. Igen pillantásait, mert óó igen, nem volt elég egyszer 10-15 másodpercenként „leskelődnie” kellett.

„De szívükben nincs könyörület
Csak vak gyűlölet”

Hirtelen kedvem lett volna odalépni hozzá és azt mondani neki, hogy itt vagyok nézzen meg jól nyugodtan. Aztán hirtelen más jutott eszembe….

„Van egy játszmám, figyeljetek ide, belemászom agyam mélyébe.”

Írta Morrison a Celebration of the Lizzardban. Rendben legyen, játszunk! Elkezdtem finoman én is nézni őt. Ez nem volt túl nehéz, mert ahogy álltam az ajtó melletti részen ő velem szemben ült a túloldalon. Nekem, szemben vele nem kellett elfordítanom a fejem hogy odanézzek rá. Egyetlen egy dologra koncentráltam, miközben minden mást kizártam magamból, még a fülemben szóló zenét is.

Gyűlölj, hiszen megvetendő vagyok, gyűlölj és utálj. Itt áll előtted a megtestesült romlottság, akit sosem érthetsz, meg. Létezésem kellően groteszk számodra, hogy ne férjek bele a kis torz világképedbe. Csak az járt a fejemben, hogy érezze a sötét mélységet ami árad belőlem, mely taszít és vonz. Rettegj és reszkess ez az egyetlen törvény. Levetettem minden szellemi fékemet. Jól sikerült, igaz eltartott nagyjából 3-4 megálló hosszan a kis ezos játékom vele,

„Elmegyek, vagy maradok, mindegy.
De nem győzöl. Nem és nem.
Azért sem!”

És, hogy mi történt? Nos lassan óvatosan, hogy ne legyen túl teátrális a mozdulat, ne lássák túl sokan… keresztet vetett, tüntetőleg elfordult, és többet nem nézett rám. Győzelem.

De a banda játszik, bélyeggel a hátán.
Ezerszer megírták: egyikük a Sátán.
Mégis mennek végig az átkozottak útján.
Magány, kín, erő. A zene mint a kő!

UPDATE: Többen kérdezték tőlem, nem reagáltam-e túl a történetet, és nem miattam csinálta amit csinált. Tegnap (máj. 31.) délután konditeremből hazafelé jövet ez a honpolgár újfent ott volt a villamoson, és pont a mellette lévő ajtón sikerült felszállnom. Nagyjából 5 másodperc alatt kerekedett ki a szeme és sápadt el, és újfent keresztet vetett és bámult, erre már muszáj voltam egy kellően gonosz és cinikus vigyort elereszteni felé, mire azonnal tüntetőleg elfordult. Ennyire nem lehet valaki szánalmasan bigott módon vallási fanatikus.

Kata ton daimona eaytoy

2011-05-17T01:44:00.003+02:00

A bejegyzést pénteken írtam, minden az akkori gondolataimat tükrözi, csak most jutottam el oda, hogy begépeljem és kitegyem. A szokásosnál is töredékesebb írás sikeredett. Nos tehát….

Az elmúlt pár hétben furcsa dolgok történtek, mondhatni "furcsa napok ránk találtak", Jelen pillanatban olyan érzésem van, hogy egyrészt senkinek sem hiányoznék, ha eltűnnék örökre, másrészt, meg ha jönne egy normális lehetőség meg is tenném. Persze 2-3 ember azért tudna a dolgokról, de ennyi, a többiek nem igazán foglalkoztatnának. Ma elgondolkodtam, mi lenne ha hazajönnél és én nem lennék itt. Ó, biztos az egyik haveromnál vagyok, legkésőbb reggel úgyis jövök. De nem, mert már lehet az országban sem lennék, kit érdekel…hiányoznék? Többet nem kérek, és nem ígérek, egyszer talán hazajövök és elmondom mi volt és miért. Nem mintha évek múltán számítana egy hajítófányit is bármi. Eltűnni nyomtalanul. Névtelen sírban névtelen hős. Hány embernek tűnne fel, hogy leléptem, és vajon hányan keresnének? Nem, ez a kérdés, teljesen rossz szempontból közelít meg a dolgokat. Sokkal fontosabb szempont, hogy nekem ki hiányozna. Hiányoznának a szánalmas semmitmondó nevek a közösségi oldalakról? Nem hinném…Az olyan gyakran semmiről sem szóló parttalan levelezés, hovatovább az istenátka msn? Nos ez is eléggé kérdéses. Olyan emberek, akik barátjuknak tartanak, van pár akit én is pedig még sosem találkoztunk, mert 1-2 van akivel 3 éve lehetetlen összehozni, mert nem ér rá most nem jó, akármi, pedig voltak olyan pillanatok, amikor a világ végére is elmentem volna néhányukért. Erről van aki tudna mesélni, hogy reggel 8 felé lent voltam az ország túl felében olyan embernél aki igazán fontos volt nekem. Szánalom tehát ez is. Igazából akik hiányoznának ők név nélkül, egy halak, egy kos, három nyilas, és egy bak. Mondhatom igazán válogatott banda. Neveket szándékosan nem írtam, de ők kellően deviánsak, ahhoz hogy hiányozzon a velük való személyes kapcsolat is és finoman szólva sem túl pozitívan érintsen a köztünk lévő távolság. A többi teljesen normális emberért egyetlen percet sem sírnék., nem számítanak. De még mielőtt valaki teljesen negatív embernek állítana be, finomítom ezen utolsó mondatot. Pontosan annyira hiányoznának, mint bárki más ebből a lélegző bűzölgő, szemétdombon kiskirálykodó, értéktelenséget kipárolgó masszából, amit emberiségnek nevezünk.

Egyik nap találkoztam pár emberrel a múltamból. Észre sem vettem volna őket, ha nem harsogja túl a fülemben duruzsoló zenét, ami védelem a fent említett kipárolgások ellen, egy kiáltás. Aztán egyre hangosabb ismételgetése. A révész nevét kiabálták. Évek óta nem hívott így senki sem. Évek alatt szépen levedlettem magamról ezt a nevet és ezzel párhuzamosan el is távolodtam attól a közösségtől. Beszélgettünk, beszélgettünk…egyáltalán nem mondhatnám hogy unalmas értelmetlen dolgokról, és ezért elvesztegetett időnek érezném, csak egyszerűen az egész helyzet furcsa volt. Ugyanazok a város, ugyanaz a név, ugyanaz a banda, mégis más az egész. De mi valaha kicsit is szorosabban együvé tartoztunk? Legalábbis…én közétek? Érthetetlen, furcsa érzés volt.

Azt hiszem, kellene írni pozitív(abb) dolgokat is, bár a kiindulás itt is az emberekről alkotott igen „pozitív” Pontosan nem emlékszem hogy ballagás, vagy már érettségi nap volt-e. Azt viszont igen, hogy ilyen össznépi kiöltözős alkalmakkor legszívesebben bezárkóznék a négy fal közé, hogy ne kelljen látni ezt a tömeget. Sem öltözködési tanácsokkal nem akarok szolgálni, sem önjelölt megmondóember szerepében sem szeretnék tetszelegni. Elhiszem, hogy egyesek ez alapján egy 28 éves vén konzervatív fasznak titulálnak. Na persze ők nincsenek ott azokon az éjjeleken, amikor gyakran eszembe jutnak Twiggy Ramirez szavai. Kanyarodjunk vissza picit, és vegyünk már végre fel normális cipőt öltönyhöz…a fehér póló a zakó alatt pedig kimondottan rettenetes stílusbeli ízlésficam csalhatatlan jele. A 2-3 klasszikus nyakkendő kötésről már ne is beszéljek, nulla kézügyességgel elsajátítható bármelyik öt perc alatt..e helyett rettenetes csomók sorakoznak, rosszabb esetben még lóg is. Komolyan mondom az igénytelenség netovábbjait láthatja az ember egy ilyen csiricsáré puccparádén.

Nos tehát eme jeles napon, nekem keresztül kellett mennem a városon, és csöppet sem tarozik az élményeim közé. Persze az ember idővel kifejleszt mindenféle védekező reakciókat , amelyek megóvják bizonyos külső hatásoktól. Én például a tér és idő bármely pontján vissza tudok vonulni a gondolataim legsötétebb mélységeibe, és gyakorlatilag csak fizikalag, amolyan szükséges rossz dologként létezni ebben a világban. Szóval önmagam sötét mélységeibe menekültem. Aztán egyszer csak felszállt valaki a villamosra, pont a velem szemben lévő ajtón és leült tőlem fél méterre. Ugyanúgy feketében volt mint én. Hirtelen feltűnése visszarángatott a mélységekből. A meglepődéstől elmosolyodtam, majd kissé biccentettem fel, amolyan köszöntésképpen. Ő pedig egy apró pozitív mosollyal nyugtázta, hogy valaki felismerte. Az is igaz, hogy Török Ádi, ma már inkább tűnik egy leszerelt nyugállományú veteránnak a 35-40 év és 40-45 kiló plusszal, mint lovagnak, ahogy egykoron. Ettől még ő a fuvolalovag, a világ jazz-rock zenéjének szűk elitjébe tartozó hazánkfia, aki ebben a pillanatban a puszta látványával újra visszaadta az életkedvemet. A koncertjein pedig természetesen nyoma sincs holmi obsitos sörfesztivál hangulatnak. Eszembe jutott akkor, hogy egy fesztiválon aláírta nekem az önéletrajzi könyvét, a Petőfi Csarnokban pár éve, közben odapiszkálva egy biztonsági őrnek, aki nem akart neki beszólni a backstage-be, hogy alá szeretne valamit íratni vele. Szerencsére a másik őr nem volt ilyen vaskalapos. Hiába na, vannak még zenészek aki 40 év után is tudják, hogy a zenész-közönség viszony nem alárendelt szerep sem így, sem úgy. Igenis mellérendeltség van, és ennek megfelelően is viselkednek, és nem esik le a gyűrű az ujjukról ha pár percre megállítja őket valaki néhány szóra. Egy évvel később a Jászai Mari téren iszogattam pár magamfajta barátommal amikor feltűnt , kezében a fuvolatokkal. Nem esett nehezére megállni é köszönő szavunkra és pár képre beállni közénk. Lezárva ezt a kis történetet, igen erős pozitív hatással volt a lelki békémre a megjelenése az adott pillanatban a villamoson.

Vissza a jelenbe.

Kivételesen nem otthon írom a füzetembe ennek a bejegyzésnek a nyers vázlatát, hanem egy zöld terület közepén, egy padon ülve. Süt a nap és közben a közeli induláson gondolkodom. Itt van a buszmegálló 50 méterre és nem tudom melyiket válasszam. Vissza a városba, vagy kifelé haza? Egyikhez sincs kedvem. A város most nagyon könnyedén magába szívna ma éjjelre, könnyen a felszínre hozva mély lelki dolgokat, amik nem véletlenül vannak kellő mélységben elhelyezve. A másik irányba hazafelé meg semmi kedvem menni. Ott most nem vár senki sem.

Kérdi tőlem,
valaha nyugszom-e végre.
Kérdi tőlem,
valaha nyugszom-e végre.
Majd egy szép nap, amikor angyalok hívnak,
és hófehérben indulok neki az útnak.
Ez az átok, ez a baj. Szabad vér.
Majd állok odafenn súlytalanul,
és tiszta lesz a szívem, ahogy kérdez az Úr.

"Gyere zűrös gyerekem.
Mi volt a gáz ? Te hogy látod a dolgot ?”
Uram, túl sok a lánc.

Lassan lemegy a nap a fák mögött. Több mint két órája ülök itt, gondolkodva és néha pár sorral megtolva az előzőleg befejezett mondatokat.

Still I’m sad….

És nekem ne hazudd, hogy szeretsz….

Most eszembe jutott a lemenő nap fényében egy nem túl régi pillanat, amikor a belváros egyik eldugott teaházának sötét sarkában megnyílt a végtelenség pár röpke órára. Abban a 3-4 órában nem számított senki és semmi kettőnkön kívül. Most pedig nemhogy a végtelenség áll messze tőlem, hanem saját magam lelakatolt ajtóinak kulcsát sem találom, persze tudom így nem is lelem meg őket soha. Nem így működik, kutatással nem megy…valami más kell. Valamim valahol elveszett, ködképek felé botorkálok…

Hőség perzsel, sehol a tenger,
vadászik rám egy skorpió.

Nincs nálam fegyver, úgy hívnak ember
várom, hogy elvigyen egy léghajó.

You might bored with my big face
but if I walked over
who would came to my place?

Tartozni valahova

2011-04-30T02:09:00.004+02:00

„Mondjuk úgy, hogy Ő a rocker, mert…” A mondat második fele a magyarázat volt nagyjából 5-6 évvel ezelőtt, és rólam szólt. Ó micsoda bók, ez egy egész normális jó csajtól. Persze az átlag magát rockernek képzelő emberek között nem is tudom…annyira nem nagy dicsőség kitűnni bizonyos szellemi és hozzáállásbeli dolgok alapján, melyek számomra teljesen természetesek, ellenben eredményezhetnek ilyen meglepő mondatokat. Mert nem tudok azonosulni sok mindennel, ami ma körülveszi ezt a zenei közeget, sem a zenekarok oldaláról, sem a tisztelt zsűri oldaláról. 2004-2005 környékén, persze még én is más voltam, de csírájában igenis meg volt már akkor is az bennem, ahogyan ma viszonyulok ehhez a színtérhez. Nincs kedvem visszakeresni, hogy írta-e pontosan erről már valamikor, de a fő probléma az volt, hogy egyféle légüres térben éreztem magam. Életkorom miatt az igazán sokat megélt rockerekhez nem tudtam tartozni, persze vannak 40-50 körüli ismerőseim, akik még jártak Piramisra, ős-Mobilra stb…, a mai sokszor - ma már szinte biztos hiszen megvénültem:) - nálam fiatalabbakhoz meg felfogásban nem tudok és nem is akarok tartozni.

Na de a hosszú felvezetés után jöjjön a lényeg. Olvastam ma egy hírt, ami kissé kiverte a biztosítékot, és ebben a pillanatban eszembe villant, annak az embernek néhány sora, aki igencsak sokat tágított a zenei érdeklődésemen. A gépszíj már akkor elkapott engem, mondhatni elindultam a meredek úton. Saját értékrendem szerint felfelé, a világ szerint inkább lefelé. Szakács Gáborról van szó, aki írt két olyan zenei témájú könyvet, melyek közül egy (Black Sabbath) alapvetően befolyásolta a további „rockeresedésemet”, illetve a másik egy picit kevésbé, de ez nem jelent semmit, mert aki ismert tudja, hogy számomra a Sabbath mekkora hatás (megj: mind a 19!!! Stúdióalbum nem csak a 8 Ozzyval készített.). Egy hajszállal lemaradni mögötte szép teljesítmény kedves Uriah Heep. Gáborral, akkor volt egy levélváltásunk, és olyan dolgokat írt nekem, amit akkor nem tudtam megérteni még. Túl szép volt az egész. Riffhegyek és lemezek előttem. Azóta rengeteg lemezen előadón, cikken interjún átrágtam magam, és egyre jobban értem őt, hogy miért nem foglalkozik már – cikkírás, interjúkészítés szintjén – rockzenével. Azóta is meg van, fontosnak tartottam megtartani, mert sok mindent nem értettem akkor, ami ma már sokkal tisztább. El kellett múlnia néhány évnek, mire megértettem sok dolgot, persze nem ma történtek ezek, hanem már jóval korábban, csak ma egy cikk nagyon kiverte a biztosítékot. Nincs túl sok kedvem, most zanzásítva leírni, a dolgokat, inkább bemásolom, annak a 2005. 04. 21-én érkezett levélnek az idevágó részét.

„Kedves Csaba!

Köszönöm az elismerést a Heep és Sabbath könyvekkel kapcsolatban. Mivel mindkettőt indulásuk óta ismertem, velük korosodtam, olvastam róluk, amit csak lehetett, úgy érzem, megismertem a zene és a hírnév mögött lévő embereket a maguk gyarlóságával együtt. Ezt akartam megírni még akkor is, ha a zenekarok egyik-másik tagjának életvitelével nem is értettem egyet.
Ami a Gary Moore könyvet illeti, talán antikváriumokban lehet hozzájutni, ahogyan néhány évvel ezelőtt én is így szereztem két példányt. Ezek már az emlékeimhez tartoznak, hiszen ez volt az első könyvem. Terveztem egy bővített újrakiadást, de ennek valószínűsége egyre csökken, ennek okára a későbbiekben rátérek.
Örülök, hogy a könyv nyomán Dio, Tony Martin és Glenn Hughes lemezei is felkeltették érdeklődését, hiszen az első kettő emberként is akár példaképnek tekinthető.
Tudomásom szerint Hughesről nem készült könyv. A Purple-ről szándékomban állt szintén könyvet írni, sőt hozzá is kezdtem, de ezt is ugyanaz akasztotta meg, mint a Gary Moore könyv folytatását. (…..)
Hogy tervezem-e új rock könyvek írását? Őszintén szólva, nem. Ennek oka, hogy az elmúlt 40 év tapasztalata olyan világhírességekkel is megismertetett, akik előtt, bár egy körömfeketényi tiszteletet sem érdemelnek, milliók hajlonganak. Közöttük sok egykori kedvencem.
Néhány évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy a rock a jelenlegi mélyrepüléséből csak akkor tud felemelkedni, ha más alapokra helyezzük tiszteletünk tárgyát. Ezek azonban csak olyan zenészek, zenekarok lehetnek, akik, amelyek az életben is olyanok, mint amilyennek mutatják magukat. Mert a valóság egészen mást mutat. Szerelemről daloló kurvapecérek, egymás feleségét lenyúló zenekartagok, egymást egy kanál vízben megfojtó, ’őszinte’ rockot játszó bandák, lezüllött, kábítószeres, alkoholfüggő ’hősök’. Ezekből többé nem kérek. Minden tapasztalatomat összefoglaltam a tavaly megjelent A nagy rock ’n’ roll könyv című kiadványomban, amelyet csak kevesen értettek meg, a boltok pedig eldugták a polcok legrejtettebb zugaiba.
Mivel a rocker társadalom nem hajlandó szembesülni álszentségével, a magam részéről lezártam a velük való foglalkozást. Olyan példaképeim, mint Gary Moore, Dio, Tony Martin és még néhányan természetesen megmaradnak, de már nem hajt a vágy, hogy könyvet írjak róluk. (……)
Nem akartam kiábrándítani, hiszen Ön fiatal, és bizonyára másképp éli meg a mindennapokat, szívesen találkozik a rock Ön által kedvelt hírességeivel, és ez így van rendjén. Én viszont 54 éves vagyok, számtalan hírességgel beszéltem Blackmoretól, Gillanig, Gary Mooretól Jean Michelle Jarre-ig, Ian Andersontól Chris Reaig, Eric Burdontól a Uriah Heep tagjaiig, Robert Plantól Noel Reddingig. Ezek a beszélgetések elsősorban a Rockinformban, de más újságokban is megjelentek. Mindegyikükről tudom, hogy mennyit ér valójában, és tudom, hogy melyik őszinte és melyik nem ér egy fabatkát sem.”

