Kérj egy kört, egy kicsit maradunk még.

Nagyon régen nem írtam semmit, csak a pillanatnyi helyzetjelentés volt, az is már több mint egy hónapja. Most itt az alkalom, hogy pótoljam, figyelembe véve, hogy kedvem is van írni, illetve vannak „rajongóim” akik már pedzegették, hogy szeretnének valami friss tartalmat olvasni. No persze ez önmagában nem elég, de a hangulat akusztikai részét a Rolling Stones* adja (a későbbi mondanivalóm szempontjából is fontos a mostani dal), a vizuálist pedig az asztalomon égő Van Gogh gyertyatartóm, melynek tartója a kedvenc festményemet ábrázolja, és nagyon szép így, ahogy belülről megvilágítja a láng.

Vannak dolgok, amik egyre erősebben kívánkoznak a felszínre, ugyanakkor finoman szólva sem tesz boldoggá ez a tudat. A néhány hónappal ezelőtti kósza gondolat, miszerint, ha adódna lehetőség, akkor azonnal el kellene menni innen, kezd eluralkodni rajtam. Bizonyos lépéseket tettem is ebben az ügyben, ha történik némi előrelépés kis szerencsével, akkor…lehet nem sokáig gondolkodnék a dolgokon. Még ha pár hónap elég rövid idő is, nagyon hosszú és gondolatokkal teli út vezetett ide. Van pár barátom, akik tudják mióta nincs munkám és azt is tudják, hogy mit meg nem próbáltam már. Keresgéltem már néhányszor az elmúlt években de sosem éreztem ennyire kilátástalannak a helyzetet ezen a téren.
Ezzel párhuzamosan vannak olyan belső dolgaim, amik még kevésbé használnak az ember belső békéjének. Ez viszont olyan dolog, ami legfeljebb 3-4 igen közeli barátra tartozik és senki másra.

Eddig volt a sírás, de meg kell valljam két pozitív, és nagyon sok szempontból hasonló dolog is történt az elmúlt pár hétben. Két egykor nagyon jó, de aztán butaságon megszakadt, és már-már örökre tönkremenni vélt barátság indult újra, meglepő volt látni, hogy felpattant az msn figyelmeztetés, hogy újra felvett valaki, a világ túlsó feléről. Tulajdonképpen öt perc alatt ott folytattuk, ahol annak idején abbamaradt a dolog, egy ócska félreértés miatt. Többek között emiatt is pislákol egy kis fénysugár, hogy sikerül kiszakadni ebből a közegből, ami itthon van. Igaz ez nagyon sok lemondással is együtt járna, de sok ember megpróbálta már, nagyot csak nem bukna az ember, ha kihasználna egy kínálkozó lehetőséget.

Ennyivel nincs vége még a történések sorozatának, az elmúlt másfél hétben két barátom államvizsgázott, ezzel ugye letették legalább egy időre a lantot. Természetesen teljesen nyilvánvaló volt az eredmény, és remélem nem izgulták teljesen halálra magukat a nagy vizsgadrukkban. Ez is egy olyan megmérettetés, aminek kissé nagyobb a füstje, mint a lángja. Még ha ezt előre az ember nem is akarja elhinni.
Végül pedig tegnapról egy hír, ami után az ember lelkének harmatja is megjelenik a szemében. Egy nagyon jó barátom, akit ugyan csak egy éve ismerek, bár személyesen még sosem találkoztunk, lévén lassan két éve többet van kórházban, mint odahaza. Csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy fáj a lába. Miért érdekes ez? Mert 2 éve egy szerencsétlen dolog miatt nem működnek a lábai, de most, ha picit is de javult. „…pl, ha felhúzom a térdem meg tudom tartani…” Ugye ősz végén már versenyt futunk a széllel?

*„Get your kicks on Route 66”
(Rolling Stones - Route 66)