Síró játék

Hónapokkal ezelőtt egy apró, de csodálatos ajándékot kaptam egy barátomtól születésnapomra. Ő ugyan poénból vettem de tudat alatt igen jó érzékkel választotta ki a meglepetést. Kaptam egy csomag „DANZIG”-es ceruzát, még radír is van a végén, bár valószínűleg ezt a funkcióját sosem fogom használni, régen is mindig csak lerágtam. Nagyon örültem neki, eleve a zenekar miatt – bár ezek után szét kell néznem akad-e forgalomban Sabbath cerka – valamint azét, mert, még ha bűn rondán is írok, megesik, hogy hetekkel, hónapokkal később nehezen tudom a saját írásomat kivenni, mégis szeretek kézzel írni, kiváltképp ceruzával. Be kell vallanom azért, hogy az utóbbi években elég keveset gyakoroltam a folyóírást, ez a gép mindent átvett sajnos, de amikor megkaptam a ceruzákat elhatároztam, hogy innentől kezdve kézzel írom a blogom, és csak a végső változatot gépelem be, nem fogok itt ülni a gép előtt finomítgatva a szöveget. Sokkal hangulatosabb így. A ceruzát pedig különösen azért szeretem, mert nem csak látom ahogy készül a mű, hanem hallom is. Vannak, akiket zavar a sercegés, de én kifejezetten szeretem.

Az elhatározást négy hónap után tett követte, és rögtön szembesültem is az első akadállyal. Döbbenten fedeztem fel, hogy a mi háztartásunkat is elérte a rohamos fejlődés, reggel negyed órán áttúrtam a fiókokat, hogy hegyezőt keressek. Jóanyám segített ki, amikor már a sokadszorra ismételt „Mit keresel” kérdésére morogtam vissza, reggel fél hétkor, hogy „Semmit, semmit mindjárt meg lesz”. No mivel nem lett meg kiböktem, és hát valljuk be hirtelen ő sem tudott mit kezdeni ezzel a problémával. Majd 10 perc múlva a következő kiabálós párbeszéd zajlott le köztünk, mivel a lakás két ellentétes pontján voltunk.

-Ide tettem a hegyezőt a mosógépre, csak tedd majd vissza a tükrös szekrénybe a gép fölé!
-A lakás egyetlen hegyezőjét a fürdőszobában tartjuk?
-Igen mert a szemceruzához kell!
-Ja bocs…

Nos igen, mondhatjuk, hogy a háztartást elérte a fejlődés, nem lehet ilyen ősi dolgokat találni bármelyik fiókban, csak engem nem ért el. Le vagyok maradva…bezzeg, ha goth/dark lennék, hovatovább emo(!), teljesen triviális gondolat lett volna részemről, hogy hol bujkálhat az a kis huncut szerszám. Lépést kellene tartanom a korommal.

No, de a szép hosszúra nyúlt írástechnikai dolgok és lakás hiányosságainak taglalása után térjünk is a lényegre, mert valami többé-kevésbé értelmeset is kellene írni, ha már nekifeszültem.

Az elmúlt héten öt napra önkéntes száműzetésbe vonultam az információs szupersztrádáról. Elegem volt a sok kicsinyes hisztiből, mondvacsinált bűvalbaszarintottságból, és itt hagytam ezt a világot pár napra. Legalább volt némi időm olvasni és filmeket nézni nyugodtan, egyszóval feltöltődni. Pár bejegyzéssel ezelőtt megemlítettem egy barátomat, aki két éve tolószékben kényszerül élni, de már javul kicsit szerencsére. Ezek után tegnap este átjött egy barátom és furcsa tekintettel és hangsúlyozással „felszólított”, hogy pénteken jelenésem lesz nála, egy utolsó nagy bulira. Nagyon furcsa volt az egész helyzet, tudtam hogy másfél-két hónapja nem a legjobb a közérzete, el is küldték különböző vizsgálatokra, pár napja jöttek meg a leletei, egy „szolid” rosszindulatú gyomorrákot állapítottak meg nála, pusztán a gyomra kétharmadát érinti, húsvét utánra ki is van írva műtétre. A búcsúbuli pedig amolyan alkoholbúcsúztató, mert utána valószínűleg életében, a saját érdekében nem ihat egy kortyot sem, és nem hetven éves, hanem csak 37. El lehet dönteni, mi a nagyobb probléma, ezek a dolgok, vagy az, hogy „Nem találom a hajvasalómat”, „Elfogyott a körömlakk”, „Elszakadt a kedvenc kockás övem” és társaik, persze készségesen elhiszem, hogy ezek is komoly depresszióra adhatnak okot.
Visszatérve a kivonulásomhoz, nem tölt el túl nagy büszkeséggel, hogy akaratlanul, de sikerült valakit – csak egy embert, a többieket vagy nem, vagy nem érdekel, hogy beléjük gyalogoltam a szándékos cinizmusommal - eléggé megbántanom pusztán azért, mert nála borult ki a bili. Egy apró kis hülyeségen, az volt az a picike csepp ami mát nem bírtak el a két-három napja halmozódó dolgok. Nem ellene irányult, de sajnos magára vette a nem éppen kedves elköszönésemet az emberektől egy ismert közösségi oldalon, ezzel még inkább megbántva. Gondolom, magára ismer, akiről szó van, ha olvassa, de azért adjunk neki valami fedőnevet, az olyan titkosügynökös :D Szóval legyen fedőneve: Fedő, persze jobban belegondolva ez egy elég gyatra poén. Ha megnézi az alábbi Kardtánc videót, úgyis magára ismer az, akinek szólt ez a bekezdés:) Szóval bocsánat még egyszer a történtekért.