Persze most felmerülhet a kérdés, hogy mi váltotta ki belőlem ezt a kis írást. Személy szerint a hazai netes rockzenével foglalkozó médiumok közül a Hard Rock Magazint tartom a legtöbbre. Nevükkel ellentétben foglalkoznak vadabb metállal bluessal, valamint 1-1 jelentősebb esetben akár popzenével, világzenével stb. is. Egyre több dolog, fekszi meg a gyomrom ebben a zenei közegben, amiből inkább nem kérnék.

Gastroblues Fesztivál: A Hard Rock Magazin kitiltva!

Hitványak az álmok

2011-04-25T19:27:00.000+02:00

"Elég! Jobb, ha nincs is arcom.
Lesz pénzem, levetetem.
Ma még csak régi álom.
Ne legyek semmilyen."

A múlt visszaköszön

2011-04-23T20:33:00.000+02:00

„I am one, one that shines
Yeah, I was born of a scorpion's mind
I am one, so alive
Don't try to teach me what your lips can't decide”

Gondolkodtam ma, hogy mennyire gyűlölöm magam a gondolataim szárnyalása, csapongása és asszociációs elrugaszkodásai miatt. Nem akarna (néha), egyre gyakrabban összedőlni a világom, ha nem így lenne. Még mielőtt ennyit ültem a gépnél az úgynevezett netkorszak előtt, mindenféle papírfecnikre és – Ó micsoda erkölcsök – éppen kezemben lévő könyvek elején és hátulján lévő üres lapokra firkáltam az éppen számomra valami mély tartalmat hordozó gondolataimat, vagy mások gondolatait. Ma már persze ez is digitalizálódott, ugyanakkor a régi rendszernek van egy érdekes hozadéka. Adott esetben a könyv is évekre felkerül a polcra, a sajtpapír meg évekre a fiók mélyére, hogy egy adott óvatlan pillanatban előkerüljön. No és persze kellően szerencsétlen esetben ugyanúgy kibassza a biztosítékot mint akkor, holott teljesen nyilvánvaló, hogy egészen más okból került bele a most újra levett könyv elejére egy Dali idézet, miszerint „Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik”

Kitérő: Kiesett a kezemből a füzet, amibe firkálom az újabb bejegyzéseim vázlatát. Az előlapján érdekes feliratot vettem észre „Neurális biológia gyak.”. Valóban elég vékonyka füzet, belegondolva a teleírt részeket kitéphettem 8-9 éve belőle a tárgy zárása után, és eltettem, hogy jó lesz firkálni még. Bizonyára nem véletlen, hogy ez akadt a kezembe, amikor elhatároztam, hogy papíron készítem el borult agymenéseim vázlatát.

Az emberek elméje képes „bevonzani” bizonyos dolgokat, akár pozitív akár negatív értelemben. Másfél hete még ragaszkodtam egy tárgyhoz, üvöltött, hogy szükségem van rá, elővettem. Igaza volt. El kellett bújnom valami mögé, de elég volt…bármenyire is szükséges rossz volt nem változtat azon a tényen, hogy ma már ahányszor csak ránézek elfog az undor tőle. Nem akarom, hogy takarjon, majd a lelkemmel megoldom. Miért kellett, hogy igazad legyen te élettelen (?) gipszpapír. Oda is fogom, adni valakinek, aki „képes” ereklyeként tekinteni rá, ha kibírom még ezt a pár hónapot addig egy légtérben vele. Remélem őt nem mérgezi meg.

A másik dolog, amit „sikeresen” bevonzottam, olyan volt, amit én szerettem volna, nagyon…és tennem sem kellett érte semmit, hogy megtörténjen és ott volt…ott volt előttem, amire vágytam. Kifejezetten szerencse, hogy igazán lélekszaggatóan sikítani csak némán lehet. Vonzottam, akartam, hogy utána magamba márthassam önnön pengémet, csak, hogy érezzem, hogy még élek de fizikai fájdalom nélkül ömlik a vérem, és egyre gyengülök…egyetlen lépés választ el az őrület utolsó fokától. Vagy nevezzük őszinteségnek? Mert van olyan foka ennek is, ami túltesz az őrület végső határain is. Két mondat lüktet az agyamban.

Félek és féltelek. Tőled félek, és magamtól féltelek.

Ugrott a lejátszó…Hobo – Blues Jim Morrisonnak

„Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison ”

„Beteg a város, a folyó ég
De a láz itt van még”

Még? Még? Most jött még csak, és elviselhetetlen forró parázsként éget. Mássz ki párizsi sírodból, vigyorogj kajánul a képembe, ahogy csak te tudsz. „Jó lesz, hidd el…csak ma éjjel még egyszer…ez most nagyon jó lesz!”

Olyan törékenyek vagyunk.

Kérdések gyötörnek, de
megválaszolni nincs bátorságom.
A kijelölt utat követem,
pedig nem szegélyezi más,
csak keserűség és fájdalom.
Halálom napja a legbensőségesebb
magányom.

Tudomást sem veszek róla,
de távoli tájakon
már körvonalazódik a halálom.

A kijelölt út megmondja mi szalonképes és mi nem. Ha beállunk a sorba kikapcsolva, elfojtva saját szellemi és érzelmi vágyaim, örökre elveszítem a büszkeségemet is. Vegetálás egyfajta békés tudatlanságban és vágy-nélküliségben, vagy szellemi érzelmi szabadság, még ha fájdalmak között is? Bármilyen típusú szabadság elvesztése elviselhető, amíg a gondolkodás és az érzés szabadsága meg van. Pillanatnyi boldogság is magában hordozza a pokol megjárást. Több kell még több, mindig több. Hát ereszkedjünk alá, merüljünk el és dagonyázzunk a lelki kínlódás legmélyebb legsötétebb szenvedés-szagtól bűzölgő katlanjaiban.

„Vágtató vad folyók ragadnak el,
És hiéna nappalok tépik az életem.”

Cars Hiss By My Window..

2011-04-22T12:45:00.002+02:00

...like the waves down on the beach. Három dal* forog folyamatosan a lejátszómban, ha már szóba került az L.A. Woman album nemrég. A fenti közben bámulok magam elé, és próbálok gondolkodni, aztán amikor valamiféle válasz kezd megjelenni az agyamban, akkor jön a "Well, I'm the Crawlin' king snake and I rule my den" és hihetem pár ócska pillanatig, hogy legalább a saját szemétdombom irányításába nem szól bele senki és semmi külső erő.

Közben egy tükröt is sikerült összetörnöm, mert csak szánalmas emberi földi képét mutatta valami végtelen mélységű titokzatos sötétségnek. Gyűlölöm viszontlátni, ez a primitív reflexió kiöl belőle minden életet.

Most elég érdekes állapotban vagyok. A világ, mint nagy massza teljesen semleges számomra, és ebben a masszában van két stabil pont - egyik sem én magam vagyok -, amit egyszerre gyűlölök és szeretek mindennél jobban. Két különböző ok miatt, de mindkét esetben a két végletes érzelmet ugyanaz az ok váltja ki.

*A harmadik a saját érdekemben titok, mindenesetre az Ajtókon belül kell keresni azt is.

The nightmares stalk for me at night I dread the long and lonely nights....

2011-04-20T18:51:00.003+02:00

"Most kell árts, vagy most kell érts.

Most kell gyűlölj, vagy most kell félts.

Törődj velem itt és most - hogy el ne késs!"

"He took a face from the ancient gallery..."

"Eltakartam az arcomat

Belém már nem látsz

Ne add ki soha önmagad

Mert védtelenné válsz"

"Maybe the Morning Star will blind my eyes"

"And no-one shall, set you free, again."

"Könny, vér és veríték új harcra hív, holtnak hitt testünkben dobban a szív"

Síró játék

2011-04-13T15:54:00.002+02:00

Hónapokkal ezelőtt egy apró, de csodálatos ajándékot kaptam egy barátomtól születésnapomra. Ő ugyan poénból vettem de tudat alatt igen jó érzékkel választotta ki a meglepetést. Kaptam egy csomag „DANZIG”-es ceruzát, még radír is van a végén, bár valószínűleg ezt a funkcióját sosem fogom használni, régen is mindig csak lerágtam. Nagyon örültem neki, eleve a zenekar miatt – bár ezek után szét kell néznem akad-e forgalomban Sabbath cerka – valamint azét, mert, még ha bűn rondán is írok, megesik, hogy hetekkel, hónapokkal később nehezen tudom a saját írásomat kivenni, mégis szeretek kézzel írni, kiváltképp ceruzával. Be kell vallanom azért, hogy az utóbbi években elég keveset gyakoroltam a folyóírást, ez a gép mindent átvett sajnos, de amikor megkaptam a ceruzákat elhatároztam, hogy innentől kezdve kézzel írom a blogom, és csak a végső változatot gépelem be, nem fogok itt ülni a gép előtt finomítgatva a szöveget. Sokkal hangulatosabb így. A ceruzát pedig különösen azért szeretem, mert nem csak látom ahogy készül a mű, hanem hallom is. Vannak, akiket zavar a sercegés, de én kifejezetten szeretem.

Az elhatározást négy hónap után tett követte, és rögtön szembesültem is az első akadállyal. Döbbenten fedeztem fel, hogy a mi háztartásunkat is elérte a rohamos fejlődés, reggel negyed órán áttúrtam a fiókokat, hogy hegyezőt keressek. Jóanyám segített ki, amikor már a sokadszorra ismételt „Mit keresel” kérdésére morogtam vissza, reggel fél hétkor, hogy „Semmit, semmit mindjárt meg lesz”. No mivel nem lett meg kiböktem, és hát valljuk be hirtelen ő sem tudott mit kezdeni ezzel a problémával. Majd 10 perc múlva a következő kiabálós párbeszéd zajlott le köztünk, mivel a lakás két ellentétes pontján voltunk.

-Ide tettem a hegyezőt a mosógépre, csak tedd majd vissza a tükrös szekrénybe a gép fölé!
-A lakás egyetlen hegyezőjét a fürdőszobában tartjuk?
-Igen mert a szemceruzához kell!
-Ja bocs…

Nos igen, mondhatjuk, hogy a háztartást elérte a fejlődés, nem lehet ilyen ősi dolgokat találni bármelyik fiókban, csak engem nem ért el. Le vagyok maradva…bezzeg, ha goth/dark lennék, hovatovább emo(!), teljesen triviális gondolat lett volna részemről, hogy hol bujkálhat az a kis huncut szerszám. Lépést kellene tartanom a korommal.

No, de a szép hosszúra nyúlt írástechnikai dolgok és lakás hiányosságainak taglalása után térjünk is a lényegre, mert valami többé-kevésbé értelmeset is kellene írni, ha már nekifeszültem.

Az elmúlt héten öt napra önkéntes száműzetésbe vonultam az információs szupersztrádáról. Elegem volt a sok kicsinyes hisztiből, mondvacsinált bűvalbaszarintottságból, és itt hagytam ezt a világot pár napra. Legalább volt némi időm olvasni és filmeket nézni nyugodtan, egyszóval feltöltődni. Pár bejegyzéssel ezelőtt megemlítettem egy barátomat, aki két éve tolószékben kényszerül élni, de már javul kicsit szerencsére. Ezek után tegnap este átjött egy barátom és furcsa tekintettel és hangsúlyozással „felszólított”, hogy pénteken jelenésem lesz nála, egy utolsó nagy bulira. Nagyon furcsa volt az egész helyzet, tudtam hogy másfél-két hónapja nem a legjobb a közérzete, el is küldték különböző vizsgálatokra, pár napja jöttek meg a leletei, egy „szolid” rosszindulatú gyomorrákot állapítottak meg nála, pusztán a gyomra kétharmadát érinti, húsvét utánra ki is van írva műtétre. A búcsúbuli pedig amolyan alkoholbúcsúztató, mert utána valószínűleg életében, a saját érdekében nem ihat egy kortyot sem, és nem hetven éves, hanem csak 37. El lehet dönteni, mi a nagyobb probléma, ezek a dolgok, vagy az, hogy „Nem találom a hajvasalómat”, „Elfogyott a körömlakk”, „Elszakadt a kedvenc kockás övem” és társaik, persze készségesen elhiszem, hogy ezek is komoly depresszióra adhatnak okot.
Visszatérve a kivonulásomhoz, nem tölt el túl nagy büszkeséggel, hogy akaratlanul, de sikerült valakit – csak egy embert, a többieket vagy nem, vagy nem érdekel, hogy beléjük gyalogoltam a szándékos cinizmusommal - eléggé megbántanom pusztán azért, mert nála borult ki a bili. Egy apró kis hülyeségen, az volt az a picike csepp ami mát nem bírtak el a két-három napja halmozódó dolgok. Nem ellene irányult, de sajnos magára vette a nem éppen kedves elköszönésemet az emberektől egy ismert közösségi oldalon, ezzel még inkább megbántva. Gondolom, magára ismer, akiről szó van, ha olvassa, de azért adjunk neki valami fedőnevet, az olyan titkosügynökös :D Szóval legyen fedőneve: Fedő, persze jobban belegondolva ez egy elég gyatra poén. Ha megnézi az alábbi Kardtánc videót, úgyis magára ismer az, akinek szólt ez a bekezdés:) Szóval bocsánat még egyszer a történtekért.

Mai harmadik témánk, a tudatalattim vasárnapi kitörése a futópadon. Ez önmagában így elég hülyén hangzik. Nos néhányan tudják, hogy bő 2 hete újra elkezdtem konditerembe járni és a súlyzós edzések közötti napokon is lemegyek futópadozni 70-80 percet ami jelen képességeim szerint 9-11 kilométernek felel meg. Még szerencse, hogy a szalag végtelenített. Nem állhatja utamat holmi óceán, mint Forrest Gumpnak. A terem a harmadik emeleten van és én az ablakhoz viszonylag közelebbi gépen, szoktam kocogni, mert néha lepillantok az utcára. Ezt tettem most is, és láttam, hogy ketten kissé veszekednek lent, legalábbis erre utaltak a kézmozdulataik meg a mozgásuk. A végét csíphettem csak el, mert nagyjából 5-10 másodperc után vége lett és mentek a dolgukra, én meg újra a végtelen szürke szalagra figyeltem. A kis terem általában a béke szigete, a futógépekkel, bicajokkal, lépcsőzőkkel, nincsenek vadállati hörgések üvöltések a brutális súlyok emelgetése miatt, mint a nagy teremben. Fél perc kocogás után aztán valahonnan az agyam legmélyéről prózában dallam nélkül előtört pár angol sor.

„Up here you can see the truth,

They live by the power of fools,

And believe in the words of a chosen few

Religion is the root of it all,

Believe in them and you lose it all,

And the only question left is why?”

A hosszútávfutó magányossága, alkalmat ad a gondolkodásra, nos nekem még volt 50 percem az edzésemből gondolkodni, közben sem az idővel, a méterekkel, a sebességgel foglalkozik az ember. Kiszakadok egy másik világba, a lábaim meg teszik a dolgukat a materiális síkon. Első kérdés, hogy honnan ez a pár sor? Rengeteg dalszöveg vagy csak egy-egy sor van a fejemben, de azok általában a dallammal együtt jönnek, ez viszont totális rejtély volt. A válasz viszonylag hamar meg is került, így gondolkodhattam tovább a mai világunkon. Szépségesnek tűnő előrecsomagolt dolgokban hisz az emberek nagy része, bárminemű kérdés feltétele nélkül. Hirtelen három egymástól teljesen különböző kulturális értékű alkotás egy-egy mondata nyilallt a fejembe. Hiába meg van az előnye, ha az ember rengeteg zenét hallgat, filmet néz.

"A kérdések sokszor fontosabbak, mint a válaszok"

(Max von Sydow, Ingmar Bergman - A hetedik pecsét)

„Milyen sok kérdés, és milyen kevés válasz”

(Al Pacino – Dick Tracy)

„Minden ki van találva

eléd teszik tálcára.

Minden ki van találva,

betömik a pofádba.”

(Tekintetes Úr – Minden ki van találva)

Egy filmtörténeti klasszikus, egy képregény adaptáció, és egy punk dal…lehet nevetni, de stílustól függetlenül, aki kicsit is értelmesebb dolgot próbál csinálni, annak ott vannak az üzenetei, nem is kevés esetben még csak nem is áttételesen.
De mit lehetne várni, ha még maguknak sem tesznek fel kérdéseket, nem hogy azoknak, akiknek igazán neki kellene szegezni? Lehet rosszmájúság, de gyanítom az az oka, hogy sok esetben még csak fel sem merül az emberekben, a tudás esetleges igénye sem, nem hogy egy tisztességes gondolatmenet bármiről. Jó az úgy ahogy be van csomagolva, kritikai észrevételekre, gondolatokra semmi szükség. Kétségtelen tény azonban, hogy a nem-tudásnak is hatalmas előnye van, hiszen így biztos nem kezd el senki kételkedni a saját vélt igazában. Ami véletlenül pont az amit elé tesznek, hiszen dogmaként elfogadja.

Végezetül pedig lehet kellene valami személyeset is írnom, tehát utalva a címre a minap egy csontig harapó kérdést szegeztek nekem bizonyos nem túl nehezen kitalálható dolgokkal kapcsolatban, ami az elmúlt hetekben hónapokban változtak az életemben. És erről eszembe jutott egy szeretett filmemnek egy rövid részlete. (hajvágás után)

„-Tessék. Remélem neki is tetszik majd.
-Kinek?

-Nem tudom. Van kinek?”

Nos szeretném hinni, hogy van kinek, még akkor is, ha ez csak egy síró játék lehet….

„Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre, legalább hosszan ég”

Sose fog rajtunk semmilyen átok, amíg a gyertya le nem ég....

2011-03-29T22:17:00.007+02:00

Történtek érdekes dolgok mióta nem írtam. Először is az előző bejegyzésben megemlített angol teszt. Kiderül hamarosan az eredménye, sajnos sok jóra nem számítok, de meglátjuk. Három feladat volt, az első hibajavítás egy két oldalas szövegben, nos mivel nem a precíz angol nyelvtanomról vagyok híres, ez necces feladat volt. Majd egy geometriai ábrákkal zsúfolt
kép leírása (felhívjuk figyelmét, hogy amerikai angolt kell használni a leíráshoz!, hát csodás). Szóval az első feladatban kiderült, nem felső az angolom, itt meg, hogy angol-angol... úgy éreztem egyre jobban vágom magam alatt a fát, no semmi vész a harmadik feladattal lehet javítani. Húsz oldalas szakmai szöveg a végén nagyjából 20 kérdéssel, illetve egy feladattal, hogy rajzoljam le a hálózat topológiáját. Itt túl sok problémám nem volt, hiszen végre valami kicsit szakmai dolog, nem csak kizárólag az angol tudást mérte. Egyetlen probléma, hogy mindhárom részfeladatból el kell(ene) érni 70%-ot, nem elég az összesített 70%.

A következő nagy elhatározás amit két nap után tett is követett, az volt, hogy újra, immár harmadszor nekifeszültem a konditeremnek, persze zsenge ifjúságomhoz képest most sokkal kifinomultabb edzésprogrammal, ami nem csak az agyatlan súlyemelgetésből áll. Elég jól sikerült összebarátkoznom a futópaddal, valami rémes szerkezetnek gondoltam, lévén gyűlölöm a "céltalan" futást. Azért futni, hogy fusson az ember rettenetes, a fociban pl. ott a cél. De mondhatom, hogy igen belsőséges viszonyt sikerült kialakítanunk így három alkalom után, és ez teljesen jó:)

Harmadszor pedig, megint csak rá kellett jönnöm ha az ember jó buliban van, könnyen több pénzt cseszhet el, mint amennyit elsőre tervezett és olyan dolgokat is csinál ami kevéssé egyeztethető össze azzal amit az előző bekezdésben leírt dolgokat inspirálta. Az ember jó társaságban csak-csak felpörög azért, aztán máris nekiáll egyik cigit szívni a másik után amolyan nyugtatónak, aztán az éjszaka közepén pizzát rendel, kiemelt figyelmet szentelve a sok sok feltétnek és hát ha még kóla is van mellé amolyan ajándéknak... Nem mellesleg pedig láttam az embert is aki elgázolt, úgy hívják Johnny Walker... De azt hiszem néha bele kell férjen egy kis ereszd-el-a-hajam-éjjel néha napján.

Talán kicsit szokatlan az utolsó pár bejegyzésem után, hogy most jóval kevesebb elvont dolog szerepel, de most ez sikerült, olyan témám nem volt nagyon mint az eddigiek. Persze a sorokat, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja:)

A végére pedig egy dal, ugyan nem túl rockos de egyszerűen imádom. Meg igazából sok tekintetben kapcsolódik is a bejegyzéshez, még ha nem is teljesen egyértelmű, hogy hol és miért, de lesz olyan aki tudja, és ez pont elég. Elton pedig minden különcségével és melegségével az egyik legnagyobb arca annak a dolognak amit ma zenének neveznek ezen a sárgolyón.

"Don't you know I'm still standing better than I ever did
Looking like a true survivor, feeling like a little kid"

Kavargó gondolatok....

2011-03-18T22:12:00.005+01:00

Érdekesen alakult ez a hét, csupa furcsa érzés kavargott bennem, pozitív, negatív, apró és erősebb egyaránt, és némi vicces is. Csütörtökön kb 6-7 év óta először fehér inget vettem öltönyhöz az állásinterjúra. Amikor legutóbb akartam felvenni kissé szűkebbnek hatot...persze kb 3 hónap alatt 10 kiló mínusz azért megváltoztat sok dolgot.
Jól is sikerült, már amennyire jónak lehet nevezni, hogy mehetek második körre elvérezni a felsőfokú 3 órás angol teszten. Persze a leendő főnök kérésének nem szabad nemet mondani, "Mindenképpen szeretném ha eljönne megírni". Szóval a továbbiakat meglátjuk.

A nem túl örömteli az az volt, hogy nem szeretem ha akaratomon kívüli dolgokba belekényszerülök, ez lehet lelki történés vagy valamilyen cselekmény. A skorpiók nem feltétlenül a racionalitásukról híresek, ugyanakkor bizonyos esetekben - ha az érdekük úgy kívánja talán? - nagyon is tudatosan tudunk falakt emelni, hogy a elzárjunk a
külvilág elől fontos dolgokat. Meg kell tartani a titokzatosságot a sejtelmes sötétséget.

"Elnyel a sötét, a sűrű és szép"

Nagyon sok esetben, amikor valamit távol akarok magamtól tartani, többes védelmi vonalat húzok fel, legalább duplát, van, hogy hármasat. Ezekre ráhúzhatjuk akár most is, hogy fizikai, lelki, erkölcsi.

"Három világ fölött akartam úrrá lenni, és nemsokára megdöglöm az árok szélén."

Nos igen a héten talán legerősebb védelmi vonal semmisült meg egy jó irányzott(?), ugyanakkor kétségtelenül, a rombolás szempontjából akaratlan, őszinte mondat miatt. De még nincs veszély a másik kettő még elég erősen áll.

Holnap legalább találkozom valakivel aki képes lehet kirángatni a kattogásból, még ha ő maga erről nem is tud. Remélem úgy is lesz.

"Shall I see, shall I disagree,
All In The Name of Tragedy"

Szembefordított tükrök

2011-03-02T23:19:00.007+01:00

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Vannak gondolatok, amiket elolvas, meghall az ember, érzi hogy közvetít valami fontos üzenetet, de megérteni csak napokkal, hetekkel, néha évekkel később sikerül.

Ez önmagában egyáltalán nem baj, lehet hogy (sőt, biztos), hogy nagyon sok ilyen elrejtett útmutatásnak a megértéséhez nem csak kellően mély tudás és tapasztalat kell, hanem egy olyan környezet, hatás, ember is, ami kiváltja a megvilágosodást.

Bármiféle tudás, ismeret, mások tapasztalatának magunkba szívása, ami esetlegesen elindít minket egy folyamatban, az végső soron utazás...

Utazás önmagunk megismerése felé. Önmagunk, mint embernek, önmagunk külső és belső határainak felfedezése. Akkor is ha ez nem túl triviális, pedig minden ismeret csak feljebb visz ezen a létrán, aminek van egy érdekes tulajdonsága. Nem látjuk a végét. Nem tudjuk hová tartunk. Mindenki máshova, vagy legalábbis más úton, innentől kezdve elsőnek önmagunk saját célunk megfejtése kell hogy legyen az elsődleges.

"Találd meg magadnak
Hogy mi a neked való
Melyik út lehet a tiéd
Az egyik kanyarog
Az egyenes a nehéz
Legyen erőd szerencséd!"

Arra, hogy bármilyen sok hasonlóság ellenére az útnak másnak kell lenni, akkor jöttem rá, mikor visszaütött egy szokásom a napokban. Szinte bármit csinálok, ami nem igényli mindkét kezemet - márpedig a beszélgetés és gondolkodás tipikusan ilyen - néha határozottan konkrét elképzeléssel egy kitüntetett tárgyat, de néha csak reflexszerűen valamit a kezembe veszek. Lehet ez utóbbira oda kellene figyelnem a jövőben, mert ilyenkor ugye az ember nem gondolja teljesen át, hogy esetleg nem kéne...

A pohár esetében, azaz amikor valami konkrétan megfogható cél felé igyekszünk ott tudható, hogy a pohár nem kétszerte nagyobb-e a szükségesnél. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a létra nem kétszerte hosszabb a szükségesnél és egyszer elérjük amit el kell.

Nos azt hiszem írásokból elég gyakran lemérhető, hogy az adott ember mikor kezdte elveszíteni a realitásérzékét, ezért lehet most kellene abbahagyni.

"Csak a bolond az, aki már nem fél semmitől.."

Megfigyelted, hogy majdnem végig szemben ültünk?

Kérj egy kört, egy kicsit maradunk még.

2011-02-21T01:46:00.006+01:00

Nagyon régen nem írtam semmit, csak a pillanatnyi helyzetjelentés volt, az is már több mint egy hónapja. Most itt az alkalom, hogy pótoljam, figyelembe véve, hogy kedvem is van írni, illetve vannak „rajongóim” akik már pedzegették, hogy szeretnének valami friss tartalmat olvasni. No persze ez önmagában nem elég, de a hangulat akusztikai részét a Rolling Stones* adja (a későbbi mondanivalóm szempontjából is fontos a mostani dal), a vizuálist pedig az asztalomon égő Van Gogh gyertyatartóm, melynek tartója a kedvenc festményemet ábrázolja, és nagyon szép így, ahogy belülről megvilágítja a láng.

Vannak dolgok, amik egyre erősebben kívánkoznak a felszínre, ugyanakkor finoman szólva sem tesz boldoggá ez a tudat. A néhány hónappal ezelőtti kósza gondolat, miszerint, ha adódna lehetőség, akkor azonnal el kellene menni innen, kezd eluralkodni rajtam. Bizonyos lépéseket tettem is ebben az ügyben, ha történik némi előrelépés kis szerencsével, akkor…lehet nem sokáig gondolkodnék a dolgokon. Még ha pár hónap elég rövid idő is, nagyon hosszú és gondolatokkal teli út vezetett ide. Van pár barátom, akik tudják mióta nincs munkám és azt is tudják, hogy mit meg nem próbáltam már. Keresgéltem már néhányszor az elmúlt években de sosem éreztem ennyire kilátástalannak a helyzetet ezen a téren.
Ezzel párhuzamosan vannak olyan belső dolgaim, amik még kevésbé használnak az ember belső békéjének. Ez viszont olyan dolog, ami legfeljebb 3-4 igen közeli barátra tartozik és senki másra.

Eddig volt a sírás, de meg kell valljam két pozitív, és nagyon sok szempontból hasonló dolog is történt az elmúlt pár hétben. Két egykor nagyon jó, de aztán butaságon megszakadt, és már-már örökre tönkremenni vélt barátság indult újra, meglepő volt látni, hogy felpattant az msn figyelmeztetés, hogy újra felvett valaki, a világ túlsó feléről. Tulajdonképpen öt perc alatt ott folytattuk, ahol annak idején abbamaradt a dolog, egy ócska félreértés miatt. Többek között emiatt is pislákol egy kis fénysugár, hogy sikerül kiszakadni ebből a közegből, ami itthon van. Igaz ez nagyon sok lemondással is együtt járna, de sok ember megpróbálta már, nagyot csak nem bukna az ember, ha kihasználna egy kínálkozó lehetőséget.

Ennyivel nincs vége még a történések sorozatának, az elmúlt másfél hétben két barátom államvizsgázott, ezzel ugye letették legalább egy időre a lantot. Természetesen teljesen nyilvánvaló volt az eredmény, és remélem nem izgulták teljesen halálra magukat a nagy vizsgadrukkban. Ez is egy olyan megmérettetés, aminek kissé nagyobb a füstje, mint a lángja. Még ha ezt előre az ember nem is akarja elhinni.
Végül pedig tegnapról egy hír, ami után az ember lelkének harmatja is megjelenik a szemében. Egy nagyon jó barátom, akit ugyan csak egy éve ismerek, bár személyesen még sosem találkoztunk, lévén lassan két éve többet van kórházban, mint odahaza. Csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy fáj a lába. Miért érdekes ez? Mert 2 éve egy szerencsétlen dolog miatt nem működnek a lábai, de most, ha picit is de javult. „…pl, ha felhúzom a térdem meg tudom tartani…” Ugye ősz végén már versenyt futunk a széllel?

*„Get your kicks on Route 66”
(Rolling Stones - Route 66)

No sign of the morning coming you've been left on your own

2011-01-19T19:39:00.007+01:00

Look… Into the night; I see the eyes of my crimson demon.....

Ma csak ennyi....

Ami késik, az jön

2011-01-09T22:51:00.006+01:00

Az újraindulás óta nem volt a blogomban ilyen hosszú szünet két bejegyzés között. Valamint ennyire személyes és valószínűleg az olvasók szerint - már ha vannak - elvont talán a háttér ismerete nélkül értelmezhetetlen bejegyzés. Gondolkodtam, miről írhatnék, de semmi fontos dolog nem jutott eszembe egészen csütörtökig. Pontosabban téma akkor sem… csak az, hogy péntek éjjel írni fogok. Az más kérdés, hogy a péntek este tulajdonképpen szombat reggel 7-ig tartott, viszont igazából nem tűnt fel a fizikai – igen, igen nagyon hosszú járkálás a téli éjjelben -, szellemi, és mint kiderült sok tekintetben a múltba is utazás közben. Érdekes olyan emberrel találkozni, akivel egymás egyre mélyebb megismerése közben derül ki, hogy ki szerencsével (itt szögezzük le, hogyha két ember ismeretsége ezoterikus spirituális világnézetük hasonlóságán nyugszik, akkor furcsa dolog szerencséről, szerencsétlenségről beszélni) akár 10-15 éve ismerhetnénk egymást. És még furcsább írni erről a dologról úgy, hogy a másik véleményét nem tudjuk. Gondolkodtam hogy miért NEM így történt, miért volt az, hogy évekig töltöttem kéthetente rendszerességgel a hétvégiemet valaki felett pont egy emelettel, de sosem futottunk össze. De még akár egy buliban sem, pedig talán másokon keresztül, mint kiderült így is eshetett volna. Arra jutottam, hogy ha megtörtént volna, akkor valószínűleg nem tudnánk úgy átbeszélni egy délután és éjjelt, hogy fel sem tűnik az idő ilyen mértékű múlása, csak a reggeli fények jelzik, hogy ma éjjel nem hordott ólomnehezékeket. Ha korábban történik, akkor még nem lett volna meg az a kiforrott világlátása és személyisége egyikünknek sem, mint ma. Azt hiszem egy újabb adalék ahhoz, hogy mindennek oka és célja van, amiket nem kell feltétlenül tudnunk előre, és semmi esetre sem véletlenül történnek a dolgok. Két nap után be kellett látnom, esélyes, hogy a„jaj miért nem…” helyett jobb, ha inkább azt mondjuk „Jó, hogy nem…”.

Persze mint mindenben itt is fel lehet lelni, nem túl szerencsés dolgokat… azt hiszem ezen 13-14 óra legmélyebb pontja az új esztétikai avantgárd jegyében készült felirat volt egy – tudat alatt választott, de éppen ezért pont jó típusú - tortán :D De azért remélem már nincs meg ;) Remélhetőleg lesz még miről beszélnünk, de ugye pont ez energiaáramlás az egyik legfontosabb Éltető dolog.

A széllel szemben

2010-11-25T01:37:00.003+01:00

Nem volt egyetlen épkézláb ötletem sem, hogy miről írjak, az elmúlt héten. Illetve lett volna, de az egy-két emberen kívül, akik tudnak is róla senkire sem tartozik. Aztán olvastam Hozé blogján egy kis bejegyzést, aminek a kommentjei elgondolkodtattak a mai zenei világgal kapcsolatban.
Nem akartam túl hamar megírni nehogy túl összecsapott ingerült bejegyzés legyen, amivel jól is jártam, mert a mai este még egy kis adalékkel szolgált a bejegyzéshez.

Abból indult ki a dolog, hogy halott-e a dark idehaza. Nem akarok okoskodni, lévén sosem merültem el benne, de bátorkodtam azt írni, hogy lehet, hogy nincs jó állapotban, de sok stílusra mondták már, hogy halott, leginkább klasszikus rock/blues dolgokra és valóban kb. 10 év agónia kellet neki, hogy újraéledjenek, és visszatérjen a megcsappant tábor is, meg egyébként is amíg vannak jó értelemben vett hülyék akik továbbviszik azt ami hozzájuk legközelebb áll, addig még ha takarékon is de él a dolog, még ha a tábor mikroszkopikus méretűre zsugorodik is.
Őket elítélni szerintem dőreség azért mert egy "halott"dolgot visznek. Aki x dologra felteszi az életét az ha tényleg komolyan gondolja utána nehezen szabadul.

Természetesen a feléledés tekintetében a különböző retro kísérleteket hagyjuk, azokban a spontaneitás szikrája sincs meg. Egy marketing igazgató, divatdiktátor akárki íróasztala mögül nem lehet ezeket eldönteni, illetve csak rövid időre lehet ráerőszakolni az emberekre. Aztán pikpakk ki lehet találni valami újabb orbitális baromságot, ha az egyik ilyen mesterségesen gerjesztett hullám lecsengőben van. Többnyire kinövik az emberek és az utánpótlást meg már nem ragadja meg. Ebből kifolyólag mert rettenetesen meg tud csappanni a tábor mérete. De ez legyen az ő problémájuk hiszen ezek a dolgok elve életképtelenek. (Kis kitérő, a tehetségkutatókkal is ez a legnagyobb problémám, de erről még később)

Az a baj, ma, hogy totálisan felborult a világ.

"Én nekem ezek a remete művészek akik maguknak zenélnek, sosem tudtam minőségiként értékelni. A minőség mércéje a siker. Nem a pénz, az csak kell hozzá alapjaiban. De ha valaki mellőzött ember azon azért el kell gondolkodni, mert akkor valami nem működik... "

Ezzel nem tudok a mai viszonyok közepette egyetérteni. Menjünk sorban, a minőség mércéje a siker. Ez a mondat elég furán hangzik nekem a mai nyál és/vagy csak "megcsinált" zenészek tengerében, akit aztán kis idő után magára hagynak és máris kiderül, hogy egy hatalmas lufi volt.
A tehetségkutatók 90%-ban ilyen embereket gyártanak, különböző tinibandákról már nem is beszélve. Megnéztem néhánynak a koncertnaptárát, 2 havonta 1 buli, akkor vajon önerőből van-e ott ahol van, vagy pedig ők egy íróasztal termékei...az a helyzet, hogy ezeken a csodálatos asztalos termékeken vannak fiókok is, ahova sok minden befér. Előbb utóbb ők is oda fognak kerülni. Rosszabb esetben a mellette lévő fémhálós szerkezetbe.

Ez az egyik fele ami miatt a tehetségkutatókat hiteltelennek tartom, másrészt a zsűri. A fele eleve nem oda való, a most futó két műsorból három ember van akit megfelelőnek tartok egy ilyen helyre. Presser, Mester, Feró, slussz-passz. Elhiszem, hogy a többiek is tehetségesek
abban, amivel foglalkoznak, de véleményem szerint nem ide valók. Aki oda való, az meg nem hiszem hogy a sokadik sorozat után nem látja ezt, hogy mi lesz ezekből a felfedezettekből. Kuka, süllyesztő fél-egy éven belül, innentől kezdve meg nem értem, miért adják ehhez a nevüket. Nekik igazán kellene tudni, hogy nem ez a siker útja. Nyilván mindannyian kis klubokban kezdték és szenvedték össze maguknak azokat a sikereket amiket elértek, legalábbis az elejét egészen biztos. Utána már, hogy alájuk nyúltak-e az más kérdés, de pont emiatt a kifordítottság miatt kerülnek süllyesztőbe sokan, a "nagy" sikerek után(Lemez és némi roadshow). Pénzeszsák van...aztán jön más a helyedre nincs pénzeszsák és szia. Ozzy, Eric Clapton, Lou Reed, Nick Cave, Alice Cooper, itthonról Hobó, Bródy úgy esnének ki a Bivalybasznádi területi előselejtezőben,
mint a huzat. Pedig kik ők Karamellhez, meg Palcsó Tamáshoz képest ugyebár? Csak hát ugye pénz ugat, a zenész meg jobb ha befogja, amíg még szépen van dolga. Meg leszel sztájlingolva és kuss...eredmény pár kivételtől eltekintve látható. (Sztájlingolás az nem vicc...kb. egy évvel ezelőtt mondta valami celebbaba, akit arról kérdeztek, hogy mit vesz fel meg milyen haja lesz x díjátadó szuperpartyn...azt mondta, hogy még nem tudom, de van sztájlisztom, majd ő megsztájlingol.. "A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli, Oké" én meg kikapcsoltam a tv-t.)

Ez persze nyilván nem vigasztaló egy szubkultúra számára, különösen akkor nem, ha ezzel párhuzamosan egyre többen lemorzsolódnak, ilyen olyan okok miatt. Széllel (pénzzel, leszarással) szemben igen nehéz hugyozni. Az már csak hab a tortán, hogyha akarsz sem egyszerű mert nincs hol kilincselni. 10-12 éve még jóval több kisebb-nagyobb hely volt. Szépen sorban bezártak átalakultak. Egy elég ismert hely a Blaha közelében, szeretett BKV irodánk közelében, fellépési lehetőséget ad kezdő élő zenét játszó zenekaroknak, kivéve x,y,z stílust azzal menjetek a fenébe kb. Persze ha az ember megnézi a koncertmenüt, ilyenek szerepelnek rajta...de hát ilyen világot élünk. Még ebben az agymosott világban is működnek normális reakciók, vagyis működnének, ha lenne hova kiállni, de bármilyen lelkes is valaki meg JÓ, ha havonta egyszer tud színpadra állni. Ma iszonyatosan nehéz pénz nélkül sikeresnek lenni, ebből kifolyólag viszont a siker nem lehet a minőség mércéje sem, ebben a formában, ahogy ma működik a dolog. Ideig óráig bárkiből csinálhatnak sikeres embert/zenekart, hogy megfejjék vele a népet aztán kész vége.
Persze igazságtalanság lenne, ha azt mondanám, hogy csak bizonyos stílusokban rossz a helyzet, éppen ezért vártam kicsit ezzel a bejegyzéssel.

Na szóval ma kultúrember lettem, kiöltöztem és irány a vár. Erkel év van, 25 éves az Erkel Ferenc kamarazenekar (úgyis olyan ritkán lehet ma őket hallani, meg egyébként is, ha már az ember unokatestvére is ott fűrészeli a hegedűt, akkor illő azon az évi pár fellépésen megjelenni), ingyenes koncert a várban a Budai Polgári Casinó szervezésében. Nem számoltam meg a pontosan de 30nál több ember nem volt.. Egy olyan zenekar koncertjén, Zeneművészeti Szakközépiskola első évfolyamos hallgatói alapítottak (13-15 évesek), a már akkor világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító hegedűsének Áldor Lilinek a művészeti vezetésével. Egy évvel később be is söpörték első komolyabb nemzetközi sikerüket, egy belgiumi kamarazenekari versenyen. Majd, gyakorlatilag bejárták az egész világot,évi 70-80 konceret adva és minden létező díjat, elismerést szépen hazatalicskáztak. Az utóbbi pár évben pedig évi 2-3-4
koncertre futja. Ebben benne van, hogy a tagok másfelé is játszanak, kisebb zenekarokban és/vagy a Budapesti Fesztiválzenekarban többek között a Bolyki testvérek is
hosszú ideig zenéltek itt, majd a világon elismert a capella zenészekké nőtték ki magukat.

De 100 szónak is egy a vége, furcsa világot élünk, de amíg valaki képest folytatni azt ami az ő számára a leginkább megfelelő kifejezési mód, amivel próbál valami üzenetet átadni
és nem száll ki mindenféle divathullámok áradata miatt, és még ha néha úgy is tűnik, hogy csak egyfajta jóságos bolond, minden tiszteletet megérdemel.

Émelygés

2010-11-17T21:15:00.008+01:00

Előre le szeretném szögezni, hogy soha nem volt szándékomban ezen a blogon politizálni, és ezek után sem igazán van kedvem, de ez a bejegyzés, vegytiszta politika lesz.
Először is Magyarországnak hivatalosan van egy kétharmados többséggel bíró, magát nemzeti oldalon állónak valló uralkodó csoportja. Igen uralkodó, mert ez nem feltétlenül nevezhető demokratikus kormányzásnak, amit művelnek, nem azért mert gyakorlatilag az ellenék jelen pillanatban legfeljebb arról dönthet, hogy ma Vonagabi hozza a sakkot, holnap Mesterháziati a francia kártyát... Ez nagyon sok estben sima többségű kormányoknál is így van, persze kicsit alkudoznak amikor kétharmados a törvény. De az azt hiszem nem nevezhető kormányzásnak, hogy ha valami nem tetszik akkor megvonom/szűkítem az adott intézmény jogkörét, esetleg megszüntetem stb stb.

A hosszú bevezető után térjünk a lényegre. Ma azt kell olvasnia az embernek több hírportálon is, hogy Románia budapesti nagykövetsége kibérelte a Nemzeti Színházat egy állófogadásra, amivel Nagy-Románia kikiáltásának 92. évfordulójára emlékeznek. Mindkét oldalról igen aggályos ez az a dolog. A román oldalról azért, mert ~~a pofátlanság netovábbja~~ nem igazán európai viselkedés, ezen azt hiszem nincs is mit rágódni tovább. Persze röhögnek a markukba (teljes joggal), mint oly sokszor, már, hogy a magyarokat megint sikerült megalázni.
A másik oldalról viszont felmerülhet a kérdés, hogy Európában bárhol egy magát nemzetinek valló kormány, miért engedi ezt? Magyarországon kívül hol fordulhat ez elő még, hogy az adott ország Nemzeti Színházában azt ünnepli a szomszédos ország nagykövetsége, hogy elvettünk tőletek egy akkora földdarabot, mint a megmaradó országotok. Igazából el is vonatkoztathatunk a Nemzetitől, ez "csak" súlyosbító tényező, de elég annyi is talán, hogy ebben az országban, ebben a fővárosban ezt akarják ünnepelni - mint már többször - de most egy nem lehet elégszer hangsúlyozni magát nemzetinek valló kormány hathatós közreműködésével.

Nem érzi-e úgy a Fidesz, sőt, továbbmegyek személyesen Orbán Viktor (újfent, mert Románia EU csatlakozása is megér egy misét, amikor Tusnádfürdőn harciaskodott, a magyarok előtt, hogy megvétózzák, a román csatlakozást, ha nem lesz magyar egyetem stb stb, utána megszavazták csont nélkül átment a parlamenten a ratifikáció, arra hivatkozva, hogy majd EU-n belül jobban lehet érvényesíteni az érdekeket. Brüsszelben ezek után nem értik mit izmoznak a magyarok, hiszen erre van a vétó a szavazásnál, de mivel nem éltek vele elismerték, hogy Románia mindenben megfelel az európai normáknak. A románok meg teljes joggal röhögnek a markukba mint sokszor már.), hogy ezzel szembeköpi azokat a magyarokat, akik előtt arra verte a mellét, hogy lám sok év után MI visszaadtuk az állampolgárságotokat? Valamint bizonyos keretek között most szó van szavazati jogról megadásáról is ugyebár.

Igen ezt megtettük nektek, de most egy kicsit hagyjuk a románokat is bulizni Pesten.
Micsoda felháborodás volt, amikor Medgyessy Péter mert koccintani a román elnökkel 2003-ban. Most miért csak a szélsőjobboldalinak bélyegzett Jobbik szólal, fel, hogy ezt talán nem kéne, és teszi fel a Fidesz hozzáállását ismerve cinikus kérdését: "A magyar kormány mikor bérel állami helyszínt Bukarestben mondjuk annak megünneplésére, hogy Hitler visszacsatolta Erdély egy részét?"

Sosem tagadtam, hogy a határon túli téma mindig is foglalkoztatott. Ez leginkább annak tudható be, hogy mindkét felmenő ágamon van erdélyi szál, jó pár ma is odaát élő -leginkább ugyan csak távoli de mégiscsak - rokonokkal, akik nyilvánvalóan örültek Orbán Úr kormánya által teremtett
gyorsított eljárással megszerezhető állampolgárságnak. Az én nem túl sokakat érdeklő véleményem szerint sikerült őket szembeköpni.

Orbán Viktortól, valamint a Fidesz ökle és megmondóembereként funkcionáló Kövér Lászlótól számtalanszor hallhattuk, hogy "Nincs már hova hátrálni!". Úgy látszik még mindig van.

Természetesen, ha a napokban valamiféle változás áll be ebben az ügyben módosítani fogom ezt a bejegyzést.

Ma meg egyébként meg 28 éves lettem én, jaj de jó nekem.

Frissítés: Alföldi felmondta a szóbeli egyezséget a román követtséggel, a sok felháborodás miatt, ellenben nem érti, hogy az emberek miért akadtak ki, ő csak úgy gondolta, hogy európai módon kulturális közeledéssel közelebb kell hozni a két népet egymáshoz. Ezzel még egyet is lehetne érteni általános esetben, de könyörgöm nem ilyen helyzetben.

We leave our body behind, we use our souls to fly

2010-11-12T22:28:00.004+01:00

Furcsa, leírhatatlan dolgok történtek az éjjel. Készültem egy ezotériával, spirituális gondolatokkal megtűzdelt ismerkedős beszélgetésre, de arra a furcsa erős energia vibrálásra és áramlásra ami kisült belőle nem igazán. Más kérdés, hogy ez egyáltalán nem baj, örülök, hogy így sikerült, és vannak még hasonlóan "őrültek" mint én. Nagyon többet nem tudok írni. Legfeljebb napi zenét ajánlani.

There's a place where the sun stays low,
And nights when the moon don't glow.
You take a ride into fear,
Have respect for the place you are,
Take stock of your fragile world,
The cliff you hang from is shear.
The friends that you leave behind
Don't have the power to find
What's left of you if you fall
Hold on then to your soul
Climb on, if you're willing to learn
I'll show you how to save your world.

I'm gonna take you on the Raven Ride
We use the shroud of darkness and the power of flight
Like the Shamen, we leave our body behind
We use our souls to fly, The Raven Ride.

Down there where your people fight,
They believe in the freedom rights,
But the more you give them the more they die.
They believe in almighty God
And some that the Devil will come,
But the more they pray for the more they cry.
Up here you can see the truth,
They live by the power of fools,
And believe in the words of a chosen few
Religion is the root of it all,
Believe in them and you lose it all,
And the only question left is why?

I'm gonna take you on the Raven Ride
We use the shroud of darkness and the power of flight
Like the Shamen, we leave our body behind
We use our souls to fly,
The Raven Ride

I'm gonna take you on the Raven Ride
We use the shroud of darkness and the power of flight
Like the Shamen, we leave our body behind
We use our souls to fly, The Raven Ride.

I'm gonna take you on the Raven Ride
We use the shroud of darkness and the power of flight
Like the Shamen, we leave our body behind
We use our souls to fly, The Raven Ride.

Kétszer 23

2010-11-09T15:26:00.024+01:00

Pár napot megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, igaz mentségemre legyen mondva, hogy minden túró közbejött. Most novemberben volt 23 éve, hogy négy év szenvedés után újra feltámadt a legnagyob a leg... meg még annál is legebb, zenekar, nem kis részben az új énekesnek, Tony Martinnak köszönhetően. Szóval 1987 november első napján megjelent a Black Sabbath aktuális új albuma " The Eternal Idol" címmel. Természetesen a zenék a riffmester Tony Iommi agyából pattantak ki, és bizony nem is rosszak. Minden dal igazán korrektül lett megírva, akár gyorsabb vadulásról, súlyos lassú döngölésről is legyen szó. Az énekes Matinnal, aki nem mellesleg földijük, hiszen Ő maga is birmighami születésű pedig megfogták az Isten lábát. Martinban nem kevesen Dio-t vélik felfedezni, amiben lehet is valami. Ha nem is erős annyira, de az érzelemgazdagság mindenképpen megtalálható benne. Ugyanakkor epikus témák jobban fekszenek neki, hiszen neki éppen a hatalmas ívű énekdallamok az erősségei. Az albumon az eddigiekhez képest jobban előtérbe kerültek a billentyűs hangszerek, ezzel is kissé feloldva a régi döngölősebb, kriptaszagú súlyos hangzásvilágát. Gyakorlatilag egy hard rock albumot csináltak, ami azért is meglepő, mert ebben az időben igencsak más szelek fújtak zenei téren ugyebár.

No de nézzük mi mindent rejt ez az album.

Rögtön a talán legismertebb dal (ehhez készült klip), a nyitó tétel a Shining, fantasztikus dallam és ének. Mit is lehetne mondani?
Martin rögtön kiteríti lapjait, már ami az énekesi képességeit illeti:)

A második tételben ami, az Ancient warrior címet viseli visszavesznek a tempóból egy kissé merengősebb dal, fantasztikus refrénnel és csodálatos dallamokkal szintén.

Majd jön a Hard life to love ami egy jóval tempósabb tökös riffel nyit és robban az egész úgy ahogy van.
Teljesen mindegy a tempó a súlyosság Martin képes bármit csodálatosan kiénekelni.

Glory ride, újra egy kissé lassabb. Csukd be a szemed és hallgasd.

A Nightmare a csilingelős intrójával meg is adja a dal alaphangulatát, mely elhalkulása után jön a súlyos lassú doomos hangulatu bár egy árnyalatnyival gyorsabb zene.

A következő Scarlet Pimpernel egy rövid kis két perces lassú akusztikus dallam. Le kell lassítani a következő dal előtt amikor is...

..konkrétan leszakad az ég. Egy gyors húzós rock dal. "...azután mennydörgést hallottunk". Lost forever.

Az album végére maradt a címadó Eternal idol. Egy majd' hét perces komor, súlyos lassú tétel. Amikor először hallgattam, immár bő 10 éve, teljesen a 17 évvel korábbi névadó daluk ugrott be, talán nem véletlenül Lassú imbolygó dal, a szövegben pedig reménytelenség kilátástalanság.

"Dying world is killing us so slowly
I believe no god may save us now

Can't you see what I see
Sinners say your prayers tonite
Your judgement day is here"

Súlyos elgondolkodtató lezárása egy olyan albumnak, amivel halottaiból újra feltámadt egy csodálatos zenekar.

Hozzá kell tenni, hogy a lemez - anyagi szempontból - nem lett úl sikeres. A Warner ki is rúgta őket, de az idő a zenészeket igazolta. A következő albumuk (Headless Cross 1989 április 1.), ami az itt megkezdett út folytatása, visszaültette őket a rock/metál világ tetejére.
Immár harmadszor is. Elsőnek nagyjából a 72-75 közötti időszakban tanyáztak ott, ahonnan jött a lecsúszás, Ozzy kirúgása, majd Dioval készített két albummal újra csúcson találták magukat 80-82 között, és most újra négy év alig alig működés után elindultak megint felfelé.

Önmagában ez az évforduló nem biztos, hogy billentyűzetért kiáltott volna, figyelembe véve, hogy nem írtam még sem ide sem máshova véleményt egyetlen teljes lemezről sem. Szándékosan nem használom a kritika szót, hiszen nem vagyok zenész, szövegíró, magyarán kissé nagyképűség lenne azt hiszem. Viszont öt évvel ezelőtt a 23. születésnapomra csodálatos ajándékot kaptam. Volt szerencsém el is mondani ezt az esemény után az ajándékozónak, aki
személyesen Tony Martin volt. November 16-án lépett fel az A38-on (előzenekar a svájci hard rock király, a Gotthard), ez már önmagában szép ajándék volt, de Martinék annak ellenére, hogy hatalmas csúszással kezdtek, - mert idefelé jövet lerobbant a turnébuszuk - az éjjel egykor
végződött koncert után kijöttek fényképezkedni, aláírni, beszélgetni a rajongókkal. Hihetetlen dolog volt a születésnapomon az egyik legnagyobb példaképemmel beszélni:)

Az albumot meg hallgassa meg mindenki, egyszer megéri mindenképpen.

Eternal idol, eternal album, eternal Sabbath.

Annyi minden elrohadt, csak a blues maradt….

2010-11-06T21:38:00.011+01:00

„Felém dübörögve jön az élet, cserbenhagyva gázol el…” – Rudán Joe üvölt a fülembe. Nem olyan régen szerettem volna erről írni, ha már itt volt a 11. évfordulója a gázolásnak, de úgy gondoltam megvárom az évfordulót, ilyenkor mindig összejön a volt osztály egy része (egyre kevesebben) és csak utána ragadok billentyűzetet. Igazából így nem csak az éves összejövetel okát írom le, hanem a totális értékvesztést is, ami úgy általában jellemzi az embereket az élet bármilyen területén. Szinte semmi sem képes összetartani egy volt osztályt (még a legnagyobb tragédiák sem). Csupán évi egyetlen alkalomról lenne szó, de képtelenek megjelenni azok, akiknek illene megtenni, és emlékezni. Mindig csak ugyanaz a 10-12 ember jön el. Az első évben még az egész osztály ott volt, emlékszem egy szalagavató próba előtt mentünk el, aztán szétszéledtünk, és évről évre legfeljebb az osztály fele tette tiszteletét, ezen kívül sincsenek találkozóink, talán évente ez az egy alkalom erre is alkalmas lehetne, de úgy látszik ma már semmi sem számít az emberek egy részének. Van akiről tudom hogy külföldön él, ő tőle talán nem is várható el hogy mindig el tudjon jönni, de azért volt már jó párszor példa, hogy ott volt, vagy van ki leköltözött vidékre az ország túlsó felébe, mégis eljött most is. Ellenben olyan emberek is akadnak, akiket azóta sem láttunk, hogy vége volt a sulinak.

Én minden évben ott vagyok, vagy a többiekkel, akik éppen jönnek, vagy egyedül, de ennyivel talán tartozom, ha már én voltam az utolsó, akivel még beszéltél Péter. Nem egyszerű elfogadni, és magával hordania az embernek az emlékét, hogy egy osztálytársa összeesett mellette, és már nem is tudták újraéleszteni. Két 17 éves srác sétált vissza suliba az aznapi utolsó (torna és kint futottunk 1999. 10. 19-én) óra után fél kettőkor. Eleve nem voltunk túl gyorsak, de még a szokásos tempónál is kényelmesebben futottunk, szóval a végén jócskán nagyjából 10 perccel lemaradva a többiektől ballagtunk vissza. Nem is értem. Minden évben keresem a választ a sírnál, arra az egyetlen egyszerű kérdésre, amit először körülbelül másfél órával ez után tett fel nekem Somogyi tanárnő. „Péter szülei szeretnék tudni, hogy mit mondott utoljára…”. Sem akkor, sem azóta nem tudok erre a kérdésre válaszolni, egyszerűen nem emlékszem. Nem gondoltam, hogy ennél a kérdésnél, van még mélyebb dolog a világon, pedig volt. Amikor a temetés után a szülei személyesen kérdezték meg. Nem tudtam mit válaszolni, egészen egyszerűen nem emlékeztem. Nem emlékszem, mert semmiről nem beszéltünk, azaz egész pontosan a semmiről beszélgettünk, meleg volt; „mi a fenének ilyenkor kint futni, focizhatnánk bent helyette” vagy valami hasonló. Semmi olyan dolog nem volt amire az ember megjegyezne. Tudom, hogy sosem fog eszembe jutni, de mégis minden évben, amikor ott állok ez jár a fejemben. Van ki megkérdezi, hogy be szoktunk-e menni a szüleihez néha. Nem, nem szoktunk, sem együtt, sem én egyedül. Elég rossz érzés volt egyszer úgy odamennem, hogy pont a sírnál voltak, tettem egy kört a temetőben, nem volt bátorságom odamenni, még jó pár évvel később sem. Féltem, hogy megint megkérdezik. Én nem tudnék velük találkozni, még 11 évvel a történtek után sem.
De miért nem tudott mindenki eljönni? Legalább tavaly a 10. évfordulón. Ilyen esetek sem képesek összetartani egy maroknyi embert évente egyszer két-három órára?

Nem normális az a világ, ahol egy vidéki temetőben, novemberben este fél hétkor a sötétben egy sírnál, amit csak pár mécses világít meg ezen kell gondolkodni.

Közösségi közlekedéses kalandozásaim

2010-11-04T21:11:00.006+01:00

Megszöktem röpke fél napra a városból, hogy egészen a Velencei-tóig fussak. Egy kis év végi kerti munka, nagy feltöltődés. Furcsa ilyenkor a kihalt partot, az üres hullámzó tavat látni. Ebbe az idillbe barmolt bele a MÁV. Nem is most kezdték, hanem 3-4 évvel ezelőtt, amikor bevezették Martonvásárig a zónázó, új fajta, piros Siemens vonatokat. Ekkortól ugyanis itt nálunk, a 11. kerület szélén, Budafok-Alberfalva megállónál nem állnak meg a Székesfehérvárig döcögő vonatok, csak a félútig, Martonvásárig közlekedők. Magyarán át kell szállni. Eleve hihetetlen, hogy vonaton 50 kilométert nem lehet átszállás nélkül megtenni, így az út 60–70 perc közé esik, úgy hogy az a vonat, amire át kell szállni öt perccel a zónázó után jön. Különösen érthetetlen, hogy ennek így mi értelme van, de ezt pár éve kitalálta valami okos ember, azóta szív a nép. Visszafelé hasonlóképpen kalandos az út, sőt gyakran rosszabb. Nyáron a Székesfehérvárról érkező vonat (Martonvásárig ahol visszafelé is átszállok, kb. 30-35 kilométer Fehérvártól) képes 35-40 percet késni, Európa állítólagos közepén. Természetesen csatlakozás elmegy, lehet várni a következőt ami óránként van. Dániában, Japánban az órát igazítják a vasúti menetrendhez. Persze erre mondhatjuk, hogy de hát ott… na meg aztán… és egyébként is. Nem, nincs egyébként is. Egy vonat, hogyan késhet annyit, mint az egész menetideje? Ez nem egyszeri eset, nyáron minden áldott hétvégén megtörténik velem. Gyanítom nagyjából az összes csatlakozó vonattal, nem csak azzal, amivel véletlenül mindig fel szándékozom jönni. Már előre rákészültem… De most valami más történt, lefelé semmi probléma nem volt, felfelé is pontosan érkezett Agárdra. A kedves ellenőr Úr éles szemmel kiszúrta, hogy már másodszor utazom fel a retúrjegyemmel. Nézzük a száraz tényeket időpontokkal. Nálunk, Alberfalván nincs pénztár. Igen, ezt is megszüntették. Jegyet a vonaton vettem (indulás 11:47, jegyvásárlás 11:56) majd átszálltam vele a 12:25-ös csatlakozásra. Két percen belül jött az ellenőr, ráírta a vonat számot, minden rendben. Érkezés 12:50-kor Agárdra. Odalent elintéztem minden dolgomat két óra alatt, sétáltam egyet, majd elindultam felfelé a 14:59-kor érkező vonattal. Itt találkoztam éles szemű ellenőrünkkel, kinek tisztán látásánál, csak a haja volt feketébb és a szemöldöke dúsabb, és csak az értelmi képessége volt alacsonyabb.

Megállapította, hogy ezzel a jeggyel másodszorra utazom fel Pestre!!!

Határozottan és tántoríthatatlanul kijelentette a jegyem alapos (egy papírfecni átvizsgálása kellőképpen alapos, ha egy percig mereven nézi az ember) átvizsgálása után. Semmi ilyesmi, hogy: „Elnézést, nem cserélte el véletlenül? Nem lehet, hogy rossz jegyet adott kezelésre?”NEM! Ön (igen én a galád) másodszorra próbál felutazni Pestre ezzel a jeggyel. Közben nyilván teleportáltam. Elmagyarázta, nagyon előzékenyen, de hanghordozásában kissé éreztetvén, hogy ő most lebegteti a jegygyártó készülékét (fene tudja mi az, biztos van neve.) a fejem felett, és csak azért magyarázza el a problémát, hogy megértsem miért fog kegyetlenül megbüntetni.

-Ön másodjára próbál meg felutazni Pestre ezzel a jeggyel! Ez érvénytelen.
-Elnézést nem értem.
-Ezzel a jeggyel ön már egyszer utazott pest felé!
-Én nem. Hozzávetőlegesen három órája és tiz perce vettem a jegyet, nagyjából Érd mellett haladtunk akkor Fehérvár felé. Ott van rajta az időpont, és hogy honnan hova szól! Pestről Fehérvár felé.
-Igen ott van, én is látom, de értse meg, hogy Ön ugyanezzel a vonattal már utazott ma! Itt a száma a jegyen nyilván az előző kalauz írta rá.
-Igen! Valóban Ő írta rá, mikor lefelé utaztam.
-Az nem lehet!
-Nem lehet, hogy ami lemegy vonat az vissza is jön? Mondjuk 2 órával később, és most azon ülök?
-Nem! A lefelé és felfelé közeledő vonatok száma teljesen más.
-Nem lehet hogy a kedves kollegája véletlenül elírta?
-Nem! Ön akar másodszor is Pestre utazni ezzel a jeggyel.

(Itt tennék egy megjegyzést miért probléma a MÁV-nak ha így is lenne és retur jegyet kétszer ugyanabba az irányba használnék el a megadott felhasználható időn belül?)

Nem bírtam tovább, eddig kedves voltam, de itt majdnem utalást tettem a mérsékelt értelmi képességére.

-Ön tud utazni négy órát, három óra alatt? Az ön feltételezése szerint én három órával ezelőtt elindultam lefelé, felmentem, visszajöttem, és most megint megyek fel. Hozzávetőlegesen hetven perc az út. Ön szerint, hogy csináltam Uram?
-Nem tudom, de ez gyanús!
-Nem lehet, hogy valahol tévedtek? Fel szeretném hívni a figyelmét, hogy eddig csak arra volt precedens (igaz ez sokszor), hogy háromórányi távolságot négy óra alatt tett meg a vonat. De most ezek szerint sikerül fordítva, hiszen láthatja a pecsét időpontjából is!
-Ez nagyon furcsa történet, de véleményem szerint Ön másodszor utazik felfelé ezzel a jeggyel.

Kalauz itt elszáguldott, mert befutottunk egy állomásra, és legnagyobb örömömre vissza sem jött. Valószínűleg valami stabilabb érvet kellett volna felhozni, hogy legyőzze azt a fránya időbélyegzőt a jegyen. Nem sikerült.

Az út további fele az átszállással zökkenőmentes volt, nem késett, elértem, és egy kedves hölgy kalauz volt a másik vonaton, nem csinált problémát belőle, hogy két egyforma vonatszám szerepel a jegyemen. Egy barátom találó megjegyzése szerint: „Nem volt ~~cigány~~, az sokat segít!” Nos igen.

Egy másik történet is eszembe jutott ezzel kapcsolatban, ami nem túl régen a belvárosban esett meg velem a buszon. Egy még nem ellenőrzött állítás volt az egész ügy megoldásának középpontjában, de a kedves ellenőr viselkedéséből ítélve lehet benne valami, csak vagy belátta önnön kissé rugalmatlan munkamódszerét.

Jeggyel szándékoztam utazni a belvárosból hazafelé. Nem tudom megfigyelte-e már valaki, hogy akármennyire is tele van a busz, egy fél megállónyi ember még felfér azért mindig valahogy. Más kérdés, hogy milyen áron. Mintha a Rákóczi úton nem lenne elég sűrű a buszok követési távolsága.

Nos tehát felszálltam, irdatlan embertömeg a nyomomban, és mint kiderült utolsónak egy ellenőr is. Na persze csak sunyiban két megálló között már félúton előguberálva az azonosító dolgait. Itt most azt hagyjuk, hogy majdnem az összesről messziről bűzlik, hogy ellenőr és mindjárt sunnyogva előveszik a karszalagot. Jön a sziklaszilárd, a rendíthetetlen, az utazás rendjét minden körülmények között betartató (hagyjuk a csöveseket és komplett (nagy) családokat, akikhez valahogy nem mernek odamenni.). A buszok többségének van valamiféle műszaki hibája, ennek az volt, hogy nem működött az a lyukasztó, ami a csuklónál volt, ez a tömeget figyelembe véve nem érintett többet kb 3-4 embernél, csak ahogy végigfutottam a kezekben tartott jegyeken, akik érvényesíteni szándékozták eme fecniket. Ekkor Ő, bírságolni szándékozott, ez általában nem zavarna, én egy szemlélődő ember vagyok, figyeltem volna a megoldást. Csak ez esetben ez a valljuk be mocskos igazságtalanság és hatalmi mániában tobzódás engem is érintett (volna). Máskor is történt már hasonló eset, de valahogy akkor rugalmas volt a „törvény” és eltéptek egy jegyet, ment tovább az élet. De most rendíthetetlenül bírságolni akart, mert nem érvényesítették a jegyeiket az utazás megkezdésekor! Anyád! Szó szót követett mikor is szembe jutott egy régi blogbejegyzés valahonnan, ahol egy magát volt ellenőrnek kiadó ember (ugye ez ellenőrizhetetlen) azt írta, hogy a kollegák kb 90%-ban szabálytalanul bírságolnak, mert már a felszálláskor látszódnia kell rajtuk, hogy ellenőrök. (Hangsúlyozom, hogy hivatalos azonosítóval… nem pofáról, hogy „ez csak ellenőr lehet”) Természetesen erre vonatkozó információ a BKV honlapján nincs, illetve én nem találtam még. Nem fűzök sok esélyt hozzá, hogy a társaságtól meg lehet ezt az igen érdekes információt tudni valahogy. Teszem azt, válaszolnak egy levélre. Egye fene megkérdeztem… ”ne oktasson ki hogy végezzem a munkám„ de uram nincs egy ilyen passzus?”, „nincsésnemtudomhonnanveszi” (kb 1 másodperc alatt eldarálva). Közben begördültünk a következő megállóba és a Hős meglépett. Nem tudom, van-e ilyen a munkaköri leírásukban, vagy belátta mekkora paraszt volt (ezt tudom legkevésbé elképzelni), vagy csupán a népharagtól fél és egy kiadós veréstől, de ennyiben is maradt az ügy. Aznap nem kellett hazafelé jegyet lyukasztanom. Pedig bennem meg volt a jó szándék….

Vámpírok és véradók

2010-10-31T22:50:00.025+01:00

Nyakunkon a csodás Halloween. Meg kell mondanom, én az ötletet kedvelem, mindig is érdekeltek a szellemek vámpírok spirituális dolgok, és ehhez kapcsolódó babonák hiedelmek. Néha még ilyen témájú buliban is voltam az utóbbi években mióta megjelentek. Szeretem ezeket a dolgokat. Ellenben egy idő után itt is megfigyelhető volt a szokásos züllés, és abszolút konzerv dolgok és giccsparádék megjelenése. Jönnek a vámpírok, zombik, szellemek meg egyéb mindenféle lények, minden bozótban Halloween party van - általában olyan amilyen, hiszen ha ezt kiírjuk ezeken a napokon esetleg a koktéloknak spéci nevet adunk erre a napra jóval nagyobbat lehet kaszálni - a tévéből és a szemfényvesztés házaiból ömlik eme alapvetően érdekes és hangulatos kulturális esemény – mondjuk így – globális pénzszivattyúhoz, és földrajzi mezőgazdasági adottságokhoz igazított változata. Halloween ősi kelta hagyományaiban szó sincs még tökről, ott répába tett szén világította meg a bolyongó lélek útját, Amerikában ezen nem akadtak fent, ott tökkel tudnak Mississipit rekeszteni, szóval jó lesz az a répa helyett.

Ki sem mertem tenni a lábam az elmúlt 2-3 napban a belváros felé, éppen elég az a dózis, amit véletlenül a tévéből, netről kapok ezzel kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy nem jó néha elmenni ilyen buliba, csak azt az ember kinézi magának ÖNKÉNT alámerülve, könyékig túrva a kritikán aluli kultúrmasszába hátha ki tud pecázni valami épkézláb eseményt. Ha nem szükséges, akkor nem szeretek érintkezni a pofámba ömlő mindenséggel. Ennek ellenére szeretem ezt a napot, sok érdekes dolgot is lehet látni hallani olvasni ilyenkor.

Természetesen én is megadtam a módját az „ünneplésnek”, Rémálom első 3 része zsinórban illetve, egy hasonlóan klasszikus magasságokba emelkedett darabbal, az 1931ben készült Drakulával, kis hazánk idehaza nem túl megbecsült de gyakorlatilag az egész világon ikonként tisztelt alakjával, Lugosi Bélával. Nem mellékesen róla eleve szerettem volna írni egy bejegyzést lévén október 20-án volt 54 éve, hogy meghalt. Ő..hmm na jó nem csak ő, hanem Boris Karloffal ketten karöltve teremtették meg a filmvásznon a borzongatást, és, még ha ma kissé idejétmúltnak is tűnnek az alkotásaik, Béla alakítása mindmáig meghatározza a filmvásznon a vámpírokról kialakult képet, illetve „vámpírjátszás” mikéntjét. Természetesen kettőjük által megteremtett karaktereket is összehozta még pályájuk közben a filmipar, crossover filmekben. Hiába na, ha egyszer valami beindul és akkor hol vagyunk még a 21. század mindent elárasztó rettenetes gagyijaitól. Egy pillanatig megállva a filmművészetnél.

Idestova talán 1 éve, hogy volt egy kisebb vitám, valakivel, aki állítása szerint szerette, értékelte a régi filmeket, és tudott is a korszakok jelentősebb filmjeiről készítésének módjairól stb stb, magyarán hobbiszinten beleásta magát a mozgókép nagyjából egy évszázadába. Nos ő gagyinak minősítette ezeket a kezdeti horrorokat. Kérdéses, hogyha valaki más filmeket tud az adott kor szemüvegén szemlélni, amibe természetesen beletartozik a kezdetleges technika is, akkor ezeket miért nem. Vegyük észre, hogy a kezdeti filmekben, főleg amik fekete fehérek, igencsak meghatározta a képet a világosítás és a kamerák technikai szintje, ez hozza magával a kontraszt problémáját, nem véletlenül volt nagyon gyakran a nem vámpír megformáló színész is fehérre mázolva, valamint nagyon sokan abban az időben színpadról jöttek; Béla maga is nagyjából 500 alkalommal állt a deszkákon a színpadi változattal a film előtt. Ma ez nem mondható el az amerikai filmeknél, bizonyos modorosság nyilvánvalóan ezért jelenik meg, a megformált karakterekben náluk. Ettől függetlenül, ő volt az első aki igazán meghatározta a későbbi évek vámpírábrázolását, az eleganciájával , arisztokratikus stílusával , és nem utolsó sorban akcentusával. A nevezett film idején már beszélt angolul, de amikor kivándorolt Amerikába, még egy szót sem tudott, és a színpadi szerepeit fonetikusan tanulta. Nyilvánvalóan ez (is) eredményezte jellegzetes akcentusát, amit később nem igazán vetkőzött le. Persze az elmúlt 80 évben nagyon sokan játszottak vámpírt , van ki több, van ki kevesebb hitelességgel. Végül pedig, az első, és az igazi, ismérve lehet az is, hogy nem csak a filmművészetre lesz hatással.

Pokoljárók! Halloween örök. Csak tudjuk lemosni róla a rárakódott vastag mainstream cukormázat.

Magányom sziklaszirtje alatt dübörög a kultúra..

2010-10-28T22:48:00.007+02:00

Eszembe jutottak olyan régi élményeim, amelyek miatt fel kell tennem a kérdést, hogy mit jelent kulturáltnak lenni. Ezzel párhozamosan persze megjelennek olyan fogalmak is mint, széles(ebb) látókörűség, némi intelligencia és adott esetben a gondolkodás képessége. Ne adj Isten elfogadni mást azért, mert neki más IS hordoz értéket. Aki magát kicsit is ilyen embernek vallja, attól azt hiszem elvárható a gondolkodás képessége is. Persze nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb az előre csomagolt, konzerv dogmákat puffogtatni, miközben meg van győződve arról, hogy természetesen ő maga a magas kultúra bajnoka.

Akadnak egyetemes dogmák. Olvass sokat, ne a TV-t nézd, járj színházba. Ettől még ugyanolyan konzumidióta maradhat valaki. Egészen addig a pillanatig az a szememben, míg nem tud önálló véleményt formálni valamiről, amivel kapcsolatba került, majd azt normális emberi módon elmondani. Ez a második különösen fontos, de erre majd példák alább. Másodlagos ebből a szempontból, hogy az a gondolat helytálló, vagy nem, egyetértünk vagy nem. Ez most nem valami diplomatikus illedelmes dolog, van kő szélsőbalos ismerősöm, - a minap még a népszabi oldalán is fent volt - nagyon jól el tudunk beszélgetni. Színházba járás is egy külön érdekes, dolog, el szoktam menni néha, bár ez manapság sajnos igen erősen pénztárca kérdése is, idehaza azt hiszem. Valószínűleg az átlag magát kultúrembernek tartó egyén nem értékelne abszurd darabokat. Mert nincs értelme. Lehet csak gondolkodni kéne? Elismerem én, hogy ez kimondottan réteg művészet. Ez csak egy egyszerű példa arra, hogy nem ettől lesz valaki művelt kulturált ember, hogy a fél életét színházban könyvtárban akárhol tölti. Vallom, hogy minden olyan mű, akár színház, film, stb., aminek megtekintése után, záros határidőn belül – mit percekben, maximum órákban lehet mérni -, nem indukál legalább egy gondolatot az emberben, amit saját szavaival elő tud vezetni, az nem ér hajítófát sem. Pusztán esztétikai értékek nem vezetnek sehova. Olyan jól van megírva, olyan jól játszik a színész…ha a történeten kívül nem gondolkodik el az ember a dolgokon, akkor barátom…nem ér semmit az egész. Nyilván vannak baromi kulturált lesz valaki, ha hazamegy a Madáchból, és megnézi a napi Vacsoracsatát vagy mifenét, amiben hihetetlen viccesnek szánják az alámondott poénokat..csak ez már 15-20 éve is gáz volt a német kandikamerában.

Egyetlen mondat erejéig említeném, meg még a politikai palettát, amolyan önpozicionálás miatt. Nem vág szorosan a témához, csak abból a szempontból, hogy, hogyan képes egyik vagy másik irányzat a saját érdekeinek megfelelően tiltani, támogatni valamit. Konzervatív radikális és liberális is lennék egyszerre. Tiszta multikulti identitászavar mondhatnák sokan. Konzervatív, mert vannak a múltnak is értékei, amiket nem lehet kidobni, vagyis ki lehet csak ez problémákat okozhat, ellenben csak ehhez ragaszkodni is rettenetes dőreség. Liberális, mert hiszem, hogy mindennek van létjogosultsága. Radikális pedig azért, mert mindenről igen erős véleményem van néha nem is túl visszafogott, és nem is szalonképes. Kultúra ügyében például az, hogy az idő és a piac – nem a mesterségesen gerjesztett, bizonyos „termékeket” támogató másokat elnyomó – döntse el, hogy mi ehetetlen moslék és mi értékes. Régen rossz, hogyha fentről megmondják mi a jó, azt támogatják, brutális kontraszelekció az eredménye. Életem első hét évét kellett csak olyan rendszerben leélnem, ahol olyan szervezetek mögé bújt ismeretlen emberek döntötték el, hogy te hallathatod-e a hangod akár csak tíz ember előtt is mint az ORI és Sanzonbizottság és nyilván ennek megfelelő társszervezetei a filmművészet, irodalom és színház területén. Szerencsére akkor ez még nem érintett, valahogy fontosabb dolognak számított még volt az esti mese és a túró rudi.

Nem vágyom olyan rendszerbe akár jobbról, akár balról diktálnak, ahol bárkit és bármit betiltanak, ellehetetlenítenek csak azért, mert szálka. Még ha nem deklaráltan, csak mondjuk nincs pénz, a média meg leszar, mert nem vagy könnyen fogyasztható. De erről ennyit, mert már így is hosszú nyúlt ez a rész.

Ugorjunk vissza mások elfogadásához, az önálló gondolatokhoz. Mivel rosszabb egy pár, többé-kevésbé változatos emberből álló csoport, mint egy rakat fetrengő csöves?

Ugyanis csak erre tudok gondolni, amikor idősebb, rendszerint nyuggerek – általában nem így hívom őket, de a tiszteletet ki kell érdemelni, nem jár alanyi jogon a korral – kifejtik rosszálló tekintettel, fejcsóválással, néha még teátrálisan felfelé nézve is odafentről várva a valamit, rettenetes ez a mai fiatalság. Igen ültem már pad támláján, aluljáróban, vagy lent a Duna parton, Városligetben, Orczy-kertben, hol közelebbi ismerősökkel, hogy csak olyanokkal, akik egy-egy koncert vagy kocsmázás után csapódtak hozzánk. Lehet, csak odatelepedtek, mert látták, hogy hasonló értékrendű emberek vagyunk, mi pedig egy jó beszélgetés közben nem bánjuk ha ez másik hosszú hajú és/vagy kifestett ember, kit lehet többet sosem látunk „levág” minket soha vissza nem térítendő kölcsönre; úgy mint egy szál cigi, egy kis bor. De jól érezzük magunkat ettől, a magunk „modern” értékrendje szerint, és nem az okoz lelki nyugalmat, hogy ma is piszkálhattam valakit, így már békésen tudok a híradó közben elaludni a kanapéban.

Kérdem én, a csövesnek miért nem megy oda magyarázni? Mert büdös? Esetleg lehányja? Nos ez esetben kéretik valami okot találni arra hogy engem/minket se piszkáljon. De a mai fiatalság az mindig jó szöveg. Bezzeg az ő idejében. És egyáltalán, azok a bőr cuccok, tépett farmer, bakancs, csizma és egyáltalán hogy néztek ki…és te kislányom – mutatott egy glammes csajra… és itt ülnek és gitároznak néhányan és micsoda erkölcsi fertő. Te fiam…mit keresel köztük. Igen emlékszem egyszer ott volt egy srác, aki vizsgáról jött és egyikünk megosztotta vele a bőrkabátját. Mégsem járja, hogy öltönyben a földön üljön, nem igaz? Nem vagyunk mi igénytelen népek.

Ugyanennek a típusnak egy másik példánya pedig kikerekedett szemmel nézett amikor egyikünk lekapta a banyatankot a buszról a Moszkván. Olyan értehetetlen jelenséggel párosítva hogy ”Tessék várni biztos nehéz”. Az ijedt reakció után, talán még ma is ott áll, azon gondolkodva, hogy ez mi volt? Teljesen összeegyeztethetetlen, az eddigi ilyen különc népekkel.

Van egy másik típus is, aki alá is támasztja, hogy ez miért sátáni, ördögi, megvetendő, és még ki tudja micsoda jelzőkkel illeti, az általa meg nem értett, vagy megvetett dolgokat. Egyszerű példa, amikor megkaptuk, egy karaoke bárban, hogy ő pontosan érti a dalt ismeri ezt a zenekart …és szerinte a kokaint népszerűsítése ez a nóta. (Danzig – Twist of Cain volt az inkriminált dal). Nos ehhez csak gratulálni tudok az illetőnek.

Egyik undorítóbb mint a másik. Tudatlanságból, pusztán megvetésből így viszonyulni a meg nem értett dolgokhoz, valamint holmi politikai érdekek hatalmi téboly miatt irtani azt amit nem tartanak összegeztethetőnek az éppen aktuális hatalmi szelekkel.

Ennél egyetlen szörnyűbb dolog, van. Amikor egy adott csoportból való emberek piszkálják egymást, hogy mi az igazi érték. Akiknek többé-kevésbé meg kéne érteni egymást, de marakodnak holmi lényegtelen dolgokon. Tökéletes példa erre a zene, ami számomra alapvetően egy csomagolás. Vannak persze a szívemhez közelebb álló szebben csomagolt dobozok, de a lényeg, ami benne van, az üzenet, és az igen gyakran hasonló. Ennek ellenére képesek emberek egymásnak esni. Ebben persze legközvetlenebb tapasztalatom a gitárzenét szerető emberek közül vannak, lehetnek punkok, hippik, rockerek, metálosok, gothok, egyéb lánglelkek. Hogyan várhatnánk mást a világtól, ha képesek páran ebben a szubkultúrában is ölni egymást. Képesek holmi önigazolásért gyűlölettel megtölteni kis színtereket.

A Duna parton és az aluljárókban még nem így volt….

So many lies between the lines….

2010-10-27T20:40:00.025+02:00

Túl sok a fény, mindent elront a monitor, eddig majdnem sötétben gondolkodtam. Csak két fényes pont volt a szobában, egy gyertya, egy füstölő, és egy pohár az asztalon, aminek tartalma a gyertya fényében sejtelmes smaragdzöld színben izzott, kezemben pedig egy ezüst karperec, alig láttam csak tapintottam rajta két szimbólumot, Ankh; az élet és a halhatatlanság, a világegyetem, a hatalom jelképe és Skorpió.. Skorpió, skorpió aszcendenssel, erős, önfejű, minden változás egy kis halál, és ezt örökké magammal hordom. Végiggondoltam az elmúlt másfél évet. Túl sok a fény, de valahogy írnom kell.

A folyékony smaragd eltűnt, újabb adag kerül a pohárba.

Sokan mondják, hogy önző és arrogáns vagyok. Nem vagyok az, csak szemétre minden értéktelen, avitt kacattal. Adott esetben emberi kapcsolatokkal is. Más képes értéktelen dolgokhoz ragaszkodni. Van elég ember, akinek bármit megtennék, nem fogok olyanok után kapkodni akik – bármilyen jó kapcsolatunk is volt – olyasmit tettek, ami emberileg, megmagyarázhatatlan tett. Sem baráti, sem vérségi kapcsolat nem változtat ezen. Lassan másfél éve már, de nem számít. Nem tagadhatom meg magam, próbáltam rendbehozni a dolgokat. „Romlott, gonosz, őrült angyal lennék, de királyi sas vagyok.”. Igen az utóbbi fontosabb, még ha ez súlyos veszteségekkel is jár, de én túlélem, mert már sokszor túléltem. A belső energiáim megbélyegzik teteim…nem változom, kimondtam, úgy is marad. Sokan próbáltak már rávenni, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, a diplomatikusok akik azt hitték nem lát át rajtuk az ember miközben lelkük mélyén meg akartak változtatni csak azt mondták, hogy „A te döntésed te tudod, nem szólhatunk bele”.
Egyetlen ember értett velem egyet egy, ki egy füstös sarokban telepedett mellém. Egy büszke bak. Na persze, az egyetlen jegy, mely hasonló erővel bír mint ahova én tartozom. Több nem is kell. Mert büszkesége minden embernek van (volt) még a kutyáknak is, csak van, ki eldobja magától holmi humánus okokra hivatkozva, és önmagát megalázva ragaszkodna a múlthoz. Egy üres világért nem áldozom életem.
Emlékszel, hogy sírtál? Pedig nem történt semmi, pusztán megértetted, hogy nem angyaliak azok a szárnyak…az valami más, sokan nem értették eddig, amikor meg már igen, akkor késő volt. Nem haragszom én nem gyűlölök, nem vagyok arrogáns. De ha kimondtam, hogy vége akkor nincs visszaút. Soha….senkinek. Nekem sincs, nem is várom el.

Ez a kis eszmefuttatás nyilvánvalóan, idegenül ha olyanoknak akik holmi misztikus dolognak tartják az ezotéria hatását az ember viselkedésére hozzáállására a világhoz.

Elaludt a füstölő újat kell gyújtanom, közben akad más téma is. Érdekesebb. A tudatalatti kivetülése mi mindenre képes. Talán nem véletlen, hogy vonzanak a misztikus ezoterikus dolgok. Egyik reggel felkeltem és leírtam négy számot.

8901
Miről álmodhattam, hol láttam….és legfőképpen mit jelent? Hiszel-e az álmok, a kimondott szó a gondolat, a belső tudatalatti energiák erejében? Nem maradt meg semmi, egy arc egy kép egy hang, semmi konkrét a városon kívül. L.A. Nem emlékeztem, hol láttam, milyen környezetben, egy teljes napig kerestem a választ. Megtaláltam. Arra jöttem rá, nem kizárva teljesen a lehetőséget, de majdnem teljesen bizonyos vagyok benne, hogy, ez egy olyan infó volt, amit nem tudtam eddig – csak az utcát, a számot nem -, ezt és nem a tudatos énem, vágyaim egyfajta megjelenése volt az álom. A Whiskey a go-go nevű méltán híres klub címe volt, Sunset Boulevard 8901. Itt vált azzá a Doors immár 44 éve, ami miatt milliók kedvence, egyszeri és utánozhatatlan zenekar lett.
Furcsa mód velük kapcsolatban volt egy hasonló élményem több mint egy évvel ezelőtt. De erről később. Nem mintha bárki is olvasná ezt.

At first flash of Eden we raced down to the sea,
standing there on freedom's shore….

Cancel my subscription to the resurrection...

2010-09-16T00:31:00.010+02:00

Furcsa dolog jutott eszembe, lesz min gondolkodni holnap. Ha mind újjászületünk, valamilyen formában mindig ciklikus körforgásban, akkor csak egyre kisebb sérült lélekszilánkot kapunk a népesség növekedésével? Honnan lenne új lélek? Ha pedig nincs akkor egy mai csak töredéke az eredetinek? Hmm..érdekes. Na mindegy ennyi voltam most csak.

Az idő szalad, de a beton marad, a beton marad....

2010-08-15T00:11:00.015+02:00

A napokban még másról terveztem írni egy keveset, de egy videós oldalon találtam pár vicces (?!?) részletet a mindmáig népszerű sorozatból és rengeteg olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, ami eddig még soha. Rengetegszer megfogalmazódott már nyilván azokban is, akik valamilyen ok miatt nézték esetleg mind a ami napig nézik a feltöltött jeleneteit ennek a kis magyar csodának, olyan okokkal mint: „olyan rossz, hogy már jó” és „egyébként is jókat röhögünk rajta”. Amerikából megpróbálták a szerzők a féloldalas rendszerünkbe átültetni a szappanoperát. Persze, hogy ne gázoljak rögtön a lelkükbe, helyesbítek is: Teleregényt.

Már a történet helyszíne tökéletesen alkalmatlan egy ilyen családias mindenki mindenkivel jóban van a házban, még ha kissé piszkálják is egymást, erre példa Sümeghy és Bőhm Úr szeretlek és gyűlöllek kapcsolata. Egy lakótelepen elég nehezen képzelhető ez el, nem tudom a tisztelt rendező Úr hogyan gondolta már a kezdetekkor ezt, de aki élt lakótelepen, panelban valaha, akár kisebben (nálunk csak 3 panel van összesen) akár nagyobban, (Gazdagrét a legnagyobb lakótelep talán az országban) tudja, hogy ez a „közösség” tökéletesen alkalmatlan túl szoros emberi kapcsolatok kialakítására. Szerencsére a családok számával még nem léptek túl egy elfogadató határon, ennyi ember között még belefér, mint, ahogy nálunk is, de ettől még finoman szólva sem a lakótelep az ideális hely egy ilyen dologra. Persze nyilván egyszerűbb a különböző foglalkozású teljesen átlagos foglalkozású embereket egy ilyen környezetbe bezsuppolni és ezzel megadni a „társadalom keresztmetszetét”. Messze nem ez a sorozat legnagyobb problémája. Hihetetlennek tartom, hogy színészek, bizonyos esetekben mondhatunk akár színészóriást is - igen azok szemben például a ma is futó bármelyik szappanopera, akár magyar akár külföldi szereplőihez képest – képesek voltak ehhez a rettenethez a nevüket adni.
Két alapvető dolog miatt.

Az egyik a színészi „teljesítmény”. Ugyan jó páran megcsillantják a tehetségüket, de ennek ellenére iszonyatos módon érződik, hogy gyakorlatilag gúzsba vannak kötve a rendező, operatőr stb. érdekes filmkészítésről alkotott nézetei miatt

A másik, viszont a hihetetlen igénytelen módon történő megvalósítás. Szét kellene választani, hogy mitől is lehet gagyi valami. A tartalomtól, és/vagy a megvalósítástól, ebből következik, hogy semmitmondó frázisokat is lehet puffogtatni igényes módon, hagyni ha úgy tetszik szárnyalni a szereplőket, mert sokaknak a tehetsége meg is lett volna hozzá, és lehet rettenetesen igénytelen összecsapott módon is megvalósítani. Itt sajnos ez utóbbi fokozottan fennáll. Gondolok itt a rengetegszer belógó mikrofonra, kamerára, ez megesik, még „holmi” Stanley Kubricknál is a Tágra zárt szemekben, hogy látszik a kamera a tükörben, de könyörgöm ritkán, és nem minden fél órában. Egy postarablásos jelentnél a pisztoly leesik és eltörik, műanyag játék pisztoly volt, nem hiszem el, hogy a kelléktárban nem volt rendes. Rengeteg, helyen előfordul, hogy tökéletesen látszik, hogy a jelent hol lett vágva mennyi lett belőle újravéve: eltűnő előkerülő szemüvegek, megváltozott háttér. Előfordul részeken átívelő zavar. A színésznek mikor melyik lába volt éppen fáradt azt tette fel „meghúzódott, pihentetni kell” felkiáltással a jelenetben több részen át. A tökéletes figyelmetlenség, igénytelenség, bele***** jelei. Ha már belepasszírozzák a művészeket egy minimális mozgásteret biztosító skatulyába, legalább a saját dolgukat látnák el rendesen. Ezek az emberek vajon hol tanultak? Nyilván nem tökéletesen pályakezdő emberek álltak neki a sorozat forgatásának a kamera nem látható oldalán. Vessünk egy pillantást a magyar játékfilmkészítés 1987 előtti helyzetére. A Magyar Televízió és filmipar ontotta a játékfilmeket, a nyilván hibákkal is, de ennyire gyenge kritikán aluli megvalósítást soha életemben nem láttam. Ezek az emberek kik mellett tanulták a filmkészítés rejtelmeit? Gyaníthatóan nem Fábry Zoltántól, vagy Zsurzs Évától.
Gondolhatunk akár a szinte első pillanattól szembetűnő kamerába nézésre (vagy nézetés?). Miért? A színészekről nem feltételezem, hogy direkt tették volna, a múltjuk fényében elképzelhetetlennek tartom. Akkor talán a rendező kényszeríttette rájuk ezt a stílust, ezzel is bizonyítván tökéletes alkalmatlanságát? A párbeszédek bugyutaságát mire vélje az ember? Vágási Feri mikrószoftvindózkilencvenötén azóta is röhögünk, meg hogy beszáll(t) az internetbe. (Végül is lett nete?) Régen volt, még azt is aláírom, hogy idegen volt a színészeknek pár dolog, korábbi esetekben a privatizációval kapcsoltban is voltak érdekes dolgok. Miért nem lehet tisztességesen összeállítani a szöveget? Megkérdezni valakit, hogy „tessék mondani, Ön szerint, ez nem égbekiáltó hülyeség”?

Ezek közül bizonyos dolgokról (mikrofon, vágáshibák) természetesen nem elsősorban a színészek tehetnek. De ez a 13 év úgy ment el ezzel a sorozattal, hogy senki szóvá nem tette közülük, – legalábbis nem tudok róla, próbáltam keresgélni – azokat a dolgokat, amikbe igenis kellett volna hogy lehessen beleszólásuk. Ilyen hosszú időn keresztül hihetetlen, hogy ők maguk nem vették észre, nem hallották vissza, hogy milyen ordító hibák illetve gyermeteg dolgok vannak a filmben. Erről viszont tehetnek. Nem feltétlenül a fiatalabb korosztály (Nemcsák Károly, Fehér Anna, gyerekszínészek). De véleményem szerint tehetett róla a többi már jóval a Szomszédok előtt elismert és sikeres magyar színész.
Vessünk egy pillantást rájuk, kikre is gondolok, csak a teljesség igénye nélkül. Olyanok, akik már évtizedek óta színpadon és/vagy kamera előtt álltak.

Taki bácsi (Zenthe Ferenc): Nem hiszem, hogy be kell mutatni. A Nemzet Színésze. (A címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.) Kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díj. 1945-től szerepelt.

Lenke néni (Komlós Juci): A Nemzet színésze, Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Örökös tagság a Halhatatlanok társulatában. 1935-Óta áll színpadon illetve kamerák előtt.

Bőhm bácsi (Máriáss József): Jászai Mari-díj, 1946-től szerepelt. A tökéletes elesett kisember.

Kutya Úr (Raksányi Gellért): Nemzet színésze, Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díj. 1947-től színpadon.

Sümeghy Úr (Palócz László): Liszt Ferenc-díj, érdemes művész. Baritonista, végigénekelte Vedi és Wagner főbb bariton szerepeit. 1947-ig kórusban énekelt, utána debütált az Otellóban.

Gábor Gábor (Koltay János): A színészet mellett kisfilmeket is készít, 1965 óta a Madách Színház tagja.

Koltay Gábort a filmkészítő múltja miatt tettem be ebbe a rövid listába, és lám még olyan neveket fel sem soroltam, mint Pásztor Erzsi, Bánki Zsuzsa, Kézdy György, Sinkó László, Schubert Éva, aki nemhogy színész, de Gór Nagy Mária iskolájában tanár is! Ezt az iskolát gyakran a Filmművészeti előszobájának is tartják. Mellékesen jegyzem meg, hogy Gór Nagy is szerepelt a sorozatban, a tornatanár Vilmát alakította.

Mondhatná az ember, hogy a díjak semmit nem jelentenek, lehet hátszelük, kapcsolataik. Látatlanban jó érv, de ezek az emberek összesen az elmúlt 40-50 évben több száz filmben szerepeltek, több száz, különböző stílusú szerepben mondhatom tündököltek a színpadon. Végigjátszották a klasszikus irdalom gyakorlatilag összes szerepét a vígjátékoktól a drámákig. Ez nem üres durrogtatás, elő kell venni régi filmeket, a még élőket mind a mai napig meg lehet nézni, élőben, fantasztikus alakításokra képesek. Nem értem, hogyan adhatták 13 éven keresztül a nevüket egy ilyen minőségben megvalósított, valamint, néhol rettenetesen szájbarágó stílusú, néhol arcpirítóan gyermeteg szövegekkel tűzdelt darabhoz. Egyetlen „lázadásról” sikerült olvasnom, Palócz László járta ki a rendezőnél, hogy a karaktere ne legyen annyira mogorva kötekedő. Meg is figyelhető az első 20-30 rész után Sümeghy úr változása. Nem hiszem, hogy ne tudtak volna változtatni a dolgokon.

Egy hosszabb írás végén azt hiszem, nem árt valamiféle rövid összefoglalót adnom. Ez a műremek véleményem szerint gyakorlatilag minden színész múltjában egyfajta sötét folt, véleményem szerint. Elismerem mindegyikőjüket, rengeteg művészi igénnyel megformált karaktert láthattunk, láthatunk tőlük, ennek ellenére az én szememben ez a sorozat egy 13 évig tartó mélyrepülés volt, a 15-20 fő(bb)szereplő közül bármelyikük helyében is lennék, színészi pályám egyik mélypontjaként tekintenék rá. Nem elég azt mondani, hogy a Szomszédok sikeres volt! Eleinte nem volt más, persze hogy nézték az emberek, később pedig előrevetítette az eljövendő viszonyokat, amikor sikeres lehet Fekete Pákó, Győzike, sikeresek lehetne az egy kaptafára íródó – nyugodtan kimondhatjuk igénytelen - szappanoperák.
A rendező nevét pedig nem véletlenül nem írtam le az egész bejegyzésben. A leginkább elszomorító, hogy ma, néhány „szomszéddal”, illetve pár új szereplővel kiegészülve egy másik sorozatban folytatódik a szellemi ámokfutás, ami semmivel sem kisebb fércmű mai szemmel, mint a szomszédok 15-20 évvel ezelőtti szemüvegen át nézve.
Halottról jót vagy semmit...de ettől még nem bánom, hogy kimúlt ez a sorozat, azt igen, hogy egy korszak mementójaként éppen ez maradt meg más talán értékesebb dolgok helyett.

Pandóra szelencéjében egyetlen dolog maradt bezárva, és még mindig szabadulásra vár.

Fesztiváloztunk:)

2010-08-04T23:46:00.013+02:00

Újra itt, és mi más lehetne az első téma mint a Hegyalja fesztivál. Igazából nem is nevezném fesztiválnak, mivel több okból is összesen két koncertet láttunk, az egyik amolyan muszáj koncert volt (Kispál), a másik viszont konkrétan az az egy dolog amiért átvonatoztunk kis országunk másik felébe, és a Motörhead koncert maximálisan megérte ezt azt utazást.

Gondosan elterveztünk mindent előre, aztán ez természetesen teljesen felborul. Leértünk 10 óra körül, gondoltunk belefér egy kis borozgatás, mégiscsak Tokajban vagyunk, aztán karszalag intézés felderítés és 3tól koncertek ebbe abba belehallgatunk stb stb. Ez teljesen felborult köszönhetően az időjárásnak (kb. 35fok árnyékban is), szóval ültünk egy hangulatos pincében bort/mustot kóstolgatva.

Egy óra felé elmentünk eltudni a hivatalos procedúrát, de nem lehetett a napon kibírni, fél háromkor visszarohantunk a pincébe...Gyula barátunk ott maradt a fesztiválon, nem tudjuk mit csinált, hogy élte túl de akkor esett be a pincébe amikor már éppen indultunk volna visszafelé nagyjából 7 órakor, úgyhogy egy bő fél órát még maradtunk aztán irány a fesztivál most már aztán de tényleg nagyon is:D

Igyekeztünk Kispálon úgy helyezkedni, középtájon, hogy, amikor vége van viszonylag könnyen előre tudjunk törni az első sorba, de azért az alteros brigád tombolását se kelljen túlságosan elöl végigélni. Mert bizony tomboltak...erre ember fel nem készülhet amit a nekivadult raszta Kispál fanok műveltek, sokkoló élmény .. de történt más is, kb 20 perccel előbb kezdtek játszani..hamar végeztek a beállással és gondolták, ha már így alakult elkezdik, szerencsére ettől nem lett hosszabb a koncert mert nagyjából ennyivel a hivatalos időpont előtt abba is hagyták.
Ezt követően már csak bő 40-45 percet kellett kibírni, amíg átalakították a színpadot, meg hát...kicsit több hangfal is fel került illetve Mikkey Dee kb háromszor akkora dobszerkója, mint kispálos "kollégájáé"

Nem kell túl nagy fantázia, hogy az ember elképzelje mekkora őrjöngés fogadta ezt a látványt, illetve amikor Lemmy spéci mikrofonállványát behozták. Aztán sötétség, mindenféle hangok stb stb stb, zenekar besétál, kis hangszerbuzergálás...

-Do you feel allright?
-Yeeeaaah!
-We are Motörhead......and...we play rock nad roll!

és már robbant is az Iron Fist, egyik kedvenc klasszikus korszak beli Motörhead dalom, majd megállás nélkül Stay Clean, eddig is eléggé emelkedett volt a hangulat majd harmadik dalnak a Kiss of Death albumról jött a...

A dal alatt itt volt az ideje egy kis locsolásnak is, hogy elöl ne haljunk meg:D Igazán kellemes volt a vízsugár és a harmadik dal után már néhol tikkadó alattvalók új erőre kaptak. Szépen bevallom nekem az első öt dal volt ami nagyon beindított (jött még a Rock out, Metropolis), utána picit visszább lett véve a dzsihadból, jöttek érdekes dolgok is, pl az I got mine meglepő volt egy régi elfeledett rajongóknak nem túl kedves albumról. Aztán számomra a 12. dalnál szabadult el újra a pokol, az újkori kedven Motörhead dalommal.

Ezután pedig a végső fellángolás (Going to Brazil, Killed by death, Born to raise hell), az utóbbi egyik nagyon nagy kedvenc, végre pedig az elmaradhatatlan (?!?) Ace of spades, majd tényleg a legutolsó dalnak Overkill, iszonyatos zúzás természetesen mindkettő alatt. egy dologgal nem vagyok kibékülve úgy általában a Motörhead koncerteken, azzal hogy hagyják gerjedni a hangszereket rettenetes zajjal a végén még 1-2 percig, amikor levonulnak a színpadról. De összességében kis dolgokat leszámítva, például pár okoskodó ace of spades függő hülyét, akik az elején kifejtetették hogy húú de jó lenne ha azzal kezdenének meg 10 méterről nézve a kiragasztott settlistet megesküdött rá, hogy a hatodik dal lesz...na hát rettenet, számomra mindig gyanúsak voltak azok a "rajongók" - bármelyik zenekart is figyelembe véve - , akiknek a legismertebb dal volt az adott zenekartól a kedvencük...ott valami baj van mindig:P

Mindent egybevetve egyébként hihetetlen jó koncert volt eddigi koncertjeim alapján top3-ban a helye.

u.i.: És a Kispál sem volt annyira vészes mint elsőre gondoltam:)

Annyi minden történt, annyi minden változott...

2010-05-29T00:08:00.003+02:00

2 év nyolc hónap rettenetesen hosszú idő, bevallom én ezt a blogot elfelejtettem, eleinte nem is láttam értelmét, hogy új dolgokat írjak ide, később pedig ki is ment a fejemből voltak jobb dolgaim is ennél. Jellemző a helyzetre, hogy novemberben egy kollégám hívott át, az irodába, hogy milyen érdekes dolgot talált a neten...ezt az oldalt...elég furcsán néztem rá.

Túl sok dolog történt ahhoz, hogy mindenről beszámoljak, itt, meg aztán egyrészt kit érdekel, másrészt ki olvassa el ugyebár, harmadrészt pedig úgyis kifelejtenék dolgokat. Az első dolog ami említésre érdemes az utolsó ittjártam óta, az a Ken Hensley koncert volt - na igen Ő is a példaképeim szűk csoportjába tartozik, és még köztünk is van, de erről talán később. Koncert után buli volt a backstage-ben, bár gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez inkább kis csaptunk szemrevaló hölgytagjának volt köszönhető, hogy így alakult az este/éjjel. Még Ken myspace oldalára is kikerült egy kép rólunk, amit most nem szúrnék be ide mert nem a legjobban sikerült, de azért igazán kiváló koncert volt.

Itt díszeleg a polcomon a dupla dvd-s Piramis koncert is, személyesen Sanyikától kaptam ajándékba dedikálva meg minden, egy kis segítségnyújtásért, illetve azt követő éjjelig tartó beszélgetés után. Eléggé meglepődött, amikor kiderült, - mondtam neki hogy a kis könyvben állítólag felelhető vagyok de még nem néztem meg magam, - és hát az is egy rettenetes kép a változatosság kedvéért csupán - és nem ismert volna fel. Sajnos azóta kiderült, hogy esélytelen, hogy valaha még egyszer lássuk őket abban a formában színpadon...

A legfrissebb hír, zenei téren pedig, hogy más bandát sem láthatok/láthatunk többet, Cozzy, Garry Thain, Rhandy Roads, és még sorolhatnám őket, "megtalálták" a tökéletes énekest az égi bandába, elment Dio. 3 éve életem koncertje volt a Petőfi csarnokos Heaven and hell, még bejegyzést is szenteltem nekik természetesen, nincs több ördögvilla és nincs több hangorkán.

Magamról is kellene írnom? Nem tudok mit, azért van egy kis kapcsolódás az itteni firkálmányaim és a valós életem között, most is ahogy írok, azon gondolkodom, hogy mi fog történni, ez a bő 2,5 év nem csak itt a blogomban volt üres, hanem egy emberi kapcsolatban is, ami, most jó hosszú ideig tartó gondolkodás és több százszor feltett"Ugyan mi értelme van" kérdés, után talán újra életre kel valamiféle formában, az még a jövő hét közepének titka.

Igazság szerint belegondolva ebbe a bejegyzésbe túl sok értelme nem volt, nem feszegettem semmiféle érdekes témát, egyszerűen csak egy helyzetjelentés féleség volt, majd megpróbálok kicsit sűrűbben jelentkezni, lehet ez a kis visszatérő bejegyzés ad egy kis lendületet majd, hogy ide is megírjam a gondolataimat.

Elfogyott a szerencséd, és nincs már több ellenség...

2007-09-25T04:42:00.001+02:00

Viszlát

Az üresség ébreszt, csak a holdfény néz be rád
Az emléke kínoz, hát virrasztasz tovább
És megmaradt az illata, és látod még az arcát
De ott cseng még a hangja is: Keress mást!

Ígéret volt csak minden szép szava
Semmivé lett, elszállt egy perc alatt

Még húsba tép
Az emlékét csak egy kép őrzi tovább
A foglya vagy rég
Hát szabadulj, mondd ki végre
Viszlát!

Nem maradt senki, aki otthon téged vár
ő végleg elment, csak a kulcsokat hagyta rád
Ne hívd fel és ne keresd, amit soha nem találsz
Az, hogy rálelsz majd egy másikban, hazugság!

Ígéret volt csak minden szép szava
Semmivé lett, elszállt egy perc alatt

Még húsba tép
Az emlékét csak egy kép őrzi tovább
A foglya vagy rég
Hát szabadulj, mondd ki végre
Viszlát!

"Tell me where the hell I'm going let my bones fall in the dust"

Leköröz a fájdalom, de élsz...Kegyelemdöfés....

2007-09-22T20:16:00.002+02:00

Nos igen, ez van megint, túl sok újdonság nincs benne, nem is tudom miért írom ide. Talán, hogy könnyebb legyen, úgysem olvassa el senki. Vagy legalábbis igen kevesen. Az ember néha hajlamos, igen magasról, igen mélybe zuhanni. Ebben nincs semmi különös, akivel ez nem történik meg sohasem, az nem is ember. A baj akkor van, amikor nincs semmi ami megtartana, lassítaná a zuhanást, vagy legalább...legalább utána kapna egy kéz, még ha nem is éri el már. Majd következik a szenvedés a feneketlen sötétségben egyedül, összetörve, könyörögve valamiért. Nem, nem azért ami előtte volt és jó volt, szép volt, hanem az utolsó döfésért, hiszen te nem tudod és nem is akarod megtenni, de akkor is, érjen véget örökre. Mert megfizetünk mindenért ami tettünk, sokkal...sokkal fájdalmasabban, hiszen mindig megbocsát az ég...
de milyen áron? Mit kell elviselni a feloldozásért? Hányszor kell zokogva könyörögni a kegyelemdöfésért? Persze soha nem kapja meg az ember, hiszen feladata van..na persze. Csak majd sokára, mikor a fájdalom és felelem könnyei mögött rejtőzik minden szép emlékünk,és nem adnak megnyugvást, békességet, hogy elfogadjuk, hogy eljött..De mikor a megváltást jelentené soha..Csak amikor mindenkit kézen fognak, és "távolodnak a hajnaltól, ünnepélyes táncban. El a sötétség felé. Miközben eső csurog az arcukon. Tisztára mossa könnyeik sójától.”
Most fázom, félek, szenvedek és rettegek...és nem látom, mi lenne a megoldás.

Amerikai éjszaka

Üdvözöllek a sötét
amerikai éjszakában.

Nem kell sokáig várnod,
kijut neked is a félelemből,
szorongásból, fájdalomból bőven.

Ma egyedül vagy, kiáltásod
úgysem hallja senki sem.

Ezzel be is fejezem mára...

"Kegyelemdöfés, pengéd, gyorsan mártsd belém
Kegyelemdöfés, hidd el megbocsát az ég"

Then a little white shape look down at me...

2007-09-12T18:54:00.001+02:00

Újra itt!

Sok idő telt el megint, viszont semmi kedvem nem volt írni. Pedig talán lett volna mit. Azóta újra jártam fent is meg nagyon mélyen is..van ez így. De most elvileg minden rendben van. Most, hogy vége a nyárnak el kell mondanom, hogy idén többet voltam a ZP-ben mint az eddigi években összesen. Koncert, koncert hátán, legutóbb éppen Hobo, lehet vasárnap is megyek a Gödörbe elvileg tematikus koncert lesz Faludyra emlékezve. Aztán volt Deák Bill is... na itt kisebb problémák voltak, konkrétan nagyon megzuhantam, sok rossz dolog volt akkoriban, valamint mindezekre rájött egy emlék..8 éve hiányzol Peti mindenkinek..Na de túl kell élni a dolgokat. Mert azért van minek örülni is, hiszen ha minden jól megy, akkor október 4én József Attila est,azaz sokadik nekifutásra eljutok színházba valakivel, akivel meglehetősen érdekesen alakult az eddigi kapcsolatunk, és újra ősz van... "Egymás húsába beletépünk s lehullunk az őszi avaron...." nem többé nem történhet meg. Most már minden rendben van és így is marad:) Na de közben azért történtek jó dolgok is. Barátokkal voltam pár napot Agárdon, igazán bánhatja aki nem volt ott (Larsy, Szasza!!!). Végig király idő volt, Szalonna, tűz sok-sok söröcske:P Valamint kivételesen nem tört össze/tűnt el semmi és még tisztaság is maradt utánunk, a felsőbb hatóság (mutter) legnagyobb örömére. Volt szerencsém megkóstolni Szasza mézsörét is..gyanítom azóta
már elfogyott, szóval így jártam:D Jó lenne olvasni is valamit, csak mostanában semmi kedvem hozzá, meg nem is tudom milyen könyvnek kellene nekifogni. Na majd talán valamit kitalálok... Egyenlőre most sok szar dolog közepette is boldog vagyok, mert rendeződött egy nagyon fontos emberi kapcsolat és ez számított most leginkább:)
"Van, aki elbukott, de újra talpra állt, a reményt s a hitet csak az ostobák tagadják." Köszönöm:)

Végül.. 99 évesen elment Szepes Mária...

VISSZANÉZŐ

Torlódik mögöttem a múlt,
minden, ami az időszakadékba hullt.
Semmit sem kívánok vissza. Elavult.

There's a vision in the sands, rising from the ancient past

2007-07-27T19:07:00.001+02:00

Nos visszatértem. Egy darabig nem is volt semmi kedvem írni, amikor lett volna, akkor éppen kikapcsolták a netemet egy hétre, előfordul ha az ember nem fizeti be a februári havi díjat. Az megint más kérdés, hogy nem volt mivel befizetni és sokadik kérés után sem küldtek új csekket, valamint ezek után még nekik állt feljebb, és se szó, se beszéd lekapcsoltak a hálóról...De hát miért kéne ezen meglepődni kicsiny hazánkban? Aztán itt van ez a nagy meleg, nem lehet kimenni, na persze esténként 1-1 sörre igen, de addig el kell jutni. Tehát az ember otthon ül egész nap. Lehet filmet nézni. Ez jó! Na persze jól megszűrve a dolgokat. De amíg az ember összeszedi és...khm na szóval beszerzi, addig lehet mondjuk olvasni. Az elmúlt 2,-2,5 hét termése: Lemmy önéletrajz, Rémkoppantók (ez tartott a legtovább lévén 1000 oldal...3 nap, hát igen ha viszi a hév az embert), aztán Drakula gróf és társai ez különböző "mágikus lények" folklórban lévő gyökereit helyezi megvilágításba (Tyson mióta beszélsz te ilyen...), aztán előkerült egy kis világháborús írás. A könyvek fogytak, a filmek gyűltek, úgyhogy ugorni kellett. Kezdetnek néhány Depp filmet szúrtam ki magamnak. Kilencedik kapu (nem rossz), Gilbert Grape (igen jó, még a kis nyálas kapriccsó is jó benne, tudod a Leonárdó DiKapriccsó), és végül Betépve és Fedőneve:Donnie Brasco, na ezek viszont kegyetlenül jó filmek, mindkeinek ajánlanám). Történt még valami. Fűrész. A második rész is. És sajnos a harmadik is. Ez utóbbira inkább ki sem térnék. Ellenben az első igen jó lett. Kis költségvetésű, gondolkodtató. Ki mennyit adna adott esetben magából, az életéért. Bevallom én csak a nyilvánvalóan hatásvadász tartalmát olvastam annak idején, amikor moziban játszották, és nem fogott meg mert trancsírozósnak gondoltam. De nagyon nem az. Szerintem igen jó film, sőt, az utóbbi idők legjobb kevés pénzből összehozott alkotása. Hatalmas siker, aztán sajnos ráfeszült hálívúd a siker miatt és jöttek a folytatások. Nemrég hallottam hogy készül a negyedik rész és már az ötödikre is szerződés van. Nos figyelembe véve a harmadik részt, amiben már tényleg csak az volt a lényeg hogy felforduljon az emberek gyomra...nem tudom. A második még nem volt rossz, az volt a hibája, hogy túl sok szereplő volt benne ezért nem lehetett túl részletes a személiségük bemutatása. Na persze nekem is vannak kilengéseim:) Bevallom őszintén megnéztem az új Potter is, arra azért nem vetemednék, hogy el is olvassam de a filmeket meg szoktam nézni. Így a kultúrblokk végén szeretném elmondani, hogy zseniális film a Sose halunk meg, csak szomorú..és hogy a Jézus Krisztus szupersztár is király, bár ez utóbbit még csak hallottam, de igyekszem a mozgókép változatát is megszerezni.
De most térjünk át egy másik kulturális tevékenységre. A könyvtárak látogatásra. Tegnap egy jó helyen a belvárosban, megláttam, hogy csapolnak Kilkenny-t, nosza átszellemült tekintettel törtem a sörcsap felé és a kedvesen mosolygó csapos hölgyre visszamosolyogva kértem egy korsócskával. Csak, hogy ellenőrizzem a minőséget. Azt mondta, hogy nincs Kilkenny, mert megromlik a melegben, igyak esetleg Guinness-t...Na jó elfogadtam. Csak érdekesnek találtam, hogy ez utóbbit annyival többen innák, hogy nem romlik meg? Pedig egy árban van a kettő. Furcsa dolgok történnek az emberrel a városban, határozottan. Éjjel a Blahán még punkokkal is találkoztam, de normálisak voltak. Jó, jó már messziről - számomra messziről, lévén a látótávolságom max 20 méter volt ekkor már - láttam, hogy jönnek felém tarhálni, de viszont nem olyan ősszutyok legalja punkok, határozottan jól öltözöttek voltak, már ha lehet ilyet mondnai egy punk esetében:) Na hát töredelmesen bevallották - szép dolog az őszinteség - hogy boros kólára kéne a pénz, mit tehettem volna odaadtam az aprómat, és én is bevallottam nekik hogy ennyi van mert a többit már elittam. Bár azt hiszem ez utóbbi tényt látták ők is:) A végén kissé pironkodva, lévén éppen egy giga pizzaszelettel itattam fel, a sok szeszt, megkérdezték, hogy - ugyan saját bevallása szerint is tök pofátlanság - de nem kunyerálhatnának ebből is egy kicsit? Hát mit tehettem volna a jó szívem, meg persze tudom én, hogy ők csak az én vonalaimra akartak vigyázni, letörtem azt a készt mibe már beleharaptam a többivel meg mehettek Isten hírével. Mondani sem kell örültek, mint majom a farkának. Nekem semmi bajom a punkokkal, főleg ha egy kicsit is az igényesebb fajtából kerülnek ki. Itt persze nem a punk feliratú pólóban feszítő kis balfékekről beszélek. De ebben a fura csoportban is vannak értelmesebbek, akik nem feltétlenül tartoznak eme blog második bejegyzésnek a hatálya alá teljesen. Na persze a balhésokkal, akik csak verekedni akarnak mert, "hőő köcsög rocker " azokkal van némi problémám. De hát ezt már volt amelyik megtanulta a saját bőrén, na persze nem túl sok de volt rá precedens, hogy úgy mondjam.
Végül háromra haza is értem és a különböző gondolatok kavalkádja közepette elaludtam. De erről talán máskor. Csak annyit még, hogy amikor az ember ivott egy keveset, akkor rengeteg érdekes gondolat és múltbeli emlék jelenik meg újra....van amelyik a "boldog" kategóriába kerül és van amelyik a"sajnos"-ba...

2007-07-07T21:28:00.000+02:00

Újra itt vagyok. Írhattam volna előbb is, de mivel szerdán hazánkban járt a Black Sabbath, a kis törpe óriás Dioval, és nagyjából a 2. sorból élvezhettem a koncertet, kicsit vártam, engedtem egy csöppet lerakódni az emlékeket hátha nem írok így túl nagy hülyeségeket az elfogultság miatt. Nos tehát itt voltak. Mint a koncert közben kiderült már két napja Pesten pihentek., lévén volt egy kis szünetük, az előző koncert elsején volt Athénban. Na de vissza a koncerthez. fél 5 felé gyülekeztünk ismerősökkel, masszív fanatikusokhoz híven, nehogy lemaradjunk a kapunyitásról. Nos ez csak fél 7 körül történt meg, addig pedig biztos ami biztos zuhogott az eső. Csak a móka kedvéért. Előzenekar a Wisdom volt, rájuk nem térnék ki túl részletesen lévén egy dalukat ismeretem összen, valamint ez a fajta zene nem az én világom. De hallgatható volt azért. Az ő bulijuk alatt még esett az eső,meg fújt a szél. Passzolt a hajlengetős metáljukhoz. Aztán gyors átszerelés, függöny fel előtárult a Sabbath díszlet. a Háttérben a dohányzó, kártyázó angyalokkal. Óóóó Menny és Pokol:) Vinnie dobszerkója hátul magasan fent, elég tekintélyes darab volt. A színpad két szélén pedig vaskerítés...Templomkert, temető? Illetve inkább mindkettő egyszerre. Gyors beállás, ami persze lehetett volna még gyorsabb. És kezdődött is a buli. Intro..majd dörrent a Mob rules.. Iommi riffelés közben besétál, Dio bekocog, és "Close the city and tell the people..." yeah a hangzás szeirntem a legelején még nem volt az igazi, pontosabban azt modanám hogy nem volt teljesen tökéletes csak majdnem, viszont hamar kijavították:) De ugye aki koncertre jár az tudhatja, hogy az első pár perc alatt ez előfordul, egy apró problémánk volt, amit utána meg is beszéltünk, hogy Iommi gitáját kicsit visszvehették volna, de ez sem volt zavaró, inkább csak egy kicsit szokatlan. Basszus, dob rendben, Dio meg...hát aki nem ismeri az azonnal hallgassa meg a mondjuk Heaven and Hell albumot, aki meg ismeri annak ugye nem kell semmit mondanom? Csak címszavakban: 65 év, kb 164 cm, 40 kiló vasággyal együtt, és a hangorkán ami köröt a nagykicsi emberből. Következő dal a
Children Of The Sea. Fantasztikus, nincsenek jelzők. Majd egy olyan dal amit nagyon reméltem, hogy elővesznek amikor kiderült hogy turnéznak: I. Jó bólogatós villázós kiabálós refrénnel "I - I - I, I am standing alone, but I can rock you". Majd Sign Of The Southern Cross, fantasztikus erre nem lehet mást mondani a zenekar is nagyon ott van, ekkora már rég tökéletes a hangzás:) Egyik kedvenc dalom a törpével készített lemezekről. Majd jött a Voodoo, én nem szerettem annyira, ha én állítom össze az anyagot akkor más lett volna helyette, de ezt az eretnek gondolatot a dal után el is vetettem. Dobszóló...ez volt talán az este leggyengébb pontja, amenyire meg tudom ítélni Vinnie hihetetlen jó dobos de az nem azt jelenti hogy jókat tud szólózni. Bár a vége jó volt amiből kifejlődött a Computer God gépies csattogású kezdése. Húzos kemény kiváló kezdése a brutálisabb Dehumanizer albumnak. És ezek után jött csak az igazi zenei orgazmus. Falling off the Edge of the World, lassú kezdés majd majd felpörög az egész, másik nagy kedvenc. Vissza is kellett venni e tempóból egy kicsit:) Tehát jöhet egy király súlyos doom, az egyik új dal, a leglassabb, hogy nem szakad le Tony keze az ilyen riffektől?!? De a csúcs még csak ezután jött. Ha nagyon kell akkor elmonodm, hogy számomra a következő dal a Die young volt az. Gyors feszes, a közepén egy kis lírai lassulással, hogy utána megint legyen hova gyorsulni. Közönség énekel király dal. "Die young, young!" Majd az amire, azt hiszem 15-16 éve várnak az emberek. Heaven and Hell. Nem néztem az órámat, de nyújtották vagy 14-15 percesre, hihetetlen volt. És volt itt némi játék a fényekkel. A kis törpike a sötét színpadon vörös fénynel megvilágítva, lehet viccesen hangzik de ördögi volt:P És vége is volt a kocertnek, csak a ráadás hiányzott, már. Kis kiabálás és már vissza is jöttek. Én beindult valami gőzgép féleség és a Neon knights mindent legyalult a végén. Hihetetlen este volt, nem az elfogultság mondatja velem de sajnálhatja aki nem jutott el erre a koncertre. A végére maradt egy kis tüske, lévén nagyjából egy órát vártunk a bandára 25-30-an hátha sikerül képeket készíteni aláírást szerezni, de nem szálltak ki a kisbuszból:( Elmentek 1 méterre tőlünk integettek, mosolyogtak de ennyi. Nos talán legközelebb:) Mert ahogy elnézte az ember ezeket a srácokat, bizony van még bennük bőven pár jó év pedig nem éppen tinik. De ha semmi végzetes dolgog nem jön közbe bizony még évekig bírják, csak kérdés, hogy mi lesz ennek a formációnak a sorsa a turné után....

Ma viszont Doors koncert volt a Margit szigeten...sajnos túl közel volt a kettő egymáshoz, választanom kellett a kettő közül, és a Sabbathra szavaztam. Van ez így, nem jöhet össze

minden.

"Cry out to legions of the brave, time again to save us from the jackals of the street"

Gyertyák a téren, kövek a fal helyén....

2007-06-26T20:48:00.001+02:00

Nos újra itt vagyok. Az embernek elég csak kitennie a lábát a városba és máris egy hihetetlenül ingergazdag környezetbe kerül. A különböző, eme hatások lélekre-szellemre történő hatását leíró jelzőket most inkább nem részletezem. Egy kis kép, pár hang képes elindítani egy apró gondolatot minekutána záporoznak az újabb és újabb kérdések, válaszok persze nem, hiszen teljesen irreális dolgokat tapasztal az ember. De Ingmar Bergman óta tudjuk, hogy "A kérdések sokszor fontosabbak, mint a válaszok". Kezdjük az elején. 15-16 éves "punk" kölök magyaráz a Blahán az aluljáróban, holmi punk zenéről, életészéről, anarchiáról kommunizmusról. Mindezt itt Magyarországon 2007 nyarán. A kedves olvasóra bízom hogy megfejtse mennyi is az annyi..azaz 2007-16...Természetesen minden punk kellék megtalálható volt ezen a kis tagbaszakadt egyénen. Mondhatnám úgy is, hogy a punk divat szerint öltözködött, hovatovább trendi punk volt. Na de ugorgyunk. Eddig pusztán tapasztalás volt. Most jöhet az eszmefuttatás. Megint csak kicsiny hazánk. Kommcsi punkok, idehaza, akik még anarchisták is. Itt nem a szánalmas és szélsőséges Hétköznapi Csalódásokra gondolok. Utána lehet nézni tisztességes hazai punk zenekaroknak (Cpg, Agydaganat, Júdás, Gecizők, Tekintetes Úr ...). Kisebbfajta tudathasadást érzékelek itt. Na most akkor diktatúra vagy anarchia. Egy értelmező szótár valószínűleg segíthetne felkapcsolni a kis csökevényes agyában a lámpát. (Tapasztalat: egy szintén korabeli kőpunk arra a kérdésre, hogy mi az anarchia, azt válaszolta, hogy lázadás minden ellen, a hatalom ellen a szülők ellen az iskola ellen stb stb.. Ez már valami nem?) Mi volt a punk idehaza? A fiatalok részéről a legszélsőségesebb lázadás a rendszer ELLEN!, és akkor komcsi punkokról beszélnek? Persze nyugaton minden más volt ez tény, de mi itt vagyunk az meg ott van/volt, és ez így is marad még egy darabig. Na de lépjünk megint tovább. Komolyan mondom az se semmi, hogy ezek a kis nyikhajok mennyi minden szabályt betartanak a lázadás jegyében. Erre még egy igazi kispolgér is csak csettintene. Hogyan hajtsuk fel a nadrág szárát, milyen cipőfűzőt használjunk, hogyan fűzzük be...és lázadásnak merik nevezni ezt a szánalmas idomulást, holmi szabályrendszerhez. Végezetül pedig még egy apró dolgot szeretnék megjegyezni. Említettem, hogy trendi punk volt. Na kérem szépen, ez itt a legszánalmasabb dolog. Hiszen azok az undorító trendi plázacicák, meg zseléhuszárok mi? Na és te drága gyermekem, te mi vagy? Az egyen zenekaros pólódban, bakancsodban, felvarróiddal, és persze ki ne felejtsem a kannás bort. Egy másik szubkultúrában töltöd be ugyanazt a szerepet amit az egyencicák a dizsiben. Azaz egy szánalmas kis szerencsétlen nyikhaj vagy mindennemű egyéniség nélkül. Persze, persze mind mind külön egyéniségek vagytok, ez a te stílusod, csak véletlenül pont ugyanaz a többieké is... Visszatérnék a lázadáshoz a mondandóm végén. Azok a falak amiket vadul döngettetek, a rohadt nagy lázadás címszó alatt régen ledőltek, szánalmas, aki 10-15-20 vagy még több éve ugyanazt szajkózza és nem veszi észre hogy az idő vagy éppen a politika - mert akár akarták, akár nem összeomlott a nagy testvér - túllépett rajtuk. Lehet lázadni, de meg kéne próbálni kicsit modernizálni a dolgokat és új, még álló falakat keresni.
A következő lehetőségek állnak fent, ha végigolvastad: 1, egyetértés; 2, elhatárolódás, kiátkozás, hőbörgés, kioktató válasz írása, megbélyegezhetsz, hogy nem vagyok igaz fémzene hívő - hozzátenném, hogy a fentieket figyelembe véve lévén , ha leírtam, így is gondolom nem is akarok az lenni a ti értékrendetek szerint.

"A divatot nem követni kell, hanem diktálni"

Megkezdődött:)

2007-06-22T01:04:00.001+02:00

Nos ennek is eljött az ideje, nem tudom mire lesz jó, meg azt sem, hogy ki, vagy kik fogják olvasni, de ártani nem árthat. Na de részletesebben kicsit. Miért nem blogoltam ...nem, nem szeretem ezt a szót..szóval miért nem osztottam meg ilyen formában a világhálón a gondolataimat? Azért nem, mert az "itt és most", vagy ha úgy jobban tetszik, az "ott és akkor" híve vagyok inkább. Nem véletlenül van hihetetlen ereje a hippi, vagy éppen még korábbi korszak orális költészetének, mindig más és más (példának okéért: Doors - The end). Felületes dolgokat mindig lehet írni vagy mondani, csak éppen mi értelme? A mély gondolatokról pedig nem hiszem, hogy itt kellene jöjjenek, egy világító dobozt bámulva. Sokkal inkább kis társaságokban, egy füstös pubban, zene és egy kis bor mellett, utána meg felmelegítve nem az igazi. Hazajövök, gondolkodom és leírom? Nem! Mondhatnám azt is, hogy aki kimarad bizonyos dolgokból, az le is marad róluk. Na szóval ezért nem vezettem sosem ilyen publikus naplót, sőt hagyományos fajtát sem, és éppen ezért nem tudom mennyi értelme lesz ennek. De most egy hirtelen ötlettől vezérelve, gondoltam kipróbálom, legfeljebb letörlöm majd.

"Ti észrevesztek egyes dolgokat, és azt kérdezitek: Miért?
De én megálmodom azt, ami még eddig nem volt, és azt mondom: Miért ne?"
(G.B.Shaw)

u.i.: Tessék megjegyzéseket írni!