Ezerszer megírták: egyikük a Sátán

Ma érdekes élményben volt részem a városba menet a villamoson. Ebben a jó időben kész élmény volt kimozdulni a városba. Az időre való tekintettel a nyári őszi bulizós farmeromat vettem fel. Pár éve készült egy jobban sikerült kocsmázás közepette. Két metálos csaj a társaságból kérdezte „átalakíthatnak-e”. Igazából nem álltam ellen akkor (más dolgok mellett ennek sem). Nos tehát az eredmény egy csodálatosan kitépett kivágott farmer lett bokánál is kissé letépett szárral. Azóta is nagyon jó szolgálatot tesz pedig ennek már legalább 4 éve. Bár egy mellékes szálként megjegyzem lehet már nem sokéig szegény, ugyanis kezd egyre nagyobb lenni rám:D Szóval lassan, ha így mennek tovább a dolgok nyugdíjaznom kell és gondolkodni az utódláson. Nos tehát a jól bevált csizma mellé jól bevált farmer, kissé kigombolt ing a meleg miatt napszemüveg, szakáll és némi borosta. Karkötő, fog láncon a nyakamban, és irány a város. Teljesen r&r hangulatban voltam. Míg nem egy 55-60 közötti tipikus kispolgár úriember nem kezdett el bámulni a 41-es villamoson. Félelmetes, hogy nem tudják feltűnésmentesen megoldani, persze lehet, hogy ő ezen a téren a legjobbját akarta hozni, csak nekem volt túl kifinomult az érzékelésem. Pedig még nem is tisztogattam a Blake által emlegetett ajtóimat jótékony Absinthe segítségével. Hogyhogy nem észrevettem eme kedves ember furcsa pillantásait. Igen pillantásait, mert óó igen, nem volt elég egyszer 10-15 másodpercenként „leskelődnie” kellett.

„De szívükben nincs könyörület
Csak vak gyűlölet”

Hirtelen kedvem lett volna odalépni hozzá és azt mondani neki, hogy itt vagyok nézzen meg jól nyugodtan. Aztán hirtelen más jutott eszembe….

„Van egy játszmám, figyeljetek ide, belemászom agyam mélyébe.”

Írta Morrison a Celebration of the Lizzardban. Rendben legyen, játszunk! Elkezdtem finoman én is nézni őt. Ez nem volt túl nehéz, mert ahogy álltam az ajtó melletti részen ő velem szemben ült a túloldalon. Nekem, szemben vele nem kellett elfordítanom a fejem hogy odanézzek rá. Egyetlen egy dologra koncentráltam, miközben minden mást kizártam magamból, még a fülemben szóló zenét is.

Gyűlölj, hiszen megvetendő vagyok, gyűlölj és utálj. Itt áll előtted a megtestesült romlottság, akit sosem érthetsz, meg. Létezésem kellően groteszk számodra, hogy ne férjek bele a kis torz világképedbe. Csak az járt a fejemben, hogy érezze a sötét mélységet ami árad belőlem, mely taszít és vonz. Rettegj és reszkess ez az egyetlen törvény. Levetettem minden szellemi fékemet. Jól sikerült, igaz eltartott nagyjából 3-4 megálló hosszan a kis ezos játékom vele,

„Elmegyek, vagy maradok, mindegy.
De nem győzöl. Nem és nem.
Azért sem!”

És, hogy mi történt? Nos lassan óvatosan, hogy ne legyen túl teátrális a mozdulat, ne lássák túl sokan… keresztet vetett, tüntetőleg elfordult, és többet nem nézett rám. Győzelem.

De a banda játszik, bélyeggel a hátán.
Ezerszer megírták: egyikük a Sátán.
Mégis mennek végig az átkozottak útján.
Magány, kín, erő. A zene mint a kő!

UPDATE:  Többen kérdezték tőlem, nem reagáltam-e túl a történetet, és nem miattam csinálta amit csinált. Tegnap (máj. 31.) délután konditeremből hazafelé jövet ez a honpolgár újfent ott volt a villamoson, és pont  a mellette lévő ajtón sikerült felszállnom. Nagyjából 5 másodperc alatt kerekedett ki a szeme és sápadt el, és újfent keresztet vetett és bámult, erre már muszáj voltam egy kellően gonosz és cinikus vigyort elereszteni felé, mire azonnal tüntetőleg elfordult. Ennyire nem lehet valaki szánalmasan bigott módon vallási fanatikus.