Vámpírok és véradók

Nyakunkon a csodás Halloween. Meg kell mondanom, én az ötletet kedvelem, mindig is érdekeltek a szellemek vámpírok spirituális dolgok, és ehhez kapcsolódó babonák hiedelmek. Néha még ilyen témájú buliban is voltam az utóbbi években mióta megjelentek. Szeretem ezeket a dolgokat. Ellenben egy idő után itt is megfigyelhető volt a szokásos züllés, és abszolút konzerv dolgok és giccsparádék megjelenése. Jönnek a vámpírok, zombik, szellemek meg egyéb mindenféle lények, minden bozótban Halloween party van - általában olyan amilyen, hiszen ha ezt kiírjuk ezeken a napokon esetleg a koktéloknak spéci nevet adunk erre a napra jóval nagyobbat lehet kaszálni - a tévéből és a szemfényvesztés házaiból ömlik eme alapvetően érdekes és hangulatos kulturális esemény – mondjuk így – globális pénzszivattyúhoz, és földrajzi mezőgazdasági adottságokhoz igazított változata. Halloween ősi kelta hagyományaiban szó sincs még tökről, ott répába tett szén világította meg a bolyongó lélek útját, Amerikában ezen nem akadtak fent, ott tökkel tudnak Mississipit rekeszteni, szóval jó lesz az a répa helyett.

Ki sem mertem tenni a lábam az elmúlt 2-3 napban a belváros felé, éppen elég az a dózis, amit véletlenül a tévéből, netről kapok ezzel kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy nem jó néha elmenni ilyen buliba, csak azt az ember kinézi magának ÖNKÉNT alámerülve, könyékig túrva a kritikán aluli kultúrmasszába hátha ki tud pecázni valami épkézláb eseményt. Ha nem szükséges, akkor nem szeretek érintkezni a pofámba ömlő mindenséggel. Ennek ellenére szeretem ezt a napot, sok érdekes dolgot is lehet látni hallani olvasni ilyenkor.

Természetesen én is megadtam a módját az „ünneplésnek”, Rémálom első 3 része zsinórban illetve, egy hasonlóan klasszikus magasságokba emelkedett darabbal, az 1931ben készült Drakulával, kis hazánk idehaza nem túl megbecsült de gyakorlatilag az egész világon ikonként tisztelt alakjával, Lugosi Bélával. Nem mellékesen róla eleve szerettem volna írni egy bejegyzést lévén október 20-án volt 54 éve, hogy meghalt. Ő..hmm na jó nem csak ő, hanem Boris Karloffal ketten karöltve teremtették meg a filmvásznon a borzongatást, és, még ha ma kissé idejétmúltnak is tűnnek az alkotásaik, Béla alakítása mindmáig meghatározza a filmvásznon a vámpírokról kialakult képet, illetve „vámpírjátszás” mikéntjét. Természetesen kettőjük által megteremtett karaktereket is összehozta még pályájuk közben a filmipar, crossover filmekben. Hiába na, ha egyszer valami beindul és akkor hol vagyunk még a 21. század mindent elárasztó rettenetes gagyijaitól. Egy pillanatig megállva a filmművészetnél.

Idestova talán 1 éve, hogy volt egy kisebb vitám, valakivel, aki állítása szerint szerette, értékelte a régi filmeket, és tudott is a korszakok jelentősebb filmjeiről készítésének módjairól stb stb, magyarán hobbiszinten beleásta magát a mozgókép nagyjából egy évszázadába. Nos ő gagyinak minősítette ezeket a kezdeti horrorokat. Kérdéses, hogyha valaki más filmeket tud az adott kor szemüvegén szemlélni, amibe természetesen beletartozik a kezdetleges technika is, akkor ezeket miért nem. Vegyük észre, hogy a kezdeti filmekben, főleg amik fekete fehérek, igencsak meghatározta a képet a világosítás és a kamerák technikai szintje, ez hozza magával a kontraszt problémáját, nem véletlenül volt nagyon gyakran a nem vámpír megformáló színész is fehérre mázolva, valamint nagyon sokan abban az időben színpadról jöttek; Béla maga is nagyjából 500 alkalommal állt a deszkákon a színpadi változattal a film előtt. Ma ez nem mondható el az amerikai filmeknél, bizonyos modorosság nyilvánvalóan ezért jelenik meg, a megformált karakterekben náluk. Ettől függetlenül, ő volt az első aki igazán meghatározta a későbbi évek vámpírábrázolását, az eleganciájával , arisztokratikus stílusával , és nem utolsó sorban akcentusával. A nevezett film idején már beszélt angolul, de amikor kivándorolt Amerikába, még egy szót sem tudott, és a színpadi szerepeit fonetikusan tanulta. Nyilvánvalóan ez (is) eredményezte jellegzetes akcentusát, amit később nem igazán vetkőzött le. Persze az elmúlt 80 évben nagyon sokan játszottak vámpírt , van ki több, van ki kevesebb hitelességgel. Végül pedig, az első, és az igazi, ismérve lehet az is, hogy nem csak a filmművészetre lesz hatással.

Pokoljárók! Halloween örök. Csak tudjuk lemosni róla a rárakódott vastag mainstream cukormázat.

Magányom sziklaszirtje alatt dübörög a kultúra..

Eszembe jutottak olyan régi élményeim, amelyek miatt fel kell tennem a kérdést, hogy mit jelent kulturáltnak lenni. Ezzel párhozamosan persze megjelennek olyan fogalmak is mint, széles(ebb) látókörűség, némi intelligencia és adott esetben a gondolkodás képessége. Ne adj Isten elfogadni mást azért, mert neki más IS hordoz értéket. Aki magát kicsit is ilyen embernek vallja, attól azt hiszem elvárható a gondolkodás képessége is. Persze nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb az előre csomagolt, konzerv dogmákat puffogtatni, miközben meg van győződve arról, hogy természetesen ő maga a magas kultúra bajnoka.

Akadnak egyetemes dogmák. Olvass sokat, ne a TV-t nézd, járj színházba. Ettől még ugyanolyan konzumidióta maradhat valaki. Egészen addig a pillanatig az a szememben, míg nem tud önálló véleményt formálni valamiről, amivel kapcsolatba került, majd azt normális emberi módon elmondani. Ez a második különösen fontos, de erre majd példák alább. Másodlagos ebből a szempontból, hogy az a gondolat helytálló, vagy nem, egyetértünk vagy nem. Ez most nem valami diplomatikus illedelmes dolog, van kő szélsőbalos ismerősöm, - a minap még a népszabi oldalán is fent volt - nagyon jól el tudunk beszélgetni. Színházba járás is egy külön érdekes, dolog, el szoktam menni néha, bár ez manapság sajnos igen erősen pénztárca kérdése is, idehaza azt hiszem. Valószínűleg az átlag magát kultúrembernek tartó egyén nem értékelne abszurd darabokat. Mert nincs értelme. Lehet csak gondolkodni kéne? Elismerem én, hogy ez kimondottan réteg művészet. Ez csak egy egyszerű példa arra, hogy nem ettől lesz valaki művelt kulturált ember, hogy a fél életét színházban könyvtárban akárhol tölti. Vallom, hogy minden olyan mű, akár színház, film, stb., aminek megtekintése után, záros határidőn belül – mit percekben, maximum órákban lehet mérni -, nem indukál legalább egy gondolatot az emberben, amit saját szavaival elő tud vezetni, az nem ér hajítófát sem. Pusztán esztétikai értékek nem vezetnek sehova. Olyan jól van megírva, olyan jól játszik a színész…ha a történeten kívül nem gondolkodik el az ember a dolgokon, akkor barátom…nem ér semmit az egész. Nyilván vannak baromi kulturált lesz valaki, ha hazamegy a Madáchból, és megnézi a napi Vacsoracsatát vagy mifenét, amiben hihetetlen viccesnek szánják az alámondott poénokat..csak ez már 15-20 éve is gáz volt a német kandikamerában.

Egyetlen mondat erejéig említeném, meg még a politikai palettát, amolyan önpozicionálás miatt. Nem vág szorosan a témához, csak abból a szempontból, hogy, hogyan képes egyik vagy másik irányzat a saját érdekeinek megfelelően tiltani, támogatni valamit. Konzervatív radikális és liberális is lennék egyszerre. Tiszta multikulti identitászavar mondhatnák sokan. Konzervatív, mert vannak a múltnak is értékei, amiket nem lehet kidobni, vagyis ki lehet csak ez problémákat okozhat, ellenben csak ehhez ragaszkodni is rettenetes dőreség. Liberális, mert hiszem, hogy mindennek van létjogosultsága. Radikális pedig azért, mert mindenről igen erős véleményem van néha nem is túl visszafogott, és nem is szalonképes. Kultúra ügyében például az, hogy az idő és a piac – nem a mesterségesen gerjesztett, bizonyos „termékeket” támogató másokat elnyomó – döntse el, hogy mi ehetetlen moslék és mi értékes. Régen rossz, hogyha fentről megmondják mi a jó, azt támogatják, brutális kontraszelekció az eredménye. Életem első hét évét kellett csak olyan rendszerben leélnem, ahol olyan szervezetek mögé bújt ismeretlen emberek döntötték el, hogy te hallathatod-e a hangod akár csak tíz ember előtt is mint az ORI és Sanzonbizottság és nyilván ennek megfelelő társszervezetei a filmművészet, irodalom és színház területén. Szerencsére akkor ez még nem érintett, valahogy fontosabb dolognak számított még volt az esti mese és a túró rudi.

Nem vágyom olyan rendszerbe akár jobbról, akár balról diktálnak, ahol bárkit és bármit betiltanak, ellehetetlenítenek csak azért, mert szálka. Még ha nem deklaráltan, csak mondjuk nincs pénz, a média meg leszar, mert nem vagy könnyen fogyasztható. De erről ennyit, mert már így is hosszú nyúlt ez a rész.

Ugorjunk vissza mások elfogadásához, az önálló gondolatokhoz. Mivel rosszabb egy pár, többé-kevésbé változatos emberből álló csoport, mint egy rakat fetrengő csöves?

Ugyanis csak erre tudok gondolni, amikor idősebb, rendszerint nyuggerek – általában nem így hívom őket, de a tiszteletet ki kell érdemelni, nem jár alanyi jogon a korral – kifejtik rosszálló tekintettel, fejcsóválással, néha még teátrálisan felfelé nézve is odafentről várva a valamit, rettenetes ez a mai fiatalság. Igen ültem már pad támláján, aluljáróban, vagy lent a Duna parton, Városligetben, Orczy-kertben, hol közelebbi ismerősökkel, hogy csak olyanokkal, akik egy-egy koncert vagy kocsmázás után csapódtak hozzánk. Lehet, csak odatelepedtek, mert látták, hogy hasonló értékrendű emberek vagyunk, mi pedig egy jó beszélgetés közben nem bánjuk ha ez másik hosszú hajú és/vagy kifestett ember, kit lehet többet sosem látunk „levág” minket soha vissza nem térítendő kölcsönre; úgy mint egy szál cigi, egy kis bor. De jól érezzük magunkat ettől, a magunk „modern” értékrendje szerint, és nem az okoz lelki nyugalmat, hogy ma is piszkálhattam valakit, így már békésen tudok a híradó közben elaludni a kanapéban.

Kérdem én, a csövesnek miért nem megy oda magyarázni? Mert büdös? Esetleg lehányja? Nos ez esetben kéretik valami okot találni arra hogy engem/minket se piszkáljon. De a mai fiatalság az mindig jó szöveg. Bezzeg az ő idejében. És egyáltalán, azok a bőr cuccok, tépett farmer, bakancs, csizma és egyáltalán hogy néztek ki…és te kislányom – mutatott egy glammes csajra… és itt ülnek és gitároznak néhányan és micsoda erkölcsi fertő. Te fiam…mit keresel köztük. Igen emlékszem egyszer ott volt egy srác, aki vizsgáról jött és egyikünk megosztotta vele a bőrkabátját. Mégsem járja, hogy öltönyben a földön üljön, nem igaz? Nem vagyunk mi igénytelen népek.

Ugyanennek a típusnak egy másik példánya pedig kikerekedett szemmel nézett amikor egyikünk lekapta a banyatankot a buszról a Moszkván. Olyan értehetetlen jelenséggel párosítva hogy ”Tessék várni biztos nehéz”. Az ijedt reakció után, talán még ma is ott áll, azon gondolkodva, hogy ez mi volt? Teljesen összeegyeztethetetlen, az eddigi ilyen különc népekkel.

Van egy másik típus is, aki alá is támasztja, hogy ez miért sátáni, ördögi, megvetendő, és még ki tudja micsoda jelzőkkel illeti, az általa meg nem értett, vagy megvetett dolgokat. Egyszerű példa, amikor megkaptuk, egy karaoke bárban, hogy ő pontosan érti a dalt ismeri ezt a zenekart …és szerinte a kokaint népszerűsítése ez a nóta. (Danzig – Twist of Cain volt az inkriminált dal). Nos ehhez csak gratulálni tudok az illetőnek.

Egyik undorítóbb mint a másik. Tudatlanságból, pusztán megvetésből így viszonyulni a meg nem értett dolgokhoz, valamint holmi politikai érdekek hatalmi téboly miatt irtani azt amit nem tartanak összegeztethetőnek az éppen aktuális hatalmi szelekkel.

Ennél egyetlen szörnyűbb dolog, van. Amikor egy adott csoportból való emberek piszkálják egymást, hogy mi az igazi érték. Akiknek többé-kevésbé meg kéne érteni egymást, de marakodnak holmi lényegtelen dolgokon. Tökéletes példa erre a zene, ami számomra alapvetően egy csomagolás. Vannak persze a szívemhez közelebb álló szebben csomagolt dobozok, de a lényeg, ami benne van, az üzenet, és az igen gyakran hasonló. Ennek ellenére képesek emberek egymásnak esni. Ebben persze legközvetlenebb tapasztalatom a gitárzenét szerető emberek közül vannak, lehetnek punkok, hippik, rockerek, metálosok, gothok, egyéb lánglelkek. Hogyan várhatnánk mást a világtól, ha képesek páran ebben a szubkultúrában is ölni egymást. Képesek holmi önigazolásért gyűlölettel megtölteni kis színtereket.

A Duna parton és az aluljárókban még nem így volt….

So many lies between the lines….

Túl sok a fény, mindent elront a monitor, eddig majdnem sötétben gondolkodtam. Csak két fényes pont volt a szobában, egy gyertya, egy füstölő, és egy pohár az asztalon, aminek tartalma a gyertya fényében sejtelmes smaragdzöld színben izzott, kezemben pedig egy ezüst karperec, alig láttam csak tapintottam rajta két szimbólumot, Ankh; az élet és a halhatatlanság, a világegyetem, a hatalom jelképe és Skorpió.. Skorpió, skorpió aszcendenssel, erős, önfejű, minden változás egy kis halál, és ezt örökké magammal hordom. Végiggondoltam az elmúlt másfél évet. Túl sok a fény, de valahogy írnom kell.

A folyékony smaragd eltűnt, újabb adag kerül a pohárba.

Sokan mondják, hogy önző és arrogáns vagyok. Nem vagyok az, csak szemétre minden értéktelen, avitt kacattal. Adott esetben emberi kapcsolatokkal is. Más képes értéktelen dolgokhoz ragaszkodni. Van elég ember, akinek bármit megtennék, nem fogok olyanok után kapkodni akik – bármilyen jó kapcsolatunk is volt – olyasmit tettek, ami emberileg, megmagyarázhatatlan tett. Sem baráti, sem vérségi kapcsolat nem változtat ezen. Lassan másfél éve már, de nem számít. Nem tagadhatom meg magam, próbáltam rendbehozni a dolgokat. „Romlott, gonosz, őrült angyal lennék, de királyi sas vagyok.”. Igen az utóbbi fontosabb, még ha ez súlyos veszteségekkel is jár, de én túlélem, mert már sokszor túléltem. A belső energiáim megbélyegzik teteim…nem változom, kimondtam, úgy is marad. Sokan próbáltak már rávenni, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, a diplomatikusok akik azt hitték nem lát át rajtuk az ember miközben lelkük mélyén meg akartak változtatni csak azt mondták, hogy „A te döntésed te tudod, nem szólhatunk bele”.
Egyetlen ember értett velem egyet egy, ki egy füstös sarokban telepedett mellém. Egy büszke bak. Na persze, az egyetlen jegy, mely hasonló erővel bír mint ahova én tartozom. Több nem is kell. Mert büszkesége minden embernek van (volt) még a kutyáknak is, csak van, ki eldobja magától holmi humánus okokra hivatkozva, és önmagát megalázva ragaszkodna a múlthoz. Egy üres világért nem áldozom életem.
Emlékszel, hogy sírtál? Pedig nem történt semmi, pusztán megértetted, hogy nem angyaliak azok a szárnyak…az valami más, sokan nem értették eddig, amikor meg már igen, akkor késő volt. Nem haragszom én nem gyűlölök, nem vagyok arrogáns. De ha kimondtam, hogy vége akkor nincs visszaút. Soha….senkinek. Nekem sincs, nem is várom el.

Ez a kis eszmefuttatás nyilvánvalóan, idegenül ha olyanoknak akik holmi misztikus dolognak tartják az ezotéria hatását az ember viselkedésére hozzáállására a világhoz.


Elaludt a füstölő újat kell gyújtanom, közben akad más téma is. Érdekesebb. A tudatalatti kivetülése mi mindenre képes. Talán nem véletlen, hogy vonzanak a misztikus ezoterikus dolgok. Egyik reggel felkeltem és leírtam négy számot.

8901
Miről álmodhattam, hol láttam….és legfőképpen mit jelent? Hiszel-e az álmok, a kimondott szó a gondolat, a belső tudatalatti energiák erejében? Nem maradt meg semmi, egy arc egy kép egy hang, semmi konkrét a városon kívül. L.A. Nem emlékeztem, hol láttam, milyen környezetben, egy teljes napig kerestem a választ. Megtaláltam. Arra jöttem rá, nem kizárva teljesen a lehetőséget, de majdnem teljesen bizonyos vagyok benne, hogy, ez egy olyan infó volt, amit nem tudtam eddig – csak az utcát, a számot nem -, ezt és nem a tudatos énem, vágyaim egyfajta megjelenése volt az álom. A Whiskey a go-go nevű méltán híres klub címe volt, Sunset Boulevard 8901. Itt vált azzá a Doors immár 44 éve, ami miatt milliók kedvence, egyszeri és utánozhatatlan zenekar lett.
Furcsa mód velük kapcsolatban volt egy hasonló élményem több mint egy évvel ezelőtt. De erről később. Nem mintha bárki is olvasná ezt.

At first flash of Eden we raced down to the sea,
standing there on freedom's shore….

Cancel my subscription to the resurrection...

Furcsa dolog jutott eszembe, lesz min gondolkodni holnap. Ha mind újjászületünk, valamilyen formában mindig ciklikus körforgásban, akkor csak egyre kisebb sérült lélekszilánkot kapunk a népesség növekedésével? Honnan lenne új lélek? Ha pedig nincs akkor egy mai csak töredéke az eredetinek? Hmm..érdekes. Na mindegy ennyi voltam most csak.

Az idő szalad, de a beton marad, a beton marad....

A napokban még másról terveztem írni egy keveset, de egy videós oldalon találtam pár vicces (?!?) részletet a mindmáig népszerű sorozatból és rengeteg olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, ami eddig még soha. Rengetegszer megfogalmazódott már nyilván azokban is, akik valamilyen ok miatt nézték esetleg mind a ami napig nézik a feltöltött jeleneteit ennek a kis magyar csodának, olyan okokkal mint: „olyan rossz, hogy már jó” és „egyébként is jókat röhögünk rajta”. Amerikából megpróbálták a szerzők a féloldalas rendszerünkbe átültetni a szappanoperát. Persze, hogy ne gázoljak rögtön a lelkükbe, helyesbítek is: Teleregényt.

Már a történet helyszíne tökéletesen alkalmatlan egy ilyen családias mindenki mindenkivel jóban van a házban, még ha kissé piszkálják is egymást, erre példa Sümeghy és Bőhm Úr szeretlek és gyűlöllek kapcsolata. Egy lakótelepen elég nehezen képzelhető ez el, nem tudom a tisztelt rendező Úr hogyan gondolta már a kezdetekkor ezt, de aki élt lakótelepen, panelban valaha, akár kisebben (nálunk csak 3 panel van összesen) akár nagyobban, (Gazdagrét a legnagyobb lakótelep talán az országban) tudja, hogy ez a „közösség” tökéletesen alkalmatlan túl szoros emberi kapcsolatok kialakítására. Szerencsére a családok számával még nem léptek túl egy elfogadató határon, ennyi ember között még belefér, mint, ahogy nálunk is, de ettől még finoman szólva sem a lakótelep az ideális hely egy ilyen dologra. Persze nyilván egyszerűbb a különböző foglalkozású teljesen átlagos foglalkozású embereket egy ilyen környezetbe bezsuppolni és ezzel megadni a „társadalom keresztmetszetét”. Messze nem ez a sorozat legnagyobb problémája. Hihetetlennek tartom, hogy színészek, bizonyos esetekben mondhatunk akár színészóriást is - igen azok szemben például a ma is futó bármelyik szappanopera, akár magyar akár külföldi szereplőihez képest – képesek voltak ehhez a rettenethez a nevüket adni.
Két alapvető dolog miatt.

Az egyik a színészi „teljesítmény”. Ugyan jó páran megcsillantják a tehetségüket, de ennek ellenére iszonyatos módon érződik, hogy gyakorlatilag gúzsba vannak kötve a rendező, operatőr stb. érdekes filmkészítésről alkotott nézetei miatt

A másik, viszont a hihetetlen igénytelen módon történő megvalósítás. Szét kellene választani, hogy mitől is lehet gagyi valami. A tartalomtól, és/vagy a megvalósítástól, ebből következik, hogy semmitmondó frázisokat is lehet puffogtatni igényes módon, hagyni ha úgy tetszik szárnyalni a szereplőket, mert sokaknak a tehetsége meg is lett volna hozzá, és lehet rettenetesen igénytelen összecsapott módon is megvalósítani. Itt sajnos ez utóbbi fokozottan fennáll. Gondolok itt a rengetegszer belógó mikrofonra, kamerára, ez megesik, még „holmi” Stanley Kubricknál is a Tágra zárt szemekben, hogy látszik a kamera a tükörben, de könyörgöm ritkán, és nem minden fél órában. Egy postarablásos jelentnél a pisztoly leesik és eltörik, műanyag játék pisztoly volt, nem hiszem el, hogy a kelléktárban nem volt rendes. Rengeteg, helyen előfordul, hogy tökéletesen látszik, hogy a jelent hol lett vágva mennyi lett belőle újravéve: eltűnő előkerülő szemüvegek, megváltozott háttér. Előfordul részeken átívelő zavar. A színésznek mikor melyik lába volt éppen fáradt azt tette fel „meghúzódott, pihentetni kell” felkiáltással a jelenetben több részen át. A tökéletes figyelmetlenség, igénytelenség, bele***** jelei. Ha már belepasszírozzák a művészeket egy minimális mozgásteret biztosító skatulyába, legalább a saját dolgukat látnák el rendesen. Ezek az emberek vajon hol tanultak? Nyilván nem tökéletesen pályakezdő emberek álltak neki a sorozat forgatásának a kamera nem látható oldalán. Vessünk egy pillantást a magyar játékfilmkészítés 1987 előtti helyzetére. A Magyar Televízió és filmipar ontotta a játékfilmeket, a nyilván hibákkal is, de ennyire gyenge kritikán aluli megvalósítást soha életemben nem láttam. Ezek az emberek kik mellett tanulták a filmkészítés rejtelmeit? Gyaníthatóan nem Fábry Zoltántól, vagy Zsurzs Évától.
Gondolhatunk akár a szinte első pillanattól szembetűnő kamerába nézésre (vagy nézetés?). Miért? A színészekről nem feltételezem, hogy direkt tették volna, a múltjuk fényében elképzelhetetlennek tartom. Akkor talán a rendező kényszeríttette rájuk ezt a stílust, ezzel is bizonyítván tökéletes alkalmatlanságát? A párbeszédek bugyutaságát mire vélje az ember? Vágási Feri mikrószoftvindózkilencvenötén azóta is röhögünk, meg hogy beszáll(t) az internetbe. (Végül is lett nete?) Régen volt, még azt is aláírom, hogy idegen volt a színészeknek pár dolog, korábbi esetekben a privatizációval kapcsoltban is voltak érdekes dolgok. Miért nem lehet tisztességesen összeállítani a szöveget? Megkérdezni valakit, hogy „tessék mondani, Ön szerint, ez nem égbekiáltó hülyeség”?

Ezek közül bizonyos dolgokról (mikrofon, vágáshibák) természetesen nem elsősorban a színészek tehetnek. De ez a 13 év úgy ment el ezzel a sorozattal, hogy senki szóvá nem tette közülük, – legalábbis nem tudok róla, próbáltam keresgélni – azokat a dolgokat, amikbe igenis kellett volna hogy lehessen beleszólásuk. Ilyen hosszú időn keresztül hihetetlen, hogy ők maguk nem vették észre, nem hallották vissza, hogy milyen ordító hibák illetve gyermeteg dolgok vannak a filmben. Erről viszont tehetnek. Nem feltétlenül a fiatalabb korosztály (Nemcsák Károly, Fehér Anna, gyerekszínészek). De véleményem szerint tehetett róla a többi már jóval a Szomszédok előtt elismert és sikeres magyar színész.
Vessünk egy pillantást rájuk, kikre is gondolok, csak a teljesség igénye nélkül. Olyanok, akik már évtizedek óta színpadon és/vagy kamera előtt álltak.


Taki bácsi (Zenthe Ferenc): Nem hiszem, hogy be kell mutatni. A Nemzet Színésze. (A címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.) Kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díj. 1945-től szerepelt.



Lenke néni (Komlós Juci): A Nemzet színésze, Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Örökös tagság a Halhatatlanok társulatában. 1935-Óta áll színpadon illetve kamerák előtt.


Bőhm bácsi (Máriáss József): Jászai Mari-díj, 1946-től szerepelt. A tökéletes elesett kisember.


Kutya Úr (Raksányi Gellért): Nemzet színésze, Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díj. 1947-től színpadon.


Sümeghy Úr (Palócz László): Liszt Ferenc-díj, érdemes művész. Baritonista, végigénekelte Vedi és Wagner főbb bariton szerepeit. 1947-ig kórusban énekelt, utána debütált az Otellóban.


Gábor Gábor (Koltay János): A színészet mellett kisfilmeket is készít, 1965 óta a Madách Színház tagja.


Koltay Gábort a filmkészítő múltja miatt tettem be ebbe a rövid listába, és lám még olyan neveket fel sem soroltam, mint Pásztor Erzsi, Bánki Zsuzsa, Kézdy György, Sinkó László, Schubert Éva, aki nemhogy színész, de Gór Nagy Mária iskolájában tanár is! Ezt az iskolát gyakran a Filmművészeti előszobájának is tartják. Mellékesen jegyzem meg, hogy Gór Nagy is szerepelt a sorozatban, a tornatanár Vilmát alakította.

Mondhatná az ember, hogy a díjak semmit nem jelentenek, lehet hátszelük, kapcsolataik. Látatlanban jó érv, de ezek az emberek összesen az elmúlt 40-50 évben több száz filmben szerepeltek, több száz, különböző stílusú szerepben mondhatom tündököltek a színpadon. Végigjátszották a klasszikus irdalom gyakorlatilag összes szerepét a vígjátékoktól a drámákig. Ez nem üres durrogtatás, elő kell venni régi filmeket, a még élőket mind a mai napig meg lehet nézni, élőben, fantasztikus alakításokra képesek. Nem értem, hogyan adhatták 13 éven keresztül a nevüket egy ilyen minőségben megvalósított, valamint, néhol rettenetesen szájbarágó stílusú, néhol arcpirítóan gyermeteg szövegekkel tűzdelt darabhoz. Egyetlen „lázadásról” sikerült olvasnom, Palócz László járta ki a rendezőnél, hogy a karaktere ne legyen annyira mogorva kötekedő. Meg is figyelhető az első 20-30 rész után Sümeghy úr változása. Nem hiszem, hogy ne tudtak volna változtatni a dolgokon.

Egy hosszabb írás végén azt hiszem, nem árt valamiféle rövid összefoglalót adnom. Ez a műremek véleményem szerint gyakorlatilag minden színész múltjában egyfajta sötét folt, véleményem szerint. Elismerem mindegyikőjüket, rengeteg művészi igénnyel megformált karaktert láthattunk, láthatunk tőlük, ennek ellenére az én szememben ez a sorozat egy 13 évig tartó mélyrepülés volt, a 15-20 fő(bb)szereplő közül bármelyikük helyében is lennék, színészi pályám egyik mélypontjaként tekintenék rá. Nem elég azt mondani, hogy a Szomszédok sikeres volt! Eleinte nem volt más, persze hogy nézték az emberek, később pedig előrevetítette az eljövendő viszonyokat, amikor sikeres lehet Fekete Pákó, Győzike, sikeresek lehetne az egy kaptafára íródó – nyugodtan kimondhatjuk igénytelen - szappanoperák.
A rendező nevét pedig nem véletlenül nem írtam le az egész bejegyzésben. A leginkább elszomorító, hogy ma, néhány „szomszéddal”, illetve pár új szereplővel kiegészülve egy másik sorozatban folytatódik a szellemi ámokfutás, ami semmivel sem kisebb fércmű mai szemmel, mint a szomszédok 15-20 évvel ezelőtti szemüvegen át nézve.
Halottról jót vagy semmit...de ettől még nem bánom, hogy kimúlt ez a sorozat, azt igen, hogy egy korszak mementójaként éppen ez maradt meg más talán értékesebb dolgok helyett.


Pandóra szelencéjében egyetlen dolog maradt bezárva, és még mindig szabadulásra vár.

Fesztiváloztunk:)

Újra itt, és mi más lehetne az első téma mint a Hegyalja fesztivál. Igazából nem is nevezném fesztiválnak, mivel több okból is összesen két koncertet láttunk, az egyik amolyan muszáj koncert volt (Kispál), a másik viszont konkrétan az az egy dolog amiért átvonatoztunk kis országunk másik felébe, és a Motörhead koncert maximálisan megérte ezt azt utazást.

Gondosan elterveztünk mindent előre, aztán ez természetesen teljesen felborul. Leértünk 10 óra körül, gondoltunk belefér egy kis borozgatás, mégiscsak Tokajban vagyunk, aztán karszalag intézés felderítés és 3tól koncertek ebbe abba belehallgatunk stb stb. Ez teljesen felborult köszönhetően az időjárásnak (kb. 35fok árnyékban is), szóval ültünk egy hangulatos pincében bort/mustot kóstolgatva.

Egy óra felé elmentünk eltudni a hivatalos procedúrát, de nem lehetett a napon kibírni, fél háromkor visszarohantunk a pincébe...Gyula barátunk ott maradt a fesztiválon, nem tudjuk mit csinált, hogy élte túl de akkor esett be a pincébe amikor már éppen indultunk volna visszafelé nagyjából 7 órakor, úgyhogy egy bő fél órát még maradtunk aztán irány a fesztivál most már aztán de tényleg nagyon is:D

Igyekeztünk Kispálon úgy helyezkedni, középtájon, hogy, amikor vége van viszonylag könnyen előre tudjunk törni az első sorba, de azért az alteros brigád tombolását se kelljen túlságosan elöl végigélni. Mert bizony tomboltak...erre ember fel nem készülhet amit a nekivadult raszta Kispál fanok műveltek, sokkoló élmény .. de történt más is, kb 20 perccel előbb kezdtek játszani..hamar végeztek a beállással és gondolták, ha már így alakult elkezdik, szerencsére ettől nem lett hosszabb a koncert mert nagyjából ennyivel a hivatalos időpont előtt abba is hagyták.
Ezt követően már csak bő 40-45 percet kellett kibírni, amíg átalakították a színpadot, meg hát...kicsit több hangfal is fel került illetve Mikkey Dee kb háromszor akkora dobszerkója, mint kispálos "kollégájáé"

Nem kell túl nagy fantázia, hogy az ember elképzelje mekkora őrjöngés fogadta ezt a látványt, illetve amikor Lemmy spéci mikrofonállványát behozták. Aztán sötétség, mindenféle hangok stb stb stb, zenekar besétál, kis hangszerbuzergálás...

-Do you feel allright?
-Yeeeaaah!
-We are Motörhead......and...we play rock nad roll!

és már robbant is az Iron Fist, egyik kedvenc klasszikus korszak beli Motörhead dalom, majd megállás nélkül Stay Clean, eddig is eléggé emelkedett volt a hangulat majd harmadik dalnak a Kiss of Death albumról jött a...

A dal alatt itt volt az ideje egy kis locsolásnak is, hogy elöl ne haljunk meg:D Igazán kellemes volt a vízsugár és a harmadik dal után már néhol tikkadó alattvalók új erőre kaptak. Szépen bevallom nekem az első öt dal volt ami nagyon beindított (jött még a Rock out, Metropolis), utána picit visszább lett véve a dzsihadból, jöttek érdekes dolgok is, pl az I got mine meglepő volt egy régi elfeledett rajongóknak nem túl kedves albumról. Aztán számomra a 12. dalnál szabadult el újra a pokol, az újkori kedven Motörhead dalommal.

Ezután pedig a végső fellángolás (Going to Brazil, Killed by death, Born to raise hell), az utóbbi egyik nagyon nagy kedvenc, végre pedig az elmaradhatatlan (?!?) Ace of spades, majd tényleg a legutolsó dalnak Overkill, iszonyatos zúzás természetesen mindkettő alatt. egy dologgal nem vagyok kibékülve úgy általában a Motörhead koncerteken, azzal hogy hagyják gerjedni a hangszereket rettenetes zajjal a végén még 1-2 percig, amikor levonulnak a színpadról. De összességében kis dolgokat leszámítva, például pár okoskodó ace of spades függő hülyét, akik az elején kifejtetették hogy húú de jó lenne ha azzal kezdenének meg 10 méterről nézve a kiragasztott settlistet megesküdött rá, hogy a hatodik dal lesz...na hát rettenet, számomra mindig gyanúsak voltak azok a "rajongók" - bármelyik zenekart is figyelembe véve - , akiknek a legismertebb dal volt az adott zenekartól a kedvencük...ott valami baj van mindig:P

Mindent egybevetve egyébként hihetetlen jó koncert volt eddigi koncertjeim alapján top3-ban a helye.

u.i.: És a Kispál sem volt annyira vészes mint elsőre gondoltam:)

Annyi minden történt, annyi minden változott...

2 év nyolc hónap rettenetesen hosszú idő, bevallom én ezt a blogot elfelejtettem, eleinte nem is láttam értelmét, hogy új dolgokat írjak ide, később pedig ki is ment a fejemből voltak jobb dolgaim is ennél. Jellemző a helyzetre, hogy novemberben egy kollégám hívott át, az irodába, hogy milyen érdekes dolgot talált a neten...ezt az oldalt...elég furcsán néztem rá.

Túl sok dolog történt ahhoz, hogy mindenről beszámoljak, itt, meg aztán egyrészt kit érdekel, másrészt ki olvassa el ugyebár, harmadrészt pedig úgyis kifelejtenék dolgokat. Az első dolog ami említésre érdemes az utolsó ittjártam óta, az a Ken Hensley koncert volt - na igen Ő is a példaképeim szűk csoportjába tartozik, és még köztünk is van, de erről talán később. Koncert után buli volt a backstage-ben, bár gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez inkább kis csaptunk szemrevaló hölgytagjának volt köszönhető, hogy így alakult az este/éjjel. Még Ken myspace oldalára is kikerült egy kép rólunk, amit most nem szúrnék be ide mert nem a legjobban sikerült, de azért igazán kiváló koncert volt.

Itt díszeleg a polcomon a dupla dvd-s Piramis koncert is, személyesen Sanyikától kaptam ajándékba dedikálva meg minden, egy kis segítségnyújtásért, illetve azt követő éjjelig tartó beszélgetés után. Eléggé meglepődött, amikor kiderült, - mondtam neki hogy a kis könyvben állítólag felelhető vagyok de még nem néztem meg magam, - és hát az is egy rettenetes kép a változatosság kedvéért csupán - és nem ismert volna fel. Sajnos azóta kiderült, hogy esélytelen, hogy valaha még egyszer lássuk őket abban a formában színpadon...

A legfrissebb hír, zenei téren pedig, hogy más bandát sem láthatok/láthatunk többet, Cozzy, Garry Thain, Rhandy Roads, és még sorolhatnám őket, "megtalálták" a tökéletes énekest az égi bandába, elment Dio. 3 éve életem koncertje volt a Petőfi csarnokos Heaven and hell, még bejegyzést is szenteltem nekik természetesen, nincs több ördögvilla és nincs több hangorkán.


Magamról is kellene írnom? Nem tudok mit, azért van egy kis kapcsolódás az itteni firkálmányaim és a valós életem között, most is ahogy írok, azon gondolkodom, hogy mi fog történni, ez a bő 2,5 év nem csak itt a blogomban volt üres, hanem egy emberi kapcsolatban is, ami, most jó hosszú ideig tartó gondolkodás és több százszor feltett"Ugyan mi értelme van" kérdés, után talán újra életre kel valamiféle formában, az még a jövő hét közepének titka.

Igazság szerint belegondolva ebbe a bejegyzésbe túl sok értelme nem volt, nem feszegettem semmiféle érdekes témát, egyszerűen csak egy helyzetjelentés féleség volt, majd megpróbálok kicsit sűrűbben jelentkezni, lehet ez a kis visszatérő bejegyzés ad egy kis lendületet majd, hogy ide is megírjam a gondolataimat.