Az idő szalad, de a beton marad, a beton marad....

A napokban még másról terveztem írni egy keveset, de egy videós oldalon találtam pár vicces (?!?) részletet a mindmáig népszerű sorozatból és rengeteg olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, ami eddig még soha. Rengetegszer megfogalmazódott már nyilván azokban is, akik valamilyen ok miatt nézték esetleg mind a ami napig nézik a feltöltött jeleneteit ennek a kis magyar csodának, olyan okokkal mint: „olyan rossz, hogy már jó” és „egyébként is jókat röhögünk rajta”. Amerikából megpróbálták a szerzők a féloldalas rendszerünkbe átültetni a szappanoperát. Persze, hogy ne gázoljak rögtön a lelkükbe, helyesbítek is: Teleregényt.

Már a történet helyszíne tökéletesen alkalmatlan egy ilyen családias mindenki mindenkivel jóban van a házban, még ha kissé piszkálják is egymást, erre példa Sümeghy és Bőhm Úr szeretlek és gyűlöllek kapcsolata. Egy lakótelepen elég nehezen képzelhető ez el, nem tudom a tisztelt rendező Úr hogyan gondolta már a kezdetekkor ezt, de aki élt lakótelepen, panelban valaha, akár kisebben (nálunk csak 3 panel van összesen) akár nagyobban, (Gazdagrét a legnagyobb lakótelep talán az országban) tudja, hogy ez a „közösség” tökéletesen alkalmatlan túl szoros emberi kapcsolatok kialakítására. Szerencsére a családok számával még nem léptek túl egy elfogadató határon, ennyi ember között még belefér, mint, ahogy nálunk is, de ettől még finoman szólva sem a lakótelep az ideális hely egy ilyen dologra. Persze nyilván egyszerűbb a különböző foglalkozású teljesen átlagos foglalkozású embereket egy ilyen környezetbe bezsuppolni és ezzel megadni a „társadalom keresztmetszetét”. Messze nem ez a sorozat legnagyobb problémája. Hihetetlennek tartom, hogy színészek, bizonyos esetekben mondhatunk akár színészóriást is - igen azok szemben például a ma is futó bármelyik szappanopera, akár magyar akár külföldi szereplőihez képest – képesek voltak ehhez a rettenethez a nevüket adni.
Két alapvető dolog miatt.

Az egyik a színészi „teljesítmény”. Ugyan jó páran megcsillantják a tehetségüket, de ennek ellenére iszonyatos módon érződik, hogy gyakorlatilag gúzsba vannak kötve a rendező, operatőr stb. érdekes filmkészítésről alkotott nézetei miatt

A másik, viszont a hihetetlen igénytelen módon történő megvalósítás. Szét kellene választani, hogy mitől is lehet gagyi valami. A tartalomtól, és/vagy a megvalósítástól, ebből következik, hogy semmitmondó frázisokat is lehet puffogtatni igényes módon, hagyni ha úgy tetszik szárnyalni a szereplőket, mert sokaknak a tehetsége meg is lett volna hozzá, és lehet rettenetesen igénytelen összecsapott módon is megvalósítani. Itt sajnos ez utóbbi fokozottan fennáll. Gondolok itt a rengetegszer belógó mikrofonra, kamerára, ez megesik, még „holmi” Stanley Kubricknál is a Tágra zárt szemekben, hogy látszik a kamera a tükörben, de könyörgöm ritkán, és nem minden fél órában. Egy postarablásos jelentnél a pisztoly leesik és eltörik, műanyag játék pisztoly volt, nem hiszem el, hogy a kelléktárban nem volt rendes. Rengeteg, helyen előfordul, hogy tökéletesen látszik, hogy a jelent hol lett vágva mennyi lett belőle újravéve: eltűnő előkerülő szemüvegek, megváltozott háttér. Előfordul részeken átívelő zavar. A színésznek mikor melyik lába volt éppen fáradt azt tette fel „meghúzódott, pihentetni kell” felkiáltással a jelenetben több részen át. A tökéletes figyelmetlenség, igénytelenség, bele***** jelei. Ha már belepasszírozzák a művészeket egy minimális mozgásteret biztosító skatulyába, legalább a saját dolgukat látnák el rendesen. Ezek az emberek vajon hol tanultak? Nyilván nem tökéletesen pályakezdő emberek álltak neki a sorozat forgatásának a kamera nem látható oldalán. Vessünk egy pillantást a magyar játékfilmkészítés 1987 előtti helyzetére. A Magyar Televízió és filmipar ontotta a játékfilmeket, a nyilván hibákkal is, de ennyire gyenge kritikán aluli megvalósítást soha életemben nem láttam. Ezek az emberek kik mellett tanulták a filmkészítés rejtelmeit? Gyaníthatóan nem Fábry Zoltántól, vagy Zsurzs Évától.
Gondolhatunk akár a szinte első pillanattól szembetűnő kamerába nézésre (vagy nézetés?). Miért? A színészekről nem feltételezem, hogy direkt tették volna, a múltjuk fényében elképzelhetetlennek tartom. Akkor talán a rendező kényszeríttette rájuk ezt a stílust, ezzel is bizonyítván tökéletes alkalmatlanságát? A párbeszédek bugyutaságát mire vélje az ember? Vágási Feri mikrószoftvindózkilencvenötén azóta is röhögünk, meg hogy beszáll(t) az internetbe. (Végül is lett nete?) Régen volt, még azt is aláírom, hogy idegen volt a színészeknek pár dolog, korábbi esetekben a privatizációval kapcsoltban is voltak érdekes dolgok. Miért nem lehet tisztességesen összeállítani a szöveget? Megkérdezni valakit, hogy „tessék mondani, Ön szerint, ez nem égbekiáltó hülyeség”?

Ezek közül bizonyos dolgokról (mikrofon, vágáshibák) természetesen nem elsősorban a színészek tehetnek. De ez a 13 év úgy ment el ezzel a sorozattal, hogy senki szóvá nem tette közülük, – legalábbis nem tudok róla, próbáltam keresgélni – azokat a dolgokat, amikbe igenis kellett volna hogy lehessen beleszólásuk. Ilyen hosszú időn keresztül hihetetlen, hogy ők maguk nem vették észre, nem hallották vissza, hogy milyen ordító hibák illetve gyermeteg dolgok vannak a filmben. Erről viszont tehetnek. Nem feltétlenül a fiatalabb korosztály (Nemcsák Károly, Fehér Anna, gyerekszínészek). De véleményem szerint tehetett róla a többi már jóval a Szomszédok előtt elismert és sikeres magyar színész.
Vessünk egy pillantást rájuk, kikre is gondolok, csak a teljesség igénye nélkül. Olyanok, akik már évtizedek óta színpadon és/vagy kamera előtt álltak.


Taki bácsi (Zenthe Ferenc): Nem hiszem, hogy be kell mutatni. A Nemzet Színésze. (A címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.) Kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díj. 1945-től szerepelt.



Lenke néni (Komlós Juci): A Nemzet színésze, Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Örökös tagság a Halhatatlanok társulatában. 1935-Óta áll színpadon illetve kamerák előtt.


Bőhm bácsi (Máriáss József): Jászai Mari-díj, 1946-től szerepelt. A tökéletes elesett kisember.


Kutya Úr (Raksányi Gellért): Nemzet színésze, Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díj. 1947-től színpadon.


Sümeghy Úr (Palócz László): Liszt Ferenc-díj, érdemes művész. Baritonista, végigénekelte Vedi és Wagner főbb bariton szerepeit. 1947-ig kórusban énekelt, utána debütált az Otellóban.


Gábor Gábor (Koltay János): A színészet mellett kisfilmeket is készít, 1965 óta a Madách Színház tagja.


Koltay Gábort a filmkészítő múltja miatt tettem be ebbe a rövid listába, és lám még olyan neveket fel sem soroltam, mint Pásztor Erzsi, Bánki Zsuzsa, Kézdy György, Sinkó László, Schubert Éva, aki nemhogy színész, de Gór Nagy Mária iskolájában tanár is! Ezt az iskolát gyakran a Filmművészeti előszobájának is tartják. Mellékesen jegyzem meg, hogy Gór Nagy is szerepelt a sorozatban, a tornatanár Vilmát alakította.

Mondhatná az ember, hogy a díjak semmit nem jelentenek, lehet hátszelük, kapcsolataik. Látatlanban jó érv, de ezek az emberek összesen az elmúlt 40-50 évben több száz filmben szerepeltek, több száz, különböző stílusú szerepben mondhatom tündököltek a színpadon. Végigjátszották a klasszikus irdalom gyakorlatilag összes szerepét a vígjátékoktól a drámákig. Ez nem üres durrogtatás, elő kell venni régi filmeket, a még élőket mind a mai napig meg lehet nézni, élőben, fantasztikus alakításokra képesek. Nem értem, hogyan adhatták 13 éven keresztül a nevüket egy ilyen minőségben megvalósított, valamint, néhol rettenetesen szájbarágó stílusú, néhol arcpirítóan gyermeteg szövegekkel tűzdelt darabhoz. Egyetlen „lázadásról” sikerült olvasnom, Palócz László járta ki a rendezőnél, hogy a karaktere ne legyen annyira mogorva kötekedő. Meg is figyelhető az első 20-30 rész után Sümeghy úr változása. Nem hiszem, hogy ne tudtak volna változtatni a dolgokon.

Egy hosszabb írás végén azt hiszem, nem árt valamiféle rövid összefoglalót adnom. Ez a műremek véleményem szerint gyakorlatilag minden színész múltjában egyfajta sötét folt, véleményem szerint. Elismerem mindegyikőjüket, rengeteg művészi igénnyel megformált karaktert láthattunk, láthatunk tőlük, ennek ellenére az én szememben ez a sorozat egy 13 évig tartó mélyrepülés volt, a 15-20 fő(bb)szereplő közül bármelyikük helyében is lennék, színészi pályám egyik mélypontjaként tekintenék rá. Nem elég azt mondani, hogy a Szomszédok sikeres volt! Eleinte nem volt más, persze hogy nézték az emberek, később pedig előrevetítette az eljövendő viszonyokat, amikor sikeres lehet Fekete Pákó, Győzike, sikeresek lehetne az egy kaptafára íródó – nyugodtan kimondhatjuk igénytelen - szappanoperák.
A rendező nevét pedig nem véletlenül nem írtam le az egész bejegyzésben. A leginkább elszomorító, hogy ma, néhány „szomszéddal”, illetve pár új szereplővel kiegészülve egy másik sorozatban folytatódik a szellemi ámokfutás, ami semmivel sem kisebb fércmű mai szemmel, mint a szomszédok 15-20 évvel ezelőtti szemüvegen át nézve.
Halottról jót vagy semmit...de ettől még nem bánom, hogy kimúlt ez a sorozat, azt igen, hogy egy korszak mementójaként éppen ez maradt meg más talán értékesebb dolgok helyett.


Pandóra szelencéjében egyetlen dolog maradt bezárva, és még mindig szabadulásra vár.