Mai harmadik témánk, a tudatalattim vasárnapi kitörése a futópadon. Ez önmagában így elég hülyén hangzik. Nos néhányan tudják, hogy bő 2 hete újra elkezdtem konditerembe járni és a súlyzós edzések közötti napokon is lemegyek futópadozni 70-80 percet ami jelen képességeim szerint 9-11 kilométernek felel meg. Még szerencse, hogy a szalag végtelenített. Nem állhatja utamat holmi óceán, mint Forrest Gumpnak. A terem a harmadik emeleten van és én az ablakhoz viszonylag közelebbi gépen, szoktam kocogni, mert néha lepillantok az utcára. Ezt tettem most is, és láttam, hogy ketten kissé veszekednek lent, legalábbis erre utaltak a kézmozdulataik meg a mozgásuk. A végét csíphettem csak el, mert nagyjából 5-10 másodperc után vége lett és mentek a dolgukra, én meg újra a végtelen szürke szalagra figyeltem. A kis terem általában a béke szigete, a futógépekkel, bicajokkal, lépcsőzőkkel, nincsenek vadállati hörgések üvöltések a brutális súlyok emelgetése miatt, mint a nagy teremben. Fél perc kocogás után aztán valahonnan az agyam legmélyéről prózában dallam nélkül előtört pár angol sor.

„Up here you can see the truth,

They live by the power of fools,

And believe in the words of a chosen few

Religion is the root of it all,

Believe in them and you lose it all,

And the only question left is why?”

A hosszútávfutó magányossága, alkalmat ad a gondolkodásra, nos nekem még volt 50 percem az edzésemből gondolkodni, közben sem az idővel, a méterekkel, a sebességgel foglalkozik az ember. Kiszakadok egy másik világba, a lábaim meg teszik a dolgukat a materiális síkon. Első kérdés, hogy honnan ez a pár sor? Rengeteg dalszöveg vagy csak egy-egy sor van a fejemben, de azok általában a dallammal együtt jönnek, ez viszont totális rejtély volt. A válasz viszonylag hamar meg is került, így gondolkodhattam tovább a mai világunkon. Szépségesnek tűnő előrecsomagolt dolgokban hisz az emberek nagy része, bárminemű kérdés feltétele nélkül. Hirtelen három egymástól teljesen különböző kulturális értékű alkotás egy-egy mondata nyilallt a fejembe. Hiába meg van az előnye, ha az ember rengeteg zenét hallgat, filmet néz.

"A kérdések sokszor fontosabbak, mint a válaszok"

(Max von Sydow, Ingmar Bergman - A hetedik pecsét)

„Milyen sok kérdés, és milyen kevés válasz”

(Al Pacino – Dick Tracy)

„Minden ki van találva

eléd teszik tálcára.

Minden ki van találva,

betömik a pofádba.”

(Tekintetes Úr – Minden ki van találva)

Egy filmtörténeti klasszikus, egy képregény adaptáció, és egy punk dal…lehet nevetni, de stílustól függetlenül, aki kicsit is értelmesebb dolgot próbál csinálni, annak ott vannak az üzenetei, nem is kevés esetben még csak nem is áttételesen.
De mit lehetne várni, ha még maguknak sem tesznek fel kérdéseket, nem hogy azoknak, akiknek igazán neki kellene szegezni? Lehet rosszmájúság, de gyanítom az az oka, hogy sok esetben még csak fel sem merül az emberekben, a tudás esetleges igénye sem, nem hogy egy tisztességes gondolatmenet bármiről. Jó az úgy ahogy be van csomagolva, kritikai észrevételekre, gondolatokra semmi szükség. Kétségtelen tény azonban, hogy a nem-tudásnak is hatalmas előnye van, hiszen így biztos nem kezd el senki kételkedni a saját vélt igazában. Ami véletlenül pont az amit elé tesznek, hiszen dogmaként elfogadja.

Végezetül pedig lehet kellene valami személyeset is írnom, tehát utalva a címre a minap egy csontig harapó kérdést szegeztek nekem bizonyos nem túl nehezen kitalálható dolgokkal kapcsolatban, ami az elmúlt hetekben hónapokban változtak az életemben. És erről eszembe jutott egy szeretett filmemnek egy rövid részlete. (hajvágás után)

„-Tessék. Remélem neki is tetszik majd.
-Kinek?

-Nem tudom. Van kinek?”

Nos szeretném hinni, hogy van kinek, még akkor is, ha ez csak egy síró játék lehet….

„Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre, legalább hosszan ég”