Sosem voltak régi szép idők

Újra előkerülnek az évekkel korábbi "régi szép" dolgok. Nem állítom, hogy bármit is bánnék, sőt, nem ezért van az idézőjel. Hanem, mer elmúlt vége van. Ott és akkor (amikor) szép volt jó volt, de ez nem jelenti azt, hogy vissza is vágynék bárhova a múltba.

Voltam feledés, hangos nevetés
Őrült iszonyat, könnyű lebegés
Voltam kokain, ájult lakomán
Vérfolt, csillogó, drága koronán

Nagyon sok dolog ma már, nem csak erőltetett, de egyenesen  röhejes is lenne felmelegítve. Összejönni olyan emberekkel, akikkel évek óta egy szót nem szóltunk egymáshoz, pusztán nosztalgiából. A hideg ráz most a gondolattól. Na jó nem csak a gondolattól...de ez más dolog.

Most a második sor vagyok, de valahogy majd kialszom. Minden estre a hétvége jól telt.

Üres fehér lap a varázstükörben

Csak egy újabb átkozott éjjel,
noteszlapok emlékei homályos múltba veszve, képek, papírfecnik, sebtében letépett alaktalan lapszélek, mint ez is, amire firkálok.
Fehér a képkeret.
Zsebemben régi gyűrött megfakult számlák, blokkok
mind arra emlékeztetnek, hogy nem vagyunk olyanok, mint mások;
Vibrál a jéghideg ezüst karperec, belém mar a skorpió miközben visszaveri a színes fényeket.
Önmagamba vágom önnön fullánkom.
Fáradok, lenne ami ébren tartson, de nincs itt, nincs nálam. Furcsa mikor az ember félig alszik,
félig a fáradtság tartja ébren.
Hamarosan az éjjel sötét alagútja hazavezet.
Nem tartozom ide, mennem kell, rohannom ebből a világból.
Egy ideig mindig jó itt, és utána valami mindig a múltba ránt - csontos ujjak - amikor még minden más volt.
Amikor még én is más voltam.

Nyitott szárnyú emelkedő zuhanás

Mára ennyi is elég.

Boldog születésnapot!

Apám júli 1-én volt 58 éves. Szerette a Piramist, leginkább miatta szerettem meg én is, a kocsiban hallgattuk sokat a 92-es koncertet.

Van ami örök, és van ami elmúlik. Piramist hallgatok most is mint az elmúlt 21 évben rengeteget, ellenben 4 éve nem állok vele szóba és ez így is marad már.

"Még egy csésze kávé és indulok én,
nincs értelme, hogy elkísérj.
Bezárult egy ajtó,
egy történet véget ért.

Ne kérdezd mert én sem tudom merre megyek,
tartsd vissza könnyeidet,
Lehetett volna másképp is,
de most már nem lehet."

You cannot petition the Lord with prayer

Újra itt ez a nap, amikor Jim itt hagyott mindent. Ray, a sírnál állva nem hitte, hogy meghalt. Szerinte Jim nem fért volna el egy akkora sírban. Május 20 óta sajnos Ray tudja már az igazságot.

Twiggy Ramirez

"He who fights with monsters should look to it that he himself does not become a monster. And when you gaze long into an abyss the abyss also gazes into you."

Jelen pillanatban ennyi jutott eszembe, aki érti a cím és bejegyzés kapcsolatát az érti, aki nem az meg így járt.

Gondolj a láncra, mely feszül és szétszakad

A kis agyonstrapált füzetben gyűltek a nem túl koherens bejegyzések az elmúlt fél évben, de rengeteg energia lett volna összefüggő formába önteni és ezért nem is tettem ki ide semmit. Tavaly szeptember óta újfent megjártam a poklot párszor (csak most nem hoztam magammal), volt pár nem túl fényes pillanatom, csalódások, pozitív dologként pedig elengedtem olyan dolgokat amik nélkül könnyebb lesz.
Év elején rögtön megkaptam valakitől, hogy igazából nem pont az, akinek mondja magát. Ez egy pár éves dolog volt már. Három, ha jól számolom. Fura, hogy egy barátságban mennyi mindent megbeszélnek az emberek, és akkor pusztán fizikailag bújik el valaki más mögé. Persze az is igaz, hogy egy átlagos ember fele annyi szarságtól is képes lett volna kiugrani az ablakon, de ez nem hiszem, hogy ok lenne azért erre.
Persze mi másra ne lett volna ez jó, mint egy kíméletlenül éles tükörnek, hogy lássam saját egykori hülyeségem, amire majdnem ráment némi családi kapcsolatom is. De ez már megoldódott egy szerencsés találkozásnak köszönhetően. Egyébként meg szerencse, hogy a srác akibe botlottam tiszta apja, különben félő, hogy kínos lett volna a találkozás, hogy nem ismerem fel.Hét év rengeteg idő, sokat tudnak változni az emberek ha kb 12 éves kora után csak 19 évesen látod…

Ez is kezd lassan rendbe jönni…”cserébe” viszont kidobtam egy 6 éves dogot. Szerva itt-csere ott. A hal meg úszkáljon.
Most viszont jön a legfájdalmasabb, amire az előző bejegyzés negatív része utalt.
Április 11-én elment a kutyám, 1 hónapja múlt 16,5 éves nagyon nagy kor egy kis tökmagnál, de hát ugye jól volt tartva és szeretve is volt. Ennek ellenére elég nehéz volt elfogadni pár napig. Eljönni úgy otthonról, hogy nem alszik a kanapén, hazamenni úgy, hogy nem vár vakkantgatva. Éjjel úgy kivenni valamit a hűtőből, hogy nem oson rögtön, hogy abból neki is kell ám adni. Hétvégén nem arra ébredni, hogy belöki az ajtót és kattog körbe-körbe a szobában a körmeivel a parkettán.

 

A legmélyebb ponton pedig erőt vettem magamon (nem véletlen a bejegyzés címe), hogy írjak az egyetlen embernek, akivel akkor, nem csak hogy hajlandó lettem volna beszélni, hanem kimondottan szerettem volna is. De hát ugye 1 évig semmilyen kapcsolatunk nem volt.
Ebből szerencsésen kikerekedett egy hosszú beszélgetés és a hétfői pár sor is közvetlenül utána akarta jelezni, hogy talán sikerül egy gödröt betemetni és elkezdeni újraépíteni, ami a helyén volt...talán, lassan.
Erről is írtam annak idején, de nem tettem ki, most már nincs is értelme, leginkább, mert csak a két szereplőre tartozik, másfelől pedig most sokkal derűsebb már a kép, nincs értelme régi vélt vagy valós sérelmekről itt beszélni. Túl konkrét dolgot úgysem írnék le itt, ugye hát a Tónál sem a legszerencsésebb kiabálni:)  Erre pont elég volt a hétfői este. A tavalyi évnél csak jobb jöhet, ebből a szempontból.