Üres fehér lap a varázstükörben

Csak egy újabb átkozott éjjel,
noteszlapok emlékei homályos múltba veszve, képek, papírfecnik, sebtében letépett alaktalan lapszélek, mint ez is, amire firkálok.
Fehér a képkeret.
Zsebemben régi gyűrött megfakult számlák, blokkok
mind arra emlékeztetnek, hogy nem vagyunk olyanok, mint mások;
Vibrál a jéghideg ezüst karperec, belém mar a skorpió miközben visszaveri a színes fényeket.
Önmagamba vágom önnön fullánkom.
Fáradok, lenne ami ébren tartson, de nincs itt, nincs nálam. Furcsa mikor az ember félig alszik,
félig a fáradtság tartja ébren.
Hamarosan az éjjel sötét alagútja hazavezet.
Nem tartozom ide, mennem kell, rohannom ebből a világból.
Egy ideig mindig jó itt, és utána valami mindig a múltba ránt - csontos ujjak - amikor még minden más volt.
Amikor még én is más voltam.