2011. július 26., kedd

Rettenetes sötét, sötét van....

Nem is tudom előfordult-e már, hogy két egymást követő nap írtam, ellenben most egy kis kiegészítést szeretnék tenni az előző napi bejegyzésemhez. Kiegészítést, mert nem magyarázat bármennyire is annak tűnhet esetleg. Elszámolással magyarázattal két embernek tartozom, már ha tartozom. Az egyik saját magam. Ezen kívül legfeljebb valamiféle felső erőnek. Egyszer majd megmérik mit hoztam, mit vittem, de az még nem most lesz.

Hogy ez amiről írtam nehezebb lesz-e mint Maat tolla azt még nem tudom. Az biztos, hogy bizonyos értelemben közelebb kerültem önmagamhoz a történtekkel. Megbánni nem bántam, és nem is fogom soha, sőt kifejezetten örülök, hogy történt ami történt. Ideje volt.

Rettenetesen gyűlölöm, mikor valaki félreért mondatokat és a saját nézőpontjából reagál dolgokra meglehetősen furcsa stílusban. Le szeretném szögezni, hogy nem véletlenül van minden úgy megírva itt, ahogy. Vannak barátaim akiknek a nyilvános blogjukban nincsenek többértelmű mondatok, homályos fogalmazások, azt megtartják a titkos, adott esetben kézzel írt naplójuknak. Én csak ezt azt egyet írom, ezért nagyon gyakran szándékosan úgy fogalmazom meg a gondolataimat, hogy mindenki gondoljon amit csak akar. Aki ismer kicsit, az megért bizonyos dolgokat, aki nem, az talán érdekesnek találja.
Egy dolgot utálok, amikor mindenáron vissza akarja valaki vetíteni rám a saját értelmezését. El lehet erről normális keretek között beszélgetni, izgalmas ez is. Volt már rá példa, érdekes utazás mások elméjébe, hogy miért értette úgy amit itt olvasott, ahogyan, holott tulajdonképpen köszönőviszonyban sem volt az én szándékommal. Számomra is érdekesek ilyen formában mások gondolatai.
Ma egy barátom azt mondta, olvasta a tegnapi bejegyzést és majd kérdezne valamit mert sejtései vannak. Mondanom sem kell, tudom, hogy pontosan tudja mi mit jelentett a tegnapi szavakban. Láttam rajta, anélkül, hogy kimondta volna. Tudja. Ennyi. Szavak nélkül.

Van aki szavakkal próbálkozik vadul, értelmetlenül, dühödten, anélkül, hogy ismerne. Ha ismerne pontosan tudná mekkora bődületes baromsággal vádolt meg. De persze különbözőek vagyunk. Emiatt írom ezt a kis kiegészítést.


Nos először is le kell szögeznem, nem léptem át rossz értelemben visszafordíthatatlanul egyetlen határt sem.  Nem is nevezném határnak, inkább csak egy vonal volt. Ettől nem változott meg semmi, nem mentem át semmiféle rossz, lecsúszott térfélre. Szeretném leszögezni, nem a herka volt ez a vonal. Az, hogy valaki a tű alapján egyetlen dologra tud gondolni, az önmagában nem probléma. Amikor lesajnálóan vadul közli, hogy nem kéne ezzel élni mert tönkreteszed magad, na ez már baj. Ha a felületesnél kicsit is jobban ismerne tudhatná, hogy mi a véleményem a hernyóról.
Én sem vagyok szent. Megvannak a magam tudatmódosítói, első két helyen az Absinthe és a Doors, de a lista még folytatódik és nem is feltétlen rövid. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy ki mit szív vagy iszik, bárki bármit is mond minden dolog mértékletes használata emberi akaraterőn műlik. Ez az egész hozzáállásom alapja. Ki ebben, ki abban gyengébb, de akaraterő kérdése. Tudjuk, hol vannak a saját határaink, mit viselünk el, mi az ahol még meg tudunk állni. Tudjuk mikor elég a pia és nem kellene még az a feles mert baj lesz, vagy nem kéne még az a pohár bor, vagy nem kéne még egy....mindenki gondoljon amit akar. Ki ebben ki abban erős, én nem állítom, hogy mindenki az élet minden területén erős ember. De amíg van akaraterő addig mindent kézben lehet tartani. Akaraterővel semminek nem lesz rabja az ember. Persze egyszerűbb kibúvókat keresni. Egyetlen dolog van ami kellően aljas, hogy ne ezen múljon. Ez pedig pont a hernyó. Aki kicsit is jobban ismer pontosan tudhatja, hogy valóban így gondolom a fent leírtakat, mindenre, igen azokra a dolgokra is amiket nem neveztem meg. Nagyon sok dologra. És azt is tudhatja, hogy ha bárki hernyóval közeledne egy barátomhoz, nos lehet, hogy nagyon gyorsan egészségügyi problémái lennének.

Amikor fogalmaztam ezt az írást eszembe jutott az egyik kedvenc filmem: Casino.  Van benne néhány örök érvényű mondat, ezek egyikével zárnám ezt a bejegyzést.

"Ha puszta kézzel mész Nicky ellen, ő kést ránt. Ha te is kést rántasz, ő pisztolyt ránt. És ha nálad is pisztoly van, hát jobb, ha megölöd, mert ő nem áll le addig, míg egyikőtök meg nem hal. "

Nincsenek megjegyzések